100 éve született Bibó István. Egyetemistaként sokat olvastam írásait. "A koalíció válaszúton", "Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem", "Az európai egyensúlyról és békéről", "Az európai társadalomfejlődés értelme", stb.
Lásd például itt.

Sokat tanultam tőle. Kiváló társadalomtudós volt, az európai progresszió elkötelezett híve, szocialista volt és demokrata (ez a párosítás a II. vh. után meglehetősen ritka volt errefelé), államminiszter Nagy Imre kormányában. Sokaknak kellene tanulniuk tőle - sokat. Stílust, tudományosságot, elkötelezettséget, emberséget.

A Bibó István Szakkollégium az ELTE Jogi Kar (jogász-politológus) szakkollégiuma. A szakkollégiumról, annak történetéről a Bibó István szakkollégium honlapján olvashatunk. A Bibó Szakkollégium a köz tudatába leginkább azzal került be, hogy a 80-as évek végén szerveződő fiatal demokrata ellenzék vezetői/szervezői közül sokan Bibó szakkollégisták voltak. A Fidesz a Bibó Szakkollégiumban született.
Az én személyes történetembe a Bibó Szakkollégium alapvetően az általuk rendezett tavaszi foci bajnokságok révén került be (Bibó-kupa), ahol közgázos szakkollégistaként (TEK) volt szerencsém többször is labdába rúgni - egyszer másodikok lettünk.

A Bibó István Szakkollégium szervezésében ma délután kerekasztal beszélgetés lesz a Szabadság Kávéházban Mit üzen Bibó a mának? címmel.

Kicsit több, mint egy éve írom a blogot. Minden, ami Közgáz. Néha egy kicsit több, néha egy kicsit kevesebb. A mérleg: 286 bejegyzés és "a blog indulása óta az összes PI: 37549" - jó lenne tudni, hogy ez mit is jelent... :)

Amikor elkezdtem közgazdasági témájú bejegyzéseket gyártani, akkor picit más volt körülöttem a világ, mint most. Én is más voltam egy kicsit. Akkor úgy gondoltam, hogy nem szeretnék hirdetési felületes blog lenni. Nem a hirdetések ellen volt kifogásom általában, sokkal inkább azt szerettem volna elkerülni, hogy címlapra kerüljek (vagy valami). Úgy gondoltam, hogy aki közgazdasági témákban keres (google), az talál és nincs szükségem kóbor idetévedőre, főleg a beszólós/alázós fajtára (lásd még trollok - a kettes számú értelemben).

Továbbra is így gondolom. (Van, ami nem változik.)

De a világ változott, én pedig bátrabb lettel (vagy vak). Ezért kipróbálom a megosztott hirdetéses felületet, annak lehetséges összes következményével egyetemben. Ha nem jön be, maximum visszavonulót fújok.

Viszlát Csizmás Kandúr, üdv Kétpúpú Teve!

ps: Szívesen venném, ha megosztanátok a tapasztalataitokat velem erről az üzemmódról! Tudom-e befolyásolni, hogy milyen hirdetések jelenjenek meg? Vagy csak a saját felületrészt kontrollálhatom? Mit/kit hirdessek? :)

Ránk jár a rúd mostanság... Igazából még ki sem jöttünk a világgazdasági válságból és máris a nyakunkon az arab forradalmak (és velük az esetlegesen elszabaduló olajár), ma reggel pedig a japán gazdaság kapott egy bazi nagy gyomrost a tenger felől. Még jó, hogy nekünk van Széll Kálmán tervünk, azért így mégis nyugodtabban alszom!

A földrengés és a rengést követő szökőár gazdasági hatásai általában inkább negatívak, mint pozitívak. A katasztrófa hatása kettős. A vagyonvesztés nyilvánvalóan negatív hatásait nem hiszem, hogy különösebben részleteznem kéne: vállalati vagyon, magánvagyonok, közösségi vagyonok tűnnek egyik percről a másikra. Utak, épületek, gyártósorok, stb.

A természeti katasztrófa hatása a folyó jövedelemre, vagy másképpen a tényleges GDP-re már bonyolultabb egy kicsit. A vagyonvesztés nyomán, illetve a vészhelyzetekre adott általános (pszichológiai) reakció miatt* a magánfogyasztás (consumption) valószínűleg csökken , amit viszont a közösségi fogyasztás (government spending) növekedése részben vagy egészben ellensúlyozhat. Az sem kizárt, hogy a közösségi költés növekedése meghaladja a magánfogyasztás csökkenést, hiszen az állam kiemelkedő szerepet vállal a természeti katasztrófákat követő rendezési és helyreállítási munkák finanszírozásában (szervezésében, lebonyolításában). A beruházási kereslet (investment) ugyancsak nőhet a helyreállítási időszakban, hiszen feltehetjük, hogy a vállalatok új beruházásokra kényszerülnek a termelőkapacitásokban bekövetkezett csökkenés miatt. A nettó export (net-export) változásában egyrészt megjelenik az export csökkenése (a hiányzó kapacitások miatt, másfelől a termelés csökkenése az importot is csökkentheti. A fogyasztás (magán + közösségi) és a beruházási kereslet változása szintén hat az importra, ez a hatás azonban az adott gazdaságra jellemző importhányad függvénye. (Magyarul fogalmam sincs, hogy a nettó export, mint keresleti összetevő hogyan alakul Japánban a szökőárat követően - az olajárcsökkenésből arra következtetek, hogy többen arra voksolnak, hogy az importcsökkenés nagyobb lesz, mint az export csökkenése.)

A kereslet tehát összességében növekedhet és ha vannak kihasználatlan kapacitások - vannak, hiszen a gazdasági válság éppen kihasználatlan kapacitásokat hozott létre a fejlett gazdaságokban és valószínűleg a kapacitástöbblet meghaladja a megsemmisült kapacitásnagyságot -, akkor a katasztrófa után egy ideig (!) gyorsabb lesz GDP növekedési üteme, mint azt megelőzően. (Jánossy Ferenc munkái vágnak ide: helyreállítási periódusban magasabb az éves növekedés, mint a normál pályán mozgó gazdaságnál.)

Lásd még Dabóczi GDP-ről szóló írásának 9. lábjegyzetét!

Az árupiaci hatások mellett azonban (sajnos) vannak tőkepiaci következmények is. Tőkepiaci következmények mégpedig azért vannak (lesznek), mert a japán állam csak az államháztartási hiányt növelve tudja növelni a közösségi fogyasztást (maximum akkor nem lenne így, ha eleve többletes pozícióban lenne az államháztartás, de mi tudjuk, hogy eleve 10%-os hiányban van), ami államadósság-növekedést jelent (a jelenlegi szint is brutális: kb. az éves GDP 200%-a). A vállalati beruházások ugyancsak új tőkepiaci likviditást igényelnek - a Toyotának persze könnyebb lesz új forrásokhoz jutni, mint a kormányzatnak. A tőkepiacokon (hazai, nemzetközi) megjelenő pótlólagos kereslet miatt emelkedhetnek a kamatszintek, ami Japán szempontjából hosszabb távon magasabb adókat (alacsonyabb magánfogyasztást) és/vagy alacsonyabb mértékű közösségi fogyasztást jelent, hiszen a jövedelem egy újabb része kifizetett (magasabb) kamatként elhagyja az országot. A mi szempontunkból pedig ugyanezt jelenti, mert ha a megtakarítók az újonnan kibocsátott japán államkötvényeknek szavaznak bizalmat, akkor a magyar (és régiós) kibocsátók felköthetik a gatyájukat - illetve emelhetik a kamatot -, hogy továbbra is labdába rúgjanak a nemzetközi forrásokért folyó versenyben.

* Ezt tudva kampányolt a Bush-adminisztráció a fogyasztás mellett 2001. szeptemberét követően!

Érdekes hírre bukkantam a hvg.hu-t böngészve: Magyar Nemzet: megtévesztő termékek a boltokban. címmel. (Ugye-ugye, megmondtam én, hogy pár évig a Magyar Nemzet lesz a hírek forrása!)

Azt írja az újság, hogy az egyik áruházban piros-fehér-zöld szalaggal díszített csomagolású kínai és etiópiai babot, szlovákiai hántolt árpát találtak. A termékek csomagolásán a "jellegzetes magyaros bajuszt" viselő, szürke marhával szántó gazda mellett még a magyar puli is feltűnik, ám az áru alaposabb szemügyre vétele során kiderül, hogy csak a csomagolást végezték Magyarországon.

A Magyar Nemzetnek nyilatkozó Pócs János fideszes országgyűlési képviselő szerint a fogyasztókat megtévesztik, a magyar termelők piacát pedig szétrombolják azok a multinacionális áruházláncok, amelyek magyarnak látszó külföldi származású termékeket forgalmaznak. Pócs János közölte: hétfőn az Országgyűlésben arra kér majd választ a szakminisztertől, mitől válik magyarrá egy termék.

Mit tehet hozzá ehhez a közgazdász? Nos, talán annyit, hogy az eset a termékdifferenciálás témakörhöz tartozik. Az egyszerűség kedvéért a differenciálás esetünkben a magyar* / nem magyar a termékdifferenciálás akkor ésszerű, ha a differenciálás által a vállalat nagyobb piaci hatalomra tesz szer, mint nélküle. A nagyobb piaci hatalom kisebb keresleti árrugalmasságot, azaz az ár és a bevétel növelésének képességét jelenti. A bab lehet magyar vagy nem magyar és azt feltételezzük, hogy a magyar bab fogyasztói csoport kereslete kisebb árrugalmasságú,  mint akár a nem magyar babot fogyasztók kereslete, akár általában a bab kereslete. A magyar bab fogyasztói nem tekintik a nem magyar babot jó helyettesítő terméknek, így növekvő ár (magyar bab) esetén nem fordulnak tömegesen a helyettesítő termék felé. A magyar babot termelő a differenciálás eredményeképpen extra profitot ér el.

A kínai (nem magyar bab) gyártó számára a differenciálás hátrányos helyzetet eredményez, amire reagálva termékét igyekszik bejuttatni az előnyös másik kategóriába [megszüntetni terméke differenciált jellegét kínai bab = magyar bab], hogy aztán a kategórián belül alacsonyabb árával vevőket hódítson el - növelve ezzel bevételét. Vagy a kategóriába kerülve átvegye a kategória magasabb árát - növelve ezzel bevételét. 

* Nem teljesen egyértelmű, hogy mit tekintünk magyar terméknek, mint erre a cikk is utal - helyesen. A GDP definíciója szerint hazai termék az, amit az országhatáron belül állítanak elő. Itt a tulajdonviszonyoknak nincs szerepe, azok ugyanis nem a hazai termelést, hanem a nemzeti jövedelmet befolyásolják. De további kérdés lehet, hogy milyen százalékban kell a hazai előállítás során helyeben (hazai előállítású) inputokat felhasználni a termelésben ahhoz, hogy maga a végtermék magyarnak tekinthető legyen? Van ugyan egy "általánosan" elfogadott 50%-os szabály (?), de ez a gyakorlatban nehezen alkalmazható - legalábbis szerintem.

Nézzük meg a cikkben említett példát! Tegyük fel, hogy a kínai bab ára a boltban 100 forint. Legyen ebből a kínai alapanyag ára 40 forint, míg az ár többi eleme (szállítási költség, csomagolási költség, stb, illetve a közvetett adó tartalom) mind magyar (hazai szereplőhöz kötődik). Ebben az esetben (mivel a 60 > 40) a termék hazainak (magyar) tekinthető, bár valahol érezzük, hogy az egészben maga a bab a lényeg, ami mégiscsak Kínában termett és nem Csongrádban.

A nemrég bejelentett strukturális kiigazító csomag (Széll Kálmán terv) elég érdekes "jelenség". Vannak benne kidolgozatlan elemek, meg látszik a kapkodás és néhol a dilettantizmus (iskolaköteles kor 15 éves korig?!), de ezek a csomagok már csak ilyenek szoktak lenni. Ilyen elnagyoltak, meg hanyagul összerakottak errefelé (mármint Magyarországon). Nem is olyan érdekes ez, mint első pillanatra látszik. Mert már van is vélemény, meg ellenvélemény, meg vita, meg érvek pro és kontra. És ez jó. Valamint remélhetőleg konstruktív lesz - mármint a vita - és az elképzelések jó irányba finomodnak.

Ami esetünkben (makrogazdaság/gazdaságpolitika) érdekes, az nagyon röviden összefoglalható: a jelenlegi kormányzat alapvető célként az államadósság csökkentését jelölte meg. Közellenség: az államadósság - mondhatni, lásd még Enemy of the State (coming soosn in the cinemas) - directed by George Matolcsy.

A közgazdasági/gazdasági sajtó (mármint az online) reagálása bámulatosan gyors volt: az fn.hu-n egy Gazdag László elemzés jelent meg ma Tévhitek az államadósságról címmel, a hvg.hu Az átkozott 80 százalék - 20 év magyar adósságtörténete címmel közölt egy írást ugyancsak mai keltezéssel. Mindkettőt érdemes elolvasni, jól megírt, informatív anyagok.

Közgazdászként alapvetően egyetértek a megfogalmazott céllal, de néhány kiegészítő megjegyzést azért tennék. Először is a magyar államadósság nem kirívóan magas. Nem kell messzire menni (görög, olasz, francia, német államadósság), hogy magasabb adósságrátával rendelkező országokat találjunk. A problémát tehát nem feltétlenül a GDP arányos nagyság jelenti, hanem inkább az adósság szerkezete. A magyar állam adósságának jelentős része ugyanis külső adósság. Ellentétben pl. a német  államadóssággal. A magyarázat végtelenül egyszerű: tegyük fel, hogy a két állam államháztartási hiánya évről évre azonos (az államadósság tulajdonképpen nem más, mint a hiány finanszírozása során felgyülemlő adósság), ám a hazai megtakarítási hányadok jelentős eltérést mutatnak. Ahol magas a hazai megtakarítási arány, ott az állam a hiányt a hazai megtakarításokból finanszírozza, az államadósság alapvetően belső államadósság lesz - mi tartozunk magunknak, míg ott, ahol alacsony a hazai megtakarítási hajlam, az állam kénytelen külső forrásokból finanszírozni a folyó hiány egy (nagy) részét - nyitott gazdaságot feltételezve.

Közgazdasági szempontból a belső államadósság kevésbé terheli meg a hazai gazdaságot, mint a külső. A tartozás terhe a tartozás után fizetendő kamat (a hitel ára). Belső államadósság esetén a kamat egyfelől kiadás az államnál (amit az adóbevételek fedeznek), másfelől viszont a hazai háztartások jövedelme, akik ezt a szokásos módon költik el. Ez esetben a államadósság miatti jövedelemáramlás felfogható egyfajta hazai jövedelem újraelosztásként, áramlásként (az adós - hitelező viszony már csak ilyen). Külső adósság esetén ugyanilyen jövedelem áramlást látunk, csak ez esetben a kamat, mint jövedelem nem hazai, hanem külföldi háztartásokhoz kerül, akik azt nem a mi, hanem zömmel a saját árupiacukon költik el. A hazai gazdaságból jövedelem áramlik ki, amely kiáramlás a modellek szerint leginkább a háztartások fogyasztási keresletére hat, mégpedig csökkentően.

Hogy pontosítsuk a tervet (lásd Széll K.) tehát azt kell mondanunk, hogy nem általában az államadósság csökkentése a cél, hanem a külső államadósság csökkentése, a fenti bekezdésben vázolt okokból adódóan. Ehhez azonban azt is hozzá kell tennünk, hogy bármilyen csökkentés eredménye csak akkor maradhat fenn hosszú távon, ha a) sikerül a hazai megtakarítási arány növelése (erről sokan beszélnek, hogy jó lenne, nem új téma) és/vagy sikerül az államháztartást hosszú távon egyensúlyban tartani - hogy annak hiánya ne tegye szükségessé az akár belső, akár külső finanszírozást.

Még annyit, hogy a mégoly szent cél sem szentesít minden eszközt... Bármit is mondott Berényi Miklós.

Amire én szakosodtam, az az elméleti közgazdaságtan (mikro/makro), pontosabban annak oktatása (lehetne kutatóként is szakosodni, én oktatóként szakosodtam). A munkamegosztás áldásos hatásaival Adam Smith óta tisztában vagyunk - sőt, ezzel kapcsolatban már Platón megmondta a tutit. Azt is tudjuk, hogy a munkamegosztással (a gazdasági növekedés mellett) negatív externáliák is járnak - erről Robinson Crusoe tudna mesélni. Poszt is volt már a munkamegosztással kapcsolatban, álságos módon komparatív előnyök címszó alatt.

A szakosodás által válunk szakemberré, leszünk profik. A szakértelmet a világ (nyugati és/vagy kapitalista fele) megbecsüli, sőt. Nem múlik el nap, hogy ne sulykolná belénk (ti. a világ), hogy profikká kell válnunk. A lelkes amatőrök? Ugyan! Being Professional! Ez az elvárt minimum követelmény. Lassan az élet minden területén...

Valóban egyértelmű, hogy profinak kell lennünk? Olvastam egy cikket, ahol a szerző az eltúlzott professzionalizmus veszélyeire hívja fel a figyelmet. A cikk fő vonulata sportbéli tapasztalatokat sorjáz (igen, a krikett is sport), de ez lényegtelen. A lényeg az, hogy elgondolkodtat - mennyire érdemes profinak lenni?

És hogy mit felel erre a kérdésre egy közgazdász? Amennyire megfizetik.

Utóirat:

Mivel van némi szabadidőm (heti egy nap), így ezennel ajánlom minden érdeklődő figyelmébe teljesen profi közgazdasági oktatói (felkészítői, konzultánsi), valamint elég profi közgazdasági (gazdasági) témájú szöveg (újságcikk, esszé, dolgozat) író, szerkesztői és szakmai lektori szolgáltatásaimat. Online és offline.

Nem feltétlenül rajongok az OTP-ért, mint cégért. Ügyfélként volt alkalmam "rossz" tapasztalatokat szerezni: lassú és drága. Nagyjából ez a véleményem.

De.

Most azt kell, mondanom, hogy olyat láttam tőlük, ami tetszett. Sőt. Példa értékűnek tartom! Az OTP Bank ugyanis elkészítette a várható ügyfélforgalomra vonatkozó előrejelzését, az ügyfélforgalmi prognózist.

A fogyasztók (ügyfelek) számára bármilyen termék vagy szolgáltatás lényeges az üzletkötés várható időtartama, ez ugyanis nagy mértékben meghatározza az adott áruhoz kapcsolódó tranzakciós költséget - sok esetben adja annak meghatározó részét. A várakozási idő nyilvánvalóan megnöveli az üzletkötés időtartamát, így megemeli a fogyasztóra terhelődő tranzakciós költséget. Számos lehetőség adódik arra, hogy a vállalatok csökkentsék a várakozási időt (így ügyfeleik tranzakciós költségét). Ilyen módszer az előzetes időpont-egyeztetés, a rugalmas ügyfél/pénztár kezelés, a többcsatornás ügyfél fogadás/irányítás, stb. Ilyen az ügyfélforgalmi prognózis elkészítése és közzététele is.

Remélem az illetékesek nem felejtik el, hogy a közzétételt követően az egyéni döntések megváltoznak (éppen ez a cél), a változó döntések pedig a becsült és a valós ügyfélforgalom jelentős eltérését eredményezhetik. Ez nem azt jelenti persze, hogy a rendszer használhatatlanná válik. Sokkal inkább azt, hogy ez a rendszer csak akkor hasznos, ha folyamatos frissítés alatt áll. Nem elég elkészíteni, hanem működtetni kell.

Már csak azt nem tudom, hogy az OTP Bank hol jelenteti meg az elkészített (és ha jól is akarják csinálni, akkor a folyamatosan frissített) ügyfélforgalmi prognózisát? A honlapjukon nem találtam, pedig leginkább ott lenne a helye. Szerintem.

Kedves Olvasók! A tavaszi félévben kedden és szerdán folyamatosan óráim vannak (ami persze jó) és ez gyakorlatilag lehetetlenné teszi (mission impossible), hogy ezeken a napokon posztokat írjak. Sorry!

Posztmentes tehát a kedd és a szerda, posztos nap pedig a hétfő, a csütörtök és időnként a péntek. Lehet felírni a naptárba, meg be az okostelefonba (ipad, stb.)

További szép napot!

Kgt