A gazdasági válság demográfiai következménye a csökkenő születésszám. Mi más is magyarázhatná azt a 6,3%-os csökkenést, ami a KSH adatai szerint a születések számában bekövetkezett 2010-ben (2009-hez képest) - lásd fn.hu vonatkozó cikke. 

Csökkenő reálbérek (2,4%), csökkenő GDP (2009: -6,3%), növekvő munkanélküliség (2008: 7,8%, 2009:10% - KSH), bedőlő lakossági hitelek (CHF-árfolyam megugrás), stb. Nem kell akadémiai tagság ahhoz, hogy összefüggést véljünk felfedezni 2009 gazdasági folyamatai és a 2010-es csökkenő születésszám között.

Az feltárt összefüggés ugyanakkor megerősíteni látszik azt a feltevést, hogy a gyermekvállalás (oly sok minden mellett) gazdasági döntés (is).

A reálbér vagy reáljövedelem (W/P) elég egyszerűen kiszámolható, hiszen nem kell mást tennünk, mint elosztanunk a nominális bért (W) az árszínvonallal (P).

Persze ez is egy olyan mutató, amelyet alkalmazni (és számoltatni) lehet makroökonómiai példákban, valamint remekül szerepeltethető mindenféle egyenletben (viva la math), de gyakorlati haszna (szvsz) nem sok adódik. Már csak azért sem, mert nem nagyon találunk olyan adatsort a KSH adatdzsungelében, hogy árszínvonal. Általában nem is nagyon érdekel bennünket - mármint a reálbér.

Érdekel viszont a reálbér változása. De még mennyire, hogy érdekel! Hiszen a reálbér változása mutatja meg, hogy többet, vagy kevesebbet ér-e a fizetésem az egy évvel ezelőttihez képest. Hogy hogyan alakult az életszínvonalam. Naná, hogy tudni akarom! A reálbér változását úgy számoljuk ki, hogy a nominális bér változását osztjuk az árszínvonal változásával. Leegyszerűsítve, valamint átvágva minden elméleti problémát, bérváltozás osztva az árak változásával, amely utóbbi nem más, mint a fogyasztói árindex (CPI) változása, köznapi nevén az infláció.

Nézzük meg egy gyakorlati példán keresztül a reáljövedelem-változás számítását!

Tekintsük a 6 évvel ezelőtti (2005-ös) nominálbért 100%-nak (W = 1). Nézzük annak éves változásait: 2006-ban 0%, 2007-ben 0%, 2008-ban 0%, 2009-ben 6%, 2010-ben -10%. Ezek szerint a jelenlegi (2010-végi) nominálbér = 1*1*1*1*1,06*0,9 = 0,954, vagyis a 2005-ös bér 95,4%-a.

Legyen a 6 évvel ezelőtti árszint 100% (P = 1). Nézzük annak változásai: 2006-ban 3,9%, 2007-ben 8%, 2008-ban 6,1%, 2009-ben 4,2%, 2010-ben 4,9% (forrás KSH). Ezek szerint a 2005-ös árszint ma = 1*1,039*1,08*1,061*1,042*1,049 = 1,301, százalékban kifejezve a 2005-ös árszint 130,1%-a.

Az elmúlt 5 éveben tehát reálbér változása: 0,954/1,301 = 0,733, vagyis a reálbér a vizsgált időszak során uszkve háromnegyedére, eredeti értéke 73,3% zsugorodott.

A példa nem fiktív.  

Ma délután kolbászhegyek. Nem, nem én leszek a böllér, csak segéderőként teszem majd a dolgom délután egy vidéki porta udvarán.

Az ölésben nem veszek részt, csak a tetem eltüntetésében. 

Tudniillik Dezsőnek meg kell halnia...

Az állam szabályozó tevékenysége, bár számos esetben szükségszerű, megkerülhetetlen, sőt, egyenesen elengedhetetlen az adott piac hatékony működéséhez (javítja a piaci hatékonyságot), mégis nagyon-nagyon nehéz (értsd politikailag terhelt) és olykor borzasztó ellentmondásos tud lenni (szakmailag is).

George Stigler írta valahol (talán éppen a Piac és állami szabályozás c. kötet egyik tanulmányában), hogy mennyire megváltozott a viszonya a szabályozás kérdéséhez (kell/nem kell), miután bekerült egy állami szabályozó testületbe. Nos igen.

Van ez a Lázár János-féle törvénymódosító javaslat, miszerint a jelenlegi villamosenergia (áram) átvételi ár meghatározási szabályok úgy módosulnak, hogy az átvételi ár 2011. január 1-től 25%-kal, majd 2012. január 1-től 35%-kal alacsonyabb legyen, mint a 2010. decemberében hatályos rendelkezések által kalkulált ár.

Megpróbálom lefordítani: Lázár János azt szeretné, hogy a jelenlegi árképzés szerinti magas (= nagymértékben támogatott) kötelező átvételi ár helyett alacsonyabb átvételi ár (= kevésbé támogatott) legyen megállapítva.

Mivel ismerem a szabályozás érdekcsoport-elméletét, azért nem lep meg, hogy az erőművek azonnali és igen vehemens támadásba kezdtek a Lázár-féle javaslattal szemben. Sajtó, minisztérium, képviselők, levél a kormányfőhöz - lobbi minden szinten -, nehéztüzérség, gyalogság, légi támogatás. Ami a csövön kifér.

Azt mondják (főleg a szélerőművek és a biomasszások), hogy a javaslat ellehetetleníti az erőművek egy részét.

Hmm. Namost erre mit mondhat egy közgazdász? Leginkább azt, hogy nem helyeselhet olyan típusú árképzést, amely a legmagasabb költséggel termelő egység darabköltségéhez igazítja az átvételi (államilag garantált minimális) árat. Azért nem, mert ez az árképzési rendszer nem ösztönzi a termelőket a hatékonyság javítására, a termelési költségek csökkentésére. Ellenben helyeselni tud (a közgazdász) olyan árképzési rendszert, amelyben a garantált ár valamilyen előre meghatározott ütemben (szabály szerint) évről évre csökken, mely csökkenés egyben hatékonyság-javítási kényszer a termelők számára.

Hohó - kontrázhat erre a szélkerék/biomassza -, de mi alternatív energiát használunk fel, ezzel csökkentjük az ország kőolaj/földgáz-függőségét (ruszkik haza!), védjük a környezetet, javítjuk a statisztikát és még az EU-nak is tetszünk. (stb.) Na ja. És akkor ez már ok és mentség arra, hogy drágán működjetek? - kérdez vissza a közgazdász. Hogy ne akarjatok évről évre jobban dolgozni? Olcsóbban termelni? Hogy ne keressétek-kutassátok, hogy hogyan lehet hatékonyabban termelni új technológiával, jobb szervezéssel, ügyesebb munkaerővel? Nem. Ez nem lehet ok és nem lehet mentség sem. Tessék, adok nektek mondjuk plusz pontot a zöld mivoltotokért, meg az energia-függetlenségért, meg a ... Ezeket a plusz pontokat felhasználhatjátok, az árképzésnél (mint jóváírást). Vagy el is adhatjátok a többieknek, ha nélkülük is teljesíteni tudjátok az elvárt hatékonyságjavítást.

Na? Ez jó lesz? Legyen!

Nos, valami ilyesféle rendszerre várnék ötletet, javaslatot! No, nem Lázár Jánostól. Ő politikus, nem tud ilyen finomságokban gondolkodni. Szerintem a dolgát megtette: tett egy törvénymódosító javaslatot, amivel belemászott egy ágazat képébe (és érdekeibe). Mondjuk az erőművektől, vagy a minisztérium részéről, vagy ne adj Isten a Magyar Energia hivatal részéről már esetleg, mégiscsak értenek e dolog műszaki/közgazdasági oldalához (főleg a MEH-ben). Nem tudom...

Egy biztos: a szabályozás dolga nem az, hogy kényelmes környezetet teremtsen a szabályozottak számára, hanem hogy ösztönözze őket!

Van ez a hír, hogy Minden szülő fizessen a bölcsődéért, a vg.hu-ról ollózva. Szeretnék gyorsan leszögezni két dolgot, mielőtt nekilátok a közgazdasági elemzésnek: 1) mindig is tudtam, hogy a konzervativizmus nem azonos a piacellenességgel, sőt! 2) a bölcsődei férőhelyek számát (vagy egyéb kisgyermek elhelyezési/gondozási férőhelyek számát) növelni kell, a jelenlegi alacsony férőhelyszám ugyanis a munkaerőpiaci kínálati oldalon technikai korlátként jelentkezik, amely részben oka az ott tapasztalható alacsony aktivitási aránynak.

A jelenlegi helyzet közgazdaságilag úgy írható le (mikroökonómia), hogy adott egy gazdasági terület két szegmenssel - az egyik szegmens a nem-piaci rész, az állami bölcsődei férőhelyek terület. Itt az ár = 0, azaz tulajdonképpen nem létezik sem a kinálati, sem a keresleti függvény (hiszen nem-piacról beszélünk) a kínált mennyiség (X) - a politikai akarat által meghatározott (költségvetési források, miegymás), keresett mennyiség (Y) a demográfiai folyamatok által meghatározott. Jelen pillanatban Y > X, azaz túlkereslet, hiány jellemzi a szegmenst, a keresett mennyiség nagyobb, mint a kínált mennyiség. Nem is kevéssel: a szakemberek minimálisan tízezer új férőhely létrehozását javasolják.
A másik szegmens a piaci terület, a magánbölcsődék által kínált bölcsődei férőhelyek piaca. Itt van normál kínálati függvény, keresleti függvény, piaci ár, és ha nincs is feltétlenül egyensúlyi állapot, az kialakul részben a kínálati alkalmazkodás, részben az árváltozás okán. Megjegyezhetjük még, hogy az itteni betöltött férőhelyek száma csökkenti a nem-piaci szegmens Y tagját (keresett mennyiség), vagyis a nem-piaci szegmensben jelentkező túlkeresletet.

Azt írja a fent hivatkozott cikk, hogy Ha valakinek sikerül bejuttatnia a gyerekét egy önkormányzati bölcsődébe, szinte ingyen vigyáznak rá, míg egy családi napközi vagy a magánbölcsőde 40–70 ezer forint havonta, függetlenül a család anyagi helyzetétől. Ez igazságtalan rendszer – hívta fel a figyelmet tavaly a Népesedési Kerekasztal.

Jelentem rosszul tetszenek gondolni, kedves Népesedési Kerekasztal! Nem, ez nem igazságtalan, illetve ennek az állítása badarság. Ez olyan, mintha azt állítanák, hogy mekkora igazságtalanság, hogy az állami egészségügyi rendszerben ingyen látnak el, miközben a magánpraxisban a nőgyógyász sok tízezer forintot kér a vizsgálatért. (Nyilván nem személyes élmény.)

Az, az igazságtalan, hogy az állami szegmensben ez a monumentális túlkereslet létrejöhetett, valamint az, hogy fennáll, valamint az, hogy ha már fennáll a tartós hiány, akkor senki sem gondolt arra, hogy hogyan lehetne "igazságosan" megoldani az adagolást, vagyis kialakítani azt a rendszert, amely a valamilyen társadalmilag elfogadott és betartott (betartatott) szempontrendszer szerint osztja el a szűkösen rendelkezésre álló férőhelyeket. Nyilván előnyt kéne, hogy jelentsen a hozzáférés szempontjából az, ha az anya (mindkét szülő) foglalkoztatott munkaerőpiaci státusú, vagy az, ha a család szociálisan rászorult, vagy az, ha több gyermekes családról beszélünk, stb. Ami igazságtalan, az ezzel szemben az, hogy bizonyos településméret alatt nagy valószínűséggel nincs hozzáférés - ez az állam által generált igazságtalanság, és a hozzáférés az ügyességen, a kapcsolatokon, sok esetben a zsebekben landoló boríték vastagságán múlik - ez meg mindig így van, ha 0 ár mellett nem-piaci alapon vagyunk és tartós túlkereslet alakul ki.

A problémának és vele az igazságtalanságoknak több lehetséges megoldása van.

Az is egy megoldás lehetne, amit a helyettes államtitkár úr mond, hogy az állami szegmenst megszüntetve létrehozzuk a bölcsődei férőhelyek integrált piacát, aztán majd a piac létrehozza az egyensúlyt.

Ehhez azonban a jelenlegi állami intézményeket magánosítani kellene (privatizáció), és ezzel párhuzamosan kimondani azt, hogy az 1-3 éves korú gyermekelhelyezés (bölcsődei szolgáltatás) áru, amelynek ára a piacon, magászereplők közti interakció során határozódik meg, és az államnak ezzel maximum annyi a dolga, hogy bizonyos társadalmi csoportok számára (foglalkoztatott szülők, nagycsaládosok, szociálisan rászorulók) pénzbeni támogatást adjon. Szerintem.

Vagy lehetne mást is. Mondjuk több állami férőhelyet létrehozni, valamint megalkotni és komolyan venni az ingyenes helyekhez való hozzáférés "igazságos" szabályait. A piacot meg hagyni (békén), hogy legyen, hiszen az ezen a területen már létezik és köszöni szépen jól van.

Csak szólok, hogy akit érdekel az alkalmazott mikroökonómia kurzus (főleg közgazdasági, gazdálkodási mesterképzésben résztvenni szándékozóknak ajánlott + mindenkinek, aki szereti), az ne felejtse el felvenni a tantárgyat az ETR-ben!

Alkalmazott mikroökonómia tantárgyfelvétel az ETR-ben most!

A Budapesti Közlekedési Vállalatról (BKV) sok mindent el lehet mondani (nem itt és nem most), de azt biztosan nem, hogy bevétele növelésének érdekében a vállalat teljes mértékben kihasználná azokat a lehetőségeket, amelyek a monopolista árképzés nyújt számára.

A BKV jelenlegi árképzése részben másodfokú árdiszkriminációként (egy vonaljegy drágább, mint a 10-es gyűjtő, vagyis aki többet vesz annak olcsóbb - önkéntes szelekció), részben harmadfokú árdiszkriminációként (felnőtt havi bérlet, diák havi bérlet, stb. - irányított szelekció) írható le. A jelenlegi és a 30-40 évvel ezelőtti árazási rendszer alig különbözik egymástól - a BKV-nál megállt az idő -, pedig egy kis átalakítással növelhető lenne a társaság teljes bevétele (TR). Persze a helyzet nem olyan egyszerű, hogy megmondom gyorsan a tutit, aztán meg rámutatok, hogy mert méirt nincs úgy, ahogy kéne lennie. A helyzet ennél mindig bonyolultabb. Ezt szögezzük le.

Ha rám lenne bízva a BKV árképzése, akkor megszűntetném a harmadfokú árdiszkriminációs elemeket (kivenném az árképzésből). Nem érdekel, hogy kicsi, vagy nagy, hogy fiatal, vagy öreg, ugyanúgy viszi a villamos/busz/metro, ugyanúgy fizessen érte. Hohó, nem úgy van az! - kiált fel most sok olvasó (csak szeretném, hgy sok olvasóm legyen, de nyilván a kezem meg a bilibe lóg közben...) hát a gyereknek az anyja/apja veszi, a nyugdíj is kevés, a diák sem kap fizetést hó elején, akkor miért fizessen ugyanannyit, mint a felnőtt?!
Mert ugyanazt a szolgáltatást veszi igénybe. A fagyit sem kapja olcsóbban a nyugdíjas, meg a szemlét sem a boltban, és a pénztáros azt sem kérdezi meg, hogy a kóla a gyereknek lesz-e (ne neki legyen!), mert akkor olcsóbb lenne... Személyes (közgazdász) meggyőződésem, hogy a szociális támogatás, családpolitika és egyebek az egy dolog, a termékek és szolgáltatások ára meg egy másik dolog. Ne keverjük a kettőt, nem szokott az jóra vezetni! Legyen az árazás alapja a használat, az igénybevétel, a támogatást meg tessék elintézni más rendszereken keresztül.

A másodfokú árképzést pedig kiszélesíteném. Lehetne olcsóbb a jegy zónahatáron belül, drágább zónahatárt átlépve, még drágább két zónahatárt átlépve (ehhez persze kellenének zónák). Lehetne bérlet csak nappali (06.00-22.00) közlekedésre, lehetne non-stop felhasználással. Lehetne csak metrora, csak villamosra, csak buszra, illetve ezek bármilyen kombinációjára vonatkozóan. Lehetne különböző időkorlátokkal, lehetne olyan (a metro esetében biztosan), ami utaskilóméterre szól. Stb. Lehetőségek széles tárháza. És a teljes bevétel növelésének lehetősége. Állítom, hogy ez az árképzési rendszer növelné a társaság teljes bevételét.

Mi akadályozza meg a vállalatot (BKV) abban, hogy elmozduljon egy új típusú árképzési rendszer felé? Mármint a tudatlanságon, a tunyaságon és egyebeken kívül.

A hatékony árképzés korlátja ez esetben az új típusú árképzéshez szükséges technikai fejlesztések hiánya. A fenti rendszer ugyanis nagyjából azt a technikai környezetet feltételezi, amit a Londonba látogató turista megtapasztal a helyi tömegközlekedési rendszert használva: mágnescsíkos jegy/bérlet (hogy információt tudjon hordozni, azért!), be- és kiléptető rendszerek, mágnescsík leolvasó jegyellenőrző rendszerek (a chip még tutibb, mint a mágnescsík, de én annak is örülnék).

Nem hiszem, hogy az új rendszer működtetése drágább lenne a jelenlegi rendszer működtetésénél (jelenlegi rendszer: jegyellenőrök hada). 

Találtam egy interjút 2007-ből. Az akkor BKV vezérigazgatóvá kinevezett Antal Attila nyilatkozta a következőket: Az elektronikus jegyrendszer nagyon fontos része a jövőképnek, de azért azt is látni kell, hogy nem old majd meg minden problémát. A bevezetésével ugyanakkor lehetőség nyílik egy olyan díjazás alkalmazására, amely arányos lesz a szolgáltatás-igénybevétellel, és így vonzóbbá teheti a közösségi közlekedést. Emellett olyan információs bázist lehet kialakítani egy ilyen rendszer segítségével, amely fontos információkat nyújthat az utazási szokásokkal kapcsolatban, lehetőséget teremtve a hatékonyság javítására, a színvonal növelésére.

Mikor valósulhat meg az e-jegyrendszer?
Optimális esetben az év második felében megtörténhet a pályázat kiírása, de legkésőbb a jövő év első felében.

És itt egy frissebb írás arról, hogy a Vértes Volán megcsinálja azt, amire a BKV nyolc (8!) éve képtelen, az elektronikus alapóú jegyrendszert. A cikkből kiderül, hogy már 2003. óta napirenden tartja a BKV az e-jegy kérdést, számos tanulmány is született az ügyben (gondolom számos tanulmányút is volt), de megvalósítani a fejlesztést a mai napig nem sikerült. Pedig.

Szakértők szerint a Budapesthez hasonlatos városokban a teljes elektronikus rendszer kialakítása 100-200 millió euró körül mozog, ami jelenlegi árfolyamon legkevesebb 27 milliárd forintot jelent -írja az Index.hu. Az idézett cikk szerint tavaly a BKV 33 milliárd forintot költött arra, hogy kódokkal látta el a jegyeket és a bérleteket. Ennek a célját a közlekedési társaság nem kommunikálta, feltételezhető, hogy így jobban kontrollálható a jegy és bérletkereskedelem, de nem jelent elmozdulást az elektronikus jegyrendszer irányába. Azt sem lehet tudni, hogy a fejlesztéssel mennyit takarít meg a BKV.

It's a kind of magic

(Azért néha pihenésképpen is írok, ha elkap az ihlet. Múzsa csókja, miegymás.)

A vizsgán megszoktam kérdezni néha, hogy mi az a fúzió? Általában olyankor, amikor "segítő" kérdést akarok feltenni, hogy megadhassam az elégségest, vagy hogy lesz-e közepes az elégségesből... ilyesmi. (A kérdés nehezített verziója az, hogy mi a különbség a között, ha két vállalat kartellt hoz létre és ha fúzionál?)

Az egy dolog, hogy mondjuk a fúzió típusai, illetve az egyes típusok oka (mármint, hogy miért éri meg nekik, miért csinálják) nem jut eszébe a vizsgázónak, de én kis naív azt hittem, hogy maga a fogalom tiszta, már csak az angol fusion szó magyarosodott megfelelőjéről beszélünk. A fúzió szó "köznapi" használatban is ugyanazt jelenti, mint közgazdasági értelemben, még akkor is, ha a "köznapi" leginkább a fizikai tudományos alkalmazást jelenti (magfúzió, lásd a Nap működése). Arról nem is szólva, hogy már írtam erről posztot, és ugye az a minimum, hogy a diák betéve tudja a tanár összes posztját és kommentjét, valamint kedvenc focicsapatának hétvégi eredményét! Szóval nem gondoltam, hogy van olyan 19/20 éves, aki nem tudja, hogy a fúzió egyesülést jelent. Volt. Nem is egy.

Íme egy friss példa a fúzióra, méghozzá annak is a horizontális fúzió típusára, amikor olyan vállalatok egyesülnek, amelyek azonos piacon (piacokon) tevékenykednek. Ez esetben a fúzió fontos oka lehet a javuló méretgazdaságosság okán csökkenthető darabköltség, az esetleges pozitív szinergiák (összeadódó skillek és potenciálok), egyebek.

Az  AMB Property Corporation és a ProLogis ma bejelentették, hogy véglegesen megállapodtak a két cég fúziójáról. Az egyesüléssel kiemelkedő globális ipari tulajdonos, üzemeltető és fejlesztő cég jött létre az ipari ingatlanpiacon, melynek  várható részvénypiaci kapitalizációja mintegy 14 milliárd dollárra tehető, az irányítása alatt álló eszközök értéke pedig mintegy 46 milliárd dollár. 
 
A kombinált portfólió mintegy 55,7 millió négyzetméternyi modern disztribúciós területet foglal magában a kulcsfontosságú piacokon. Mindkét vállalatnak jelentős portfóliója van  Észak-Amerikában, Nyugat-Európában és Japánban. A ProLogis az Egyesült Királyságban, Közép-és Kelet-Európában erős különösen, míg az AMB  Kínában és Brazíliában.