Bibó István

2011.03.17. 10:12

100 éve született Bibó István. Egyetemistaként sokat olvastam írásait. "A koalíció válaszúton", "Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem", "Az európai egyensúlyról és békéről", "Az európai társadalomfejlődés értelme", stb.
Lásd például itt.

Sokat tanultam tőle. Kiváló társadalomtudós volt, az európai progresszió elkötelezett híve, szocialista volt és demokrata (ez a párosítás a II. vh. után meglehetősen ritka volt errefelé), államminiszter Nagy Imre kormányában. Sokaknak kellene tanulniuk tőle - sokat. Stílust, tudományosságot, elkötelezettséget, emberséget.

Bibó István Szakkollégium az ELTE Jogi Kar (jogász-politológus) szakkollégiuma. A szakkollégiumról, annak történetéről a Bibó István szakkollégium honlapján olvashatunk. A Bibó Szakkollégium a köz tudatába leginkább azzal került be, hogy a 80-as évek végén szerveződő fiatal demokrata ellenzék vezetői/szervezői közül sokan Bibó szakkollégisták voltak. A Fidesz a Bibó Szakkollégiumban született.
Az én személyes történetembe a Bibó Szakkollégium alapvetően az általuk rendezett tavaszi foci bajnokságok révén került be (Bibó-kupa), ahol közgázos szakkollégistaként (TEK) volt szerencsém többször is labdába rúgni - egyszer másodikok lettünk.

A Bibó István Szakkollégium szervezésében ma délután kerekasztal beszélgetés lesz a Szabadság Kávéházban Mit üzen Bibó a mának? címmel.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kozgaz.blog.hu/api/trackback/id/tr152746499

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása