Egyre több hallgató e-mail-ben kérdezi meg tőlem, hogy "hány pontom lett az első ZH-n?" vagy "miből írunk pénteken?", ahelyett, hogy a csoporttársát kérdezné meg, hogy miből írnak, illetve, hogy a pontszámait a szemináriumon - esetleg a fogadóóra időpontjában - személyesen tudakolja meg.

Gyorsan leszögezem, hogy szeretem az internetet és minden információs és kommunikációs technológiának helye van az oktatásban. De. De mint már korábban írtam, az oktatási intézmények továbbra is csak a hagyományos kapcsolattartási módokat fizetik meg (várják el, illetve írják elő), úgyhogy részemről ennyi (meg egy bambi):

"Kedves Hallgatók!
A továbbiakban a gyakorlathoz, feladatokhoz, elért pontszámokhoz, stb. kapcsolódó kérdéseiket kérem személyesen tegyék fel a szemináriumon! Az ilyen témájú e-mail-ek megválaszolására a péntek délelőtti fogadóórám keretében fogok sort keríteni a jövőben."

Ja, és mostanában nincsenek kommentek. Kár.

Első állítás: márpedig formai követelményeknek lenniük kell. Második állítás: a valóság (gyakorlat) folyamatos változása nem lehet minden lehetséges helyzetre vonatkozó tételes szabályozást készíteni (elmélet). Mindkét állítás igaz. A fenti két állítás együttes fennállásából következik a "jogalkalmazó" felelőssége. A felelősség azt jelenti, hogy a létező szabályok alapján állva a döntéshozónak vállalnia kell, hogy azokban az esetekben, amelyekkel kapcsolatban nem talál egyértelmű rendelkezéseket a vonatkozó szabálygyűjteményben, a szabályok szellemében dönt. A döntést vállalja, ugyanakkor biztosítja annak vitathatóságát - éppen a korábban leír "nem egyértelmű rendelkezések", illetve "szellemében dönt" kitételek miatt. Az első fokon a döntést meghozó, valamint a döntéssel kapcsolatban felmerülő kifogás (vita) kapcsán a döntést másodfokon elbíráló nem lehet ugyanaz a személy (testület).

A hallgatótól elvárható, hogy tartsa be a felsőoktatási intézmény által felállított szabályokat. A szakdolgozatnak meg kell felelnie a szakdolgozattal szemben támasztott formai követelmények. A felsőoktatási intézménytől pedig elvárható, hogy a szabályoknak való megfelelés / meg nem felelés kérdésében egyrészt a saját maga által felállított szabályok szerint járjon el, másrészt a fentiek szerint ha a szabály nem egyértelmű, akkor annak szellemében járjon el, miközben ez esetben biztosítja a hallgató számára a döntés vitathatóságát.

Kíváncsi vagyok, hogy hány magyar főiskola, egyetem (bocsánat! alap- és mesterképzés) gyakorlata felel meg a fentieknek? Gondolom nem sok.

Egy személyes megjegyzés: egy szakdolgozat nem a formai követelményeknek való 100%-os megfeleléstől válik jó szakdolgozattá. Ha valaki azt hiszi, hogy a formai követelmények szigorításával képes a szakdolgozatok minőségét javítani, az téved.

A tökéletesen versenyző piac (hatékony piac) egyik feltételeként megjelenik a tökéletes informáltság. A tökéletes informáltság nem feltétlenül azt jelenti, hogy az információ ára nulla, de azt biztosan, hogy a piacon megjelenő szereplők hozzáférési lehetőségei az információkhoz (ár, minőség, tartósság, stb.) azonos.

A gyakorlatban az információhoz való hozzáférés általában nem szimmetrikus, az egyik fél többnyire többet tud, mint a másik. Ezt hívja a közgazdasági irodalom információs aszimmetriának, és ennek kapcsán beszélünk a piaci működés tökéletlenségéről, a piaci hatékonyság csökkenéséről.

Az aszimmetrikus informáltság és annak eredményének egyik példa értékű bemutatása a helybeli - turista modell. A helybeli = jól (tökéletesen) informált, a turista = nem jól (nem tökéletesen) informált. A termék, amelyet helybeliek és turisták egyaránt vásárolnak, egyszerű termék (zsemle), az egyes egységek között nincsenek minőségbeli eltérések, az jól / rosszul informáltság így egyetlen elemre korlátozódik, magára a termék árára termék árára.

Ha azt vizsgáljuk, hogy kialakulhat-e a versenyző piacinál magasabb ár a piacon, ahol egyaránt vannak jól és rosszul informált fogyasztók, akkor az egyik megállapításunk az lesz, hogy ez függ a jól és rosszul informált fogyasztók arányától*: ha sok a helybeli és kevés a turista, akkor az ár a versenyző piaci ár lesz, míg sok turista és kevés helybeli esetén az ár magasabb lehet a versenyző piaci árnál. A turista számára ugyanis az ár információk megszerzése költséggel jár (a helybeli számára a költség 0), így ha a következő üzlet áráról megszerzett információ megszerzési költsége c, akkor minden üzlet képes  p + x ár alkalmazására - turisták esetében -, ahol p a versenyző piaci ár és x = < c. Ha sok a turista és kevés a helybeli, akkor p + x ár alkalmazása növeli a profitot, mert a turisták vásárlásaiból realizált bevételi többlet meghaladja a helybeliek nem vásárlásaiból származó bevételcsökkenést (a helybeliek csak p áron vásárolnak). Ha kevés a turista, akkor a turisták vásárlásaiból származó többlet nem kompenzálja a helyiek nem vásárlásaiból keletkező bevételcsökkenést, vagyis ebben az esetben nem éri meg a p + x ár alkalmazása.

A modell kapcsán arról beszélgettünk az órán, hogy mi változik, ha feltesszük, hogy a turista tudja, hogy ő turista? Mi van, ha a közgazdaságtan (a modell) beépül a gazdasági szereplők döntéseit meghatározó ismerethalmazba, átformálja, befolyásolja a döntéshozatalt? A közgazdaságilag képzett turista még mindig nem ismeri az árakat, de tudja, hogy abban a boltban, ahol sok turista vásárol, míg helybeli egy sem, neki nem érdemes vásárolnia, mert ott az ár p + x, míg ahol sok helybelit lát vásárolni, ott az ár csupán p. A közgazdaságilag képzett turista jelszava: kövesd a helybelit!

És mi a helyzet, ha az eladó is rendelkezik a megfelelő közgazdasági ismeretekkel, valamint tudja, hogy a turisták közgazdaságilag képzettek? Eben az esetben az eladó megteheti, hogy helybélieket alkalmaz, akik vásárlásaikkal (vagy vásárlási szándékuk jelzésével) a turistát arról (dez)informálják, hogy az adott üzlet ára p, miközben valójában az üzlet ára p + x.

Nem folytatom.

Mindenesetre érdekes területe a közgazdaságtannak ez az aszimmetrikus informáltsággal (információs kudarcokkal)és annak következményeivel foglalkozó terület!

* És egyéb tényezőktől, például a termelők (boltok) számától.

Olvasom Joseph E. Stiglitz: A kormányzati szektor gazdaságtana című könyvét. A fordítás rossz minősége, és/vagy a szakmai - nyelvi lektorálás kiáltó hiánya (vagy elégtelensége) néha egészen brutális mértékű, a Nobel díjas közgazdász művének magyar kiadásában.

30. oldalon: "A nemzetek gazdasága (The Wealth of Nations)" - ami helyesen (és ez szimpla középiskolás tananyag) A nemzetek gazdagsága. Grrrr!

82. oldalon: "... az emberek annak eldöntésekor, hogy egy jószágból menyit vásároljanak, azt a határhozamot (vagy pótlólagos hozamot), amelyet egy további jószágegység elfogyasztásával nyernek, a további jószágegység megvásárlásának határköltségével (vagy pótlólagos költségével) teszik egyenlővé, amely az éppen fizetendő vételár." - nem találtam meg az eredeti szöveget, de a fogyasztói optimalizáció kapcsán bármilyen szövegkörnyezetben a magyar terminus technikus a határhaszon (marginal utility) és nem a határhozam. A határköltség (marginal cost) kifejezés a termelési (vállalat) elméletben használatos, itt idegenül hat. A fenti mondat jobb lenne ebben a formában "az emberek annak eldöntésekor, hogy egy jószágból mennyit vásároljanak az újabb egység megvásárlásával elérhető pótlólagos hasznot (határhasznot) összevetik az újabb egység árával."

A kedvencem a 3. fejezetben megjelenő nyelvújítás: a fordító a piaci kudarcok (market failures) helyett a piackudarcok összetett szót kezdi használni. Biztos úgy volt angolul, hogy "marketfailures"... Nem, nem úgy volt.

Itt tartok. És azon tűnődöm, hogy miért kell egy jó könyvet elrontani egy rossz fordítással. Csendben jegyzem meg, hogy a könyv minisztériumi pályázati pénzből jelent meg, banki támogatással.

Viszont a fentiektől teljesen függetlenül:
Best Wishes for Prince William and Kate!

Előfordul néha, hogy az állam mennyiségi korlátozással él egy termékkel vagy szolgáltatással kapcsolatban. A mennyiségi korlátozás fogalmával főként a nemzetközi gazdaságtannal ismerkedők találkozhatnak (nemzetközi kereskedelem, kereskedelempolitikai eszközök, mennyiségi korlátozások), de az eszköz alkalmazása ennél sokkal általánosabb.

Mennyiségi korlátozás az is, ha a túlfogyasztás megakadályozása érdekében az állam korlátozza a naponta kifogható halak számát (0 =< x, ahol az x = 0 a teljes halászati tilalom), vagy a kitermelhető fa mennyiségét, meghatározza a petárdák árusítási és felhasználási idejét vagy az egyhuzamban ledolgozható munkaórák számát. Mennyiségi korlátozás a locsolási tilalom (x = 0), a tűzgyújtási tilalom (x = 0), és az is, ha hogy a 18 év alatti életkorú vásárlók nem vásárolhatnak dohányipari terméket (x = 0), valamint az is, hogy senki sem vásárolhat légvédelmi rakétát (x = 0). És az is mennyiségi korlátozás, amikor háború idején az állam fejadagokat határoz meg bizonyos alapvető élelmiszerek fogyasztását illetően.

A mennyiségi korlátozások mögött közgazdasági érvek vannak: a túlfogyasztás megakadályozása, a társadalmi jólét növelése vagy éppen egy magas negatív externália megszüntetése (esetleg pozitív externális elérése - ha a mennyiségi korlátozásnál x = n és n > Q, ahol Q a piaci egyensúlyi mennyiség).

Az is mennyiségi korlátozás, ha a vörösiszap-katasztrófa után a hatóság bizonyos területeken legeltetési tilalmat rendel el (x = 0). Ez racionális. Az, hogy a legeltetési tilalmat azóta sem oldotta fel a hatóság, az nem racionális. Az hiba.

Na? Mit hozzon a Nyuszi? :)

Tojás az lesz rengeteg. Nyilván. Íme öt tipp, hogy mihez kezdjünk a húsvéti tojásokkal - family economics.

A Húsvét lehetne a kapitalizmus igazi ünnepe (sokkal inkább, mint a Karácsony - szeretet? ugyan már!), hiszen a válságot (keresztrefeszítés) mindig új növekedés periódus (feltámadás) követi.

Izé... maradok a nyuszinál.

Ha például valaki azt gondolná, hogy ez (lásd lent!) egy szakdolgozat fő fejezet lehet (15 oldalban), akkor ki kell, hogy ábrándítsam: nem, ez nem lehet egy szakdolgozat fő (sarkalatos) fejezete. Ez tőzsdei kereskedés (itt konkrétan a forex) során használt mutatók, illetve a kereskedéshez kapcsolódó technikai elemzésekben felhasznált mutatók és egyéb jelzőszámok felsorolásszerű ismertetése.

Ez lehet egy tőzsdei szótár vagy valami hasonló (oktatási anyag), de nem egy szakdolgozat. Mint ahogy az sem lehet szakdolgozat, ha valaki felsorolja az állatkertben élő állatokat és mindegyikhez odaírja, hogy eredetileg hol él, mivel táplálkozik és mennyere veszélyeztetett.

 Van, ami rock'n'roll és van, ami nem...

"5.1. Az indikátorok

5.1.1 Fibonacci Retracement
5.1.2 Bollinger bands (Bollinger szalagok)
5.1.3 Moving Average Convergence/Divergence (MACD)
5.1.4 Parabolic SAR (Stop And Reversal)
5.1.5 Average Directional Movement Index (ADX) 
5.1.6 Commoditz Channel Index (CCI)
5.1.7 Average True Range (ATR)

5.2. Momentum

5.2.1 Williams%R
5.2.2 Relative Straight Index (RSI)
5.2.3 Rate Of Change
5.2.4 Stochastic Slow/ Fast
5.2.5 Money Flow Index (MFI)
5.2.6 Average Price
5.2.7 Aroon Oscillator 
5.2.8 Ultimate Oscillator
5.2.9 Absolute Price Oscillator (APO)
5.2.10 Percentage Price Oscillator (PPO)
5.2.11 Chaikin

5.3. Moving average - Mozgóátlag"

Sokat gondolkodtam azon, hogy megírjam-e ezt a történetet. Aztán úgy döntöttem, hogy megírom. Részint okulásul mások számára, részint pedig a közgazdasági vetület miatt.

Adva van egy család, ahol a gyermek általános iskolai továbbtanulása a kérdés.
Van egy iskola, a Városligeti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, amelyik azt mondja, hogy szeretettel várnak minden jelentkezőt. Azt is mondják, hogy a jelentkezőknek (nem, nem a szülőknek) egy játékos képesség- és készségmérésen* kell részt venniük, ami alapján az iskola (vezetősége) dönt a beiratkozási kérelem elfogadásáról / elutasításáról. Meg azt is mondják, hogy a képesség- és készségmérés alapján döntenek, illetve azokat előnyben részesítik, akiknek testvére vagy testvérei már az iskolába járnak.

Nem erőltetve és nem élet-halál ügyet csinálva belőle a szülők úgy döntenek, hogy nosza, próbáljuk meg. Jelentkezési lap, 90 forintos bélyeg és válaszboríték, majd megjelenés (oviból ebéd után lepattanás), várakozás, aztán a gyerkőc valamit produkál. Hogy mit, azt nem lehet pontosan tudni. Persze majd meglátjuk, az a lényeg, hogy jól érezte magát, kedvére valók voltak a feladatok, egyáltalán: mosolyog.

A felvételről / elutasításról kb. 3 héttel később érkezik meg az értesítés. A konkrét esetben az elutasításról. A szöveg uniformalizált blabla, de a konkrét esetben "kicsit" nevetséges: nem találtuk alkalmasnak a két nyelven történő oktatásra - vagy valami hasonló. Ja. Nyilván nem alkalmas rá, hogy angolul és magyarul egyszerre tanuljon, hahahaha (a hahahaha nem lesz részletezve, mert privacy is van a világon) ... ja, kicsit liverpooli az akcentusa, biztos azért.

Aztán az ember utánajár a történetnek. Kiderül, hogy olyanokat sem vettek fel, akiknek a testvérük ott tanul. Mondjuk nem is egy testvérük, hanem kettő.
Aztán még jobban utána jár. Kiderül, hogy az iskola (mint minden önkormányzati fenntartású általános iskola ma Magyarországon) a körzetéből jövő gyerekeket köteles befogadni. Ezt a tényt a tájékoztatókon nem hangsúlyozták agyon - nyilván azért, mert a korábbi évek tapasztalatai alapján nem tulajdonítottak neki jelentőséget.

De.

De idén az történt, hogy A Zuglói Önkormányzat Képviselő Testülete (nem is tudom, hogy miért írom nagy betűkkel), élén dr. Papcsák Ferenc polgármesterrel (ez úton kívánok minden szépet és jót neki a továbbiakhoz) úgy döntött, hogy visszavonja az 1087/2005-ös határozatot, amely szerint

A Képviselő-testület

úgy dönt, hogy a beiskolázási adatokat mérlegelve a két tanítási nyelvű általános iskolák első osztályaiba felvételre kerülő gyermekek közül a zuglói lakóhellyel rendelkezők arányát 55% -ban határozza meg. Azonos eredményt elérő jelentkezők közül a felvételnél előnyben kell részesíteni a zuglói lakóhellyel rendelkező gyermekeket.

és helyette úgy határoz, hogy

... az adott tanév első évfolyamaira vonatkozóan - a fenntartó által engedélyezett osztálylétszám 70%-áig csak igazolt zuglói lakhellyel, vagy igazolt zuglói tartózkodási hellyel rendelkező tanulóval létesíthetnek tanulói jogviszonyt.

A határozat 2011. március 10-én kelt!

Nem az a dühítő, hogy az önkormányzat a helyi gyerekeket szeretné bent látni az iskolában. Nem az a dühítő, hogy sok szülő most arra kényszerül, hogy a kisebb gyerekét máshová vigye reggelente, mint a nagyobbat (nagyobbakat) - jelentős költséggel. Nem is az a dühítő, hogy az iskola nem szólt előre (adott volt minden: telefonszám, e-mail cím), hogy a 70%-os arány mellett még a testvérgyerekeket sem tudják mind felvenni, nemhogy bárkinek esélye lenne a körzeten kívülről - bár ez már a dühítőség alsó határán van.

A dühítő az, hogy amikor ott vagy, vársz és beküldöd a gyereket, akkor hagynak abban a hitben hazamenni, hogy ez bármit is számított, hogy van akárcsak egy fikarcnyi esélyed, hogy érdemes várnod azt a válaszborítékot, mert hátha. Miközben nem. Miközben már akkor, ott helyben megmondhatták volna, hogy nézzék, sajnáljuk, de így változott a szabály, és az új körülmények között biztos, hogy nem. Ez borzasztóan dühítő! Nagyon, nagyon dühítő! Nem csupán a konkrét eset miatt. Nem akarok most mélyebben belemenni, de az is ugyanerről szól, amikor nem hív fel a szerelő, hogy mégsem tud ma reggel jönni, amikor nem ír vissza a HR-es, amikor nincs válasz a panaszos levélre. Stb. 

Amikor nem vagyunk "elég" fontosak. A tét pedig nem kicsi, mert addig itt nem lesz Európa, amíg nem lesz fontos mindig mindenki. Pont itt húzódik meg a határvonal. Ezért jó ma osztráknak vagy németnek, hollandnak, vagy dánnak lenni. És ezért nem jó magyarnak.

* Mindnyájan tudjuk, hogy ez magyarul felvételi, de mivel az általános iskolák nem felvételiztethetnek, ezért nem hívjuk felvételinek.