Tegnap véletlenül átkapcsoltam az élő közvetítésre. A parlamentire. (Bocsáss meg Istenem, esküszöm soha többé nem teszek ilyet, ez a mostani is csak véletlen történt! A Sors keze volt, nem az enyém!)

Egy Jobbikos képviselő (noname) kérdését (vagy mit), valamint a Fideszes (Rogán) választ (részben), illetve a jobbikos reakcióját (viszontválasz?) láttam és hallottam. Vagyis azt nem tudom pontosan, hogy mit hallottam, mert úgy voltam (vagyok) vele, amikor a jobbikos beszélt, hogy nem hiszek a fülemnek. Nincsenek előítéleteim, de ha valaki közgazdasági értelmetlenségeket beszél, akkor berágok (pártállástól függetlenül). Képviselő Úr hangsúlyozta (többször is), hogy itt a lakosság (nagy része) nem deviza, hanem deviza alapú hitelt vett fel (eddig oké), és értse már meg mindenki, hogy ez maga a cionista összeesküvés, valamint karvalytőke és tőkekarvaly. És közgazdaságilag, valamint igazságosságilag az lenne a helyénvaló, ha a felvételkori árfolyamon kéne visszafizetni, eb ura fakó, ott kell rögzíteni (ha már mentünk, akkor merjünk nagyot menteni!), amivel mindenki jól jár, ergo senki sem jár rosszul (ez nem oké).

Vaze! De.

Igaz, a devizahitel, az más, mint a deviza alapú. Devizahitelt kapok mondjuk, amikor a devizaszámlámra ad a bank hitelt euroban, hogy mondjuk abból földgázt vegyek a türkménektől, azt eladjam az osztrákoknak. A költségeim euroban állnak fenn, a bevételem euroban keletkezik, logikus, hogy euro forgóeszköz hitelt kérjek és kapjak -  nincs árfolyam, nincs árfolyamkockázat. (Mondjuk ez esetben nem tudom, hogy minek nekem a magyar pénzintézet, mint közvetítő, és miért nem Ausztriában finanszíroztatom magam, de mindegy.) A magyar háztartások deviza alapú hiteleket vettek fel. Ez azt jelenti, hogy a magyar bank úgy finanszírozta meg a forintban nyújtott hitelt, hogy devizahitelt vett fel (az adós helyett) a külföldi banktól, majd azt forintosította (éljen a konvertibilitás) és pikk-pakk, megjelent az összeg az ügyfél forintszámláján. Ez eddig igaz, sajnálatos a helytelen nyelvhasználat meghonosodása. Pontosan fogalmazva: deviza alapú forinthitel és nem devizahitel.

De a többi... Az sületlenség.

Ha én, mint magánszemély kimegyek Rózsi nénihez Fankfurtba (am Main) és kölcsönkérek tőle ezer eurot az augusztusi nyaraláshoz, majd Budapesten az ezrest forintosítom, mert nem is a horvátországi nyaraláshoz kell, hanem a sarki kocsmában akarom rendezni a számlát, akkor ugyanott vagyok, mint a bankos deviza alapú hitel esetében (csak nincs közvetítő és a kp mozog, de kicsire nem adunk). A lényeg az, hogy tartozom ezer euroval Rózsika néninek. Nem valamennyi forinttal, hanem ezer euroval (CHF, USD, etc). Nem forintot kell visszaadnom, hanem eurot. Amit minden hónapban megvásárolok valamennyi forintért (ún. árfolyam). Ami változhat (ún. árfolyamkockázat). Járhatok jól is, meg járhatok rosszul is. A magyar bank ezt csinálja a adós helyett. Közvetítőként jár el. Kiszámolja, hogy mennyi forint kell a havi euro (CHF) törlesztőhöz, beszedi az adóstól, megveszi belőle az eurot (CHF) és átutalja annak a külföldi banknak (Rózsi néni), ahonnan a devizahitel (a bank által felvett hitelt) jött. Zürichbe, vagy Lausanne-ba, vagy mittudomén - Frankfurtba (am Main).

A kockázatot (árfolyam) valakinek viselnie kell. Erről szól az egész. Vagy én viselem (az adós), vagy a közvetítő, vagy a közösség. Esetleg Rózsi néni.

Normális országokban, ahol a hitelt igénybe vevők jól tájékozottak, magas szintű pénzügyi kultúrával rendelkeznek, ismereteik saját és gazdaságuk teljesítőképességéről pontos, nincsenek sem alul-, sem dezinformálva, nos, az ilyen helyeken a vevő viseli a kockázatot. Ha a kockázatból másra is teszünk, akkor annak oka van. Például a közvetítő (ügynök), kaphat a nyakába a kockázatból, ha azt látom, hogy tisztességtelenül járt el, félrevezetett, erőszakosan rávette a kiszolgáltatott ügyfelet (azt sem hagyták, hogy végigolvassam a szerződést, Tisztelt Bíróság!), a kollektíva (mi, az állam) is magára vállalhat valamennyit a kockázatból, mert szolidáris, vagy jófejségből, vagy mert úgy érzi, hogy szakmailag és szabályozásügyileg részben felelős a kialakult helyzetért (MNB, PSZÁF). De olyan, hogy nincs kockázat, olyan nincs. Ha pedig a kocka úgy fordul, hogy veszteség keletkezik, akkor a balhét el kell vinni. Mondom, a kérdés az, hogy ki vigye el, illetve, hogy ki milyen mértékben vigye el. A többi léha fecsegés.

Ps: Nem tudom nem szóvá tenni, hogy bezzeg, ha a kocka úgy fordult volna, akkor ugye nem lenne kérdés, hogy a nyereség kinek a zsebében landoljon? Ha 150 HUF lenne 1 CHF, akkor a nyereségen is osztoznánk, mélyen tisztelt képviselő társaim?

Az ingatlanárak emelkedésével egyenes arányban növekvő lakhatási nehézségek miatt mind több városi fiatal halasztja el a házasságkötés és a gyermekvállalás idejét Kínában. - írja a Nincs lakás - nincs házasság és gyerek című cikkben az inforadio.hu. Bizony, megint csak azt láthatjuk, hogy sok minden összefügg sok mindennel (a gazdaság, a gazdaságpolitika elég komplex izé!). A lakáspolitikának (már ha van olyan) amúgy is számtalan olyan közgazdasági implikációja van, amit evidenciaként kell kezelnünk: tőkepiaci hatások (megtakarításra és eladósodásra), hatás az árupiacon (keresletteremtés lakáspiaci élénkítéssel), munkapiaci következmények (magas élőmunka hányad), szociálpolitikai kapcsolódás (szociális lakhatás), stb, stb. Most már azt is tudjuk, hogy demográfiai vonatkozása is van: a lakhatás problematikussá válása növekszik, ahogy a saját lakás elérésének lehetősége (vásárlás vagy bérlés) csökken, úgy csökken a gyermekszám is. Igen, tudom, hogy az idézetben az van, hogy a gyermekvállalás idejét halasztják, de a demográfiai tapasztalatok azt mutatják, hogy elhalasztott gyermekvállalás = csökkenő születésszám.

Mondjuk Kína esetében ez nem feltétlenül baj. Ugyanakkor a fejlett nyugati országokban az alacsony születési arányszám probléma (jövőbeni aktív népesség kisebb létszáma számos kérdést vet fel pl. jelenlegi nyugdíjrendszerek jövőbeni fenntarthatóságát). Figyelem, nem azt mondom, hogy az alacsony születési arányszám egyetlen oka a lakáspolitika milyensége (hazánk esetében leginkább hiánya [bezzeg van ahol intézet is van!] - kivéve a felemásra sikeredett állami kamattámogatásai rendszert az első Fidesz kormány idején), hanem azt, hogy van összefüggés. Az összefüggést Dr Cuddy, elismert lakáspolitikai szakértő, is megerősíti kapcsolódó tanulmányában. És mivel van összefüggés, ezért a lakáspolitika egyben családpolitika is (népesedéspolitika). És lehet tenni a prioritásokat ide, meg oda, ízlés szerint a  só és a bors után szabadon.

Ritkán szoktam cikket olvasásra ajánlani (főleg nem az indexről), inkább ekézem közgazdasági és/vagy szaknyelvi pontatlanságaikat, mintsem, hogy azt mondjam: tessék megállni egy pillanatra és elolvasni, mert ez most TÉNYLEG mond valamit.

A mai nap kivételessége éppen az, hogy most azt mondom, hogy tessék megállni egy pillanatra és elolvasni Lantos Gabriella írását (index/pénz beszél), mert TÉNYLEG mond valamit!

A fokozatos lecsúszás helyett az emelkedő pályára álláshoz jelentős, költséges és csak hosszabb távon megtérülő beruházásokra van szükség: az emberekben a fizikai infrastruktúrába és az őket kiszolgáló állami intézményekbe. Minden sikeresen felzárkózó ország ezt az utat járta be. Ezek nélkül még jobb időszakokban is legfeljebb egyhelyben toporgunk. Ráadásul, ha előre látóan nem szánjuk rá magunkat e befektetésekre, akkor a bennünket körülvevő világ utólag erőnek erejével kikényszeríti ezeket, de annak mindig hitelek, magas kamatok, eladósodás és további lejtmenet az ára.

Ideges (és dühös) szoktam lenni, amikor a vizsgán (vagy bárhol, a buszon például, stb.) valaki a befektetés szót használja, akkor, amikor a makrogazdasági beruházási tevékenységről kellene beszélnie. A beruházás szót használjuk, amikor arra gondolunk, hogy az üzleti szektor szereplői (vállalatok) beruházási döntéseket hoznak, vagyis termelési eszközeiket megújítják (pótló beruházás) vagy bővítik azokat (új vagy nettó beruházás). A mindkét esetben a termelőkapacitásokra irányuló döntésről van szó (real business investment), a különbség az hogy az első esetben a termelőkapacitások megőrzése (ugyanannyit tudjak termelni a jövőben), míg a másik esetben a kapacitások bővítése a cél.

A befektetés szó a magyar nyelvben a megtakarítás szinonimája. Befektetek, amikor a tőkepiacra viszem a megtakarításom (alapvetően a háztartási szektor), amely megtakarítások összege azután (zárt magángazdaság esetén kizárólag) a vállalati beruházások forrásaként jelenik meg. Ebből fakad a híres (?) S = I azonosság. (Nyilván kicsit egyszerűsítek terminológiailag, de a cél - megértés - szentesíti az eszközt.)

Szóval ideges vagyok, ha valaki befektetésről beszél, miközben egy termelési kapacitás bővítő (reál) döntésről (folyamatról) folyik a diskurzus. Mentségemül szolgáljon, hogy az adott előadáson mindig elmagyarázom a különbséget - amely főleg abban áll, hogy a tőkepiac melyik oldalán állunk.

Ma reggel láttam, hogy nem csak a diákok (és a nyugdíjasok a 8-as buszon) keverik a fogalmakat: a vg.hu azt írja, hogy Semmi kedvünk a befektetésekhez. A cími kapcsán kb. a lakossági megtakarításokról várnék elemzést a cikkben, de ehelyett ezt kapom: A magyar vállalatok a beruházási kedvet tekintve továbbra is a sereghajtók közé tartoznak a közép-európai régióban, az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest azonban számottevő a fejlődés: a megkérdezett hazai cégvezetők közül az idén 17 százalékkal többen valószínűsítették, hogy a következő 12 hónapban beruházást, például eszközbeszerzést hajtanak végre – összegzi a helyzetet a Deloitte vállalati felméréséhez csatolt elemzés.

Tegnap este mondom a Kiscsajnak, hogy menj be játszani a szobádba, amíg sütöm a karfiolt. Be is ment, hallom énekelget odabent. Vacsoránál kérdeztem tőle, hogy mit játszottál? Azt feleli nagy komolyan, hogy nem játszottam, csak ültem az ablakban és hallgattam az esőt.

Imádom.

És egy kis teszt, ha valaki gyakorolna...

Oprah Winfrey visszavonul, ami persze nem azt jelenti, amit az index ír, hogy nyugdíjba megy, hanem azt, hogy no more The Oprah Winfrey Show. (Oprah Show)

Nem semmi a nő amúgy, igazi self made woman, a televíziózás amerikai nagyasszonya és közben simán szerethető. Szóval, kedves lányok, ha példakép kell, akkor merjetek nagyot álmodni és válasszátok Oprah Winfrey-t példaképül! Ha tized annyit sikerül elérni, az már óriási.

Ja. Egy picit most egyéb okok miatt keveset fogok írni. Aztán majd újra sokat.

Kösz a megértést!

Van kérdésük?

... (csend)

Órai feladatokkal kapcsolatban, előadáson elhangzottakkal kapcsolatban, tankönyvvel kapcsolatban...?

... (csend)

Nos?

... (csend)

Akkor viszlát!

Rugalmas árfolyamrendszer. Kereslet meg kínálat, mi?! Egyensúlyi, meg reálárfolyam... Túrót! Elég egy kanos és erőszakos IMF vezérigazgató és már gyengül is az euro.
Komolyan mondom, hogy ez annyira, de annyira gáz, hogy egyetlen hihető magyarázat jut eszembe, ami mindjárt kettő: valamelyik titkosszolgálat / terrorista szervezet keze van a dologban. Szerintem Strauss-Kahn igazából elkábítva feküdt valahol, amíg egy ismeretlen férfi (top secret agent) átvette a szerepét (jaja, láttunk már hasonló manővert filmekben eleget), dns mintát és egyebeket könnyű szerezni, illetve hamisítani, szóval nyilvánvaló, hogy szegény Dominique összeesküvés áldozata. Vagy csak beivott és részegen molesztálta a szobalányt.