A mai nap híre, hogy minden várakozás ellenére a magyar gazdaság még 2011 utolsó (IV.) negyedévében is növekedett. (WOW! de tényleg!) Éves szinten pedig sikerült egy meglepően jó (mármint a körülményekhez és a várakozásokhoz képest) 1,7%-os éves növekedést összehozni. Bővebben lásd KSH gyorstájékoztató. Ez némi optimizmusra ad okot a 2012-es évre vonatkozóan, de nyilván borzasztóan az elején vagyunk és nagyon sok a bizonytalanság, úgyhogy csak óvatosan...

Ennél is örömtelibb hír, hogy az MNB közleményt adott ki, miszerint A Magyar Nemzeti Bank kétéves lejáratú fedezett hitellel, új, univerzális jelzáloglevél vásárlási program indításával és a fedezeti kör bővítésével kész ellensúlyozni a bankok hitelezési képességének elmúlt időszakban megfigyelt gyengülését. Bővebben lásd Közlemény az MNB új eszközeinek bevezetéséről. Vagyis a jegybank megpróbál extra forrást pumpálni a bankrendszerbe, remélve (illetve elvárva), hogy a forrástöbblet növekvő hitelállományt eredményezzen mind a vállalati, mind a lakossági hitelek oldalán. Az MNB tehát a mennyiségi könnyítés FED által oly sokat alkalmazott módszeréhez nyúl (itt is előkerült már ez az easy money posztban), hogy picit megmozgassa a bankrendszert, hátha a megmozgatás eredményeképpen a befagyott hitelezési csapok kiolvadnak és (nyilván csökkenő kamatszint mellett) a keresleti oldal is reagál, hogy aztán a növekvő hitelfelvételi kedv beruházás és fogyasztásbővülést eredményezzen. Íme, egy kis monetáris élénkítés!

Látszik, hogy örülünk: az OTP részvény majd' 2,5%-os pluszban zárt, az euro 289 forint alatt is járt. És tényleg örülünk. A magam részéről főleg annak, hogy az MNB közlemény kapcsán világossá vált, hogy az kormányzat és a jegybank (Orbán/Matolcsy vs Simor) úgy tűnik  kiegyezett egymással. Az elmúlt hónapokban a kormányzat éppen a monetáris élénkítést, a növekedés jegybanki támogatását kérte számon a központi bankon és nem kevés eszközt vetett be, hogy rábírja az MNB-t, hogy tevőlegesen vegyen részt a gazdasági élénkítésben. Jegybankelnöki fizetés csökkentése, bírálatok minden héten, az esetleges jegybanki függetlenség lebegtetése, stb. Amitől persze az ECB, az EU, az IMF és minden jóérzésű közgazdász ki is akadt rendesen. Dúlt a háború. A háború pedig köztudomású, hogy nem kedvez szinte semminek...

Most úgy tűnik, hogy megegyeztek - a színfalak mögött persze, de ez kit érdekel? -, hogy beszüntetik a háborúskodást és mégis együtt csinálják a gazdaságpolitikát, nem egyedül és nem egymás ellenében. Ez igen örvendetes! Gyanítom, hogy a kormányzat már engedett a jegybanki függetlenség, úgy engedni fog az egykulcsos adó megváltoztatása kapcsán, ami hosszabb távon is fenntarthatóvá teszi a fiskális egyensúlyt (egyensúly közeli állapotot), megteremtve ezzel a közgazdasági feltételeit a monetáris lazításnak.

Vagy valami ilyesmi...

Ja, és ma havazott!

Tegnap még címlapon volt az indexen, ma már nincs ott. Korrekt, szakmailag helytálló elemzés, picit meg is lepődtem, hogy egy (vizsgáló) albizottsági jelentés ilyen is lehet (Magyarországon). Nincs különösebb komment, egyetértek: mindenki felelős! A történet összes szereplője. Felesleges egymásra mutogatni!

A kormányok, a bankok, a felügyelet, a nemzeti bank és a lakosság is felelős a devizahitelezés elterjedéséért – állapítja meg a deviza-eladósodás okait vizsgáló albizottság jelentése. A lapunk birtokába került bizalmas dokumentum szerint a hitelfelvevők maguktól nem fogták fel a kockázatokat, a bankok pedig ellenérdekeltek voltak a korrekt tájékoztatásban. Az elrontott gazdaságpolitika és az MNB monetáris szigora kiszorította az irtózatosan megdráguló forinthiteleket a piacról, a felügyelet pedig képtelen volt a fogyasztóvédelmi feladatai ellátásra, például arra, hogy kikényszerítse a THM korrekt alkalmazását. Egyébként, bár utólag sokan nem így érzik, a devizahitelesek átlagosan nem jártak rosszabbul, mint azok, akik forinthitelt vettek fel – állapítja meg a tanulmány.

Szép napot!

Mit mondhat egy közgazdász e szomorú napon (izé.. tegnapon), amikor a nemzeti légitársaság (Malév) fapados koporsóját immár végérvényesen elnyelte a légörvény?

Lehetne okokat és okozatokat felmutatni, bűnbakot képezni (OKJ-s bűnbak-képzés, hmm?), farkast kiáltani, fejre hamut szórni. De minek? Van olyan, hogy egy vállalat csődbe megy. Volt is, van is, lesz is.

All this has happened before, and all of it will happen again. - ahogy szoktuk mondani...

Egy megjegyzés akad azért a margóra, mert van valami közös a MALÉV, MÁV, BKV történetszálakban, amit ki kell mondanunk (lehet, hogy több van, de csak egy jut most eszembe). Azokkal a volt szocialista nagyvállalatokkal, amelyek állami tulajdonban maradtak a lehető legrosszabb történt: a közpénzek párt- és magánzsebekbe szivattyúzásának terepévé váltak. Hogy miért? Mert a gazdasági rendszerváltás, a privatizáció során nem jött létre az a hazai tőkés osztály, amely a kapitalizmus normális működésének elengedhetetlen feltétele. (Akár szeretjük a kapitalizmust, akár nem.) Ami 20 éve zajlik az állami vállalatok, intézmények vagy akár az "EU-s pénzek" kapcsán, az nem más Hölgyeim és Uraim, mint az eredeti tőkefelhalmozás sajátos formája. (lásd Marx Károly: A tőke.)

És persze vannak közgazdasági közgazdasági tanulságok is (a fenti politikai gazdaságtani tanulság volt), amelyeket levonhatunk, és ezek a szólhatnak árazási problémákról, menedzsment vagy vezetési problémákról, piaci versenyről, stb. Sok mindenről, de a lényeg az előző bekezdésben már elhangzott.

Én annyit mondtam a diákjaimnak, hogy tessék írni egy oldalt arról (szorgalmi), hogy mi van akkor, ha egy vállalat csődbe megy! Mi az a csődvédelem, csődbiztos, csődeljárás?
A politikai gazdaságtanhoz még kicsik.

Elég sokkoló az index címlap fő híre (legalább jól indul a napunk! nem. de van szarkazmustáblám!), hogy havi 10000 forintos útdíjfizetésre köteleznék a budapesti autósokat. A BKV hiányának kigazdálkodása érdekében.

Hogy ki? Nos, a cikkből kiderül, hogy a fővárosi önkormányzat számos lehetőséget vázolt a nemzetgazdasági minisztériumhoz írt levelében (nem, nem fogom nagybetűvel írni a nevét), ahol a "szakemberek", élükön az eddigi legnagyobb "szakemberrel" a sok lehetséges megoldás közül a 10000 forintos úthasználati díj bevezetését támogatják és viszik a kormány elő a szerdai kormányülésre. Nem lenne méltó hozzám, hogy csúnya szavakat írjak le ezzel kapcsolatban, megteszik majd mások... de túl az anyázáson, had hozzak fel pár ellenérvet!

Igen, a BKV veszteséges. Eleve egy csődtömeg, közgazdászként fel nem foghatom, hogy hogy képes egy cég évi 70 milliárdos veszteséget termelni (eddig értem, van ilyen), úgy hogy a tulajdonos (ez esetben a főváros) ne számolja fel azt részben vagy egészben és ne szervezzen a romokon egy új vállalatot, esetlegesen új üzleti modellel. Nem értem, hogy nem értik, hogy 2, 5, 10, 20 éve nincs szó másról, csakis az aktuális lyukak befoldozásáról. Kedves Uraim és Hölgyeim ott a közgyűlésben, higgyék el, hogy jövőre is lesz lyuk, lesz mit betömni, mert rossz az üzleti modell, vagy a szervezeti, vagy a mit tudom én mi! Felszámolni, helyét sóval behinteni és újat alapítani. Ez az egyetlen járható út!

Ami az útdíjat illeti. Ha a kormányfőben maradt még valami a politikai racionalitásból, akkor ez így ebben a formában nem megy át szerdán. Ennyi szavazat elvesztését nem bírja ki a Fidesz. Az ötlet nem új, vannak városok, ahol működik hasonló (London - dugódíj), de az, hogy mindenki fizessen, akinek autója van egy egységes díjat, az unikum. Nem pozitív értelemben. Ez esetben ne hívjuk úthasználati díjnak. Ott a gépjármű teljesítményadó, ami már létezik, be sem kell vezetni. Egyszerűen fel kell emelni és kész. De ha úthasználati díjnak hívom, akkor valamiképpen hozzá kell kapcsolnom az utak használatához, az ég szerelmére! Vagy azt mondom, hogy a belvárosi utak használata díjköteles - és mutogatok a magas negatív környezeti károkra, vagy azt, hogy a megtett kilométer számít-  és mutogatok a közutak amortizációjára, vagy valami. De valami kell, hogy számítson! És bizony differenciálnom is kell: ha a környezeti terhelés számít, akkor a kevésbé szennyező kevesebbet fizet, ha az úthasználat, akkor a kevesebbet autózó kevesebbet fizet.

Egyébiránt tökmindegy, a racionális szakmai érvelés úgyis süket fülekre talál...

Megmondom mi lesz: belengetik a 10000 forintos havidíjat, amivel egyrészt mérik a közfelháborodás mértékét, másrészt Orbán újfent népmentő szerepben elutasíthatja, majd arra hivatkozva, hogy valamit muszáj tenni szép csendben bevezetik havi 3000 vagy 4000 forintos mértéken. Mi meg majd örülünk, hogy nem 10000!

Ja, még valami! Ugyan a gyerekvállalási kedvre nem tudom, hogy hogyan hat, de az nyilvánvaló számomra, hogy az egykulcsos SZJA rendszer a közép- és a felső osztályok rendelkezésre álló jövedelmét növeli. Ennyi. Pont.

Éppen tegnap este beszélgettem hosszasan egy jó ismerősömmel többek között arról is, hogy milyen gyors és radikális változásokon megy keresztül a a világ körülöttünk. Facebook - generáció... tanulmányt kéne erről írni, egy poszt erejéig bele sem érdemes kezdeni. Egy adalék csupán: valami baráti beszélgetésből maradt meg, a hír, hogy az USÁ-ban kutatások szerint a facebook-használók fele már egyáltalán nem használ e-mail-t, az elektronikus levelek kiszorulnak a személyes online kommunikációból.

Visszatérve a tegnap esti beszélgetésre... Emlékszem azt fejtegettem, hogy a piac (a biznisz) nagyon gyorsan követi (sőt gerjeszti) a kulturális változásokat, hiszen a profitérdek abba az irányba hajtja, hogy olyan módon és azzal az eszközzel szólítsa meg, szolgálja ki a fogyasztót (mármint a potenciális fogyasztót), amit az ért és használ.
Ehhez képest az állami szektor, beleértve az államigazgatás teljes intézményi rendszerét... pfff... hát, erről jobb nem is beszélni (most tényleg, olyan szépen süt a nap!)

Mondom a vállalatok azonnal belecsapnak a lecsóba, ami az új eszközök, technológiák használatát illeti - mármint a fogyasztókkal való kommunikációt illetően. Hozzáteszemha tankönyvet írnék, akkor a gazdasági folyamatot, az eladó/termelő és a vevő közötti kommunikáció folyamataként értelmezném. Zárójel bezárva.

Belecsapnak, de néha a nagy rohanásban elfelejtik, hogy az új technológia, az új módszer nem ugyanúgy működik, mint a régi! Ha az "elégedett fogyasztó" középpontba állítására fűznék fel egy marketing kampányt, akkor bizony a facebook vagy a twitter bejegyzések közvetlenül megjelennek az adott közösség előtt, míg hagyományos módon (olvasói levelek bekérése, majd közlése) az offline tartalom először a vállalati marketinges számára elérhető és általa szűrve és késleltetve jut el a közösség tagjaihoz (közösség it értsd az adott fogyasztói közösség). Az új technológiát használva (elfeledkezve annak sajátosságairól) lehet pórul is járni. Nem kicsit. Nagyon.

Hatalmas öngólt rúgott Twitteren a McDonald’s

A McDonald’s a saját népszerűsítésére szeretett volna begyűjteni néhány élménybeszámólót Twitteren arról, hogy milyen jó az embereknek a gyorsétterem-lánc. A cég összesen kettőt posztolt, és kész is volt a katasztrófa. A felhasználók ahelyett, hogy mennyire szeretik a McDonald’s-ot, arról kezdtek posztolni, hogy milyen műkörmöt találtak a szendvicsükben, és hogy mennyire rossz élményeik voltak. A kampányt gyorsan lezárták.

A cikket érdemes végigolvasni, mondhatni marketingeseknek és leendő markatingeseknek kötelező. Egy dolgot nem értek, de azt nagyon nem, hogy ez az írás miért a Velvet-re került az Indexen? Miért?!

A közgazdaságtanban a várakozások igen fontos szerephez jutnak. Pontosabban a közgazdasági alapmodellek ugyan nem (sokat) foglalkoznak a várakozások okozta hatásokkal, ugyanakkor a komplexebb elemzések (haladó közgazdasági modellek) elengedhetetlen részét képezi a szereplők várakozásainak a modellbe történő beépítése. Ez utóbbi szinten (haladó közgazdasági modellek) már igen bonyolult matematikai modelleket találunk, amelyek alapvetően dinamikus szemléletűek: feltételezik, hogy a jelen események (változóértékek) hatással bírnak a jövőbeni eseményekre (jövőbeni változóértékek). Lásd erről Simonovits 1999.

Az alapszintű közgazdaságtanban a várakozások a makroökonómia tárgykörben tűnnek fel. Igazából idő, habitus és megszokás kérdése, hogy mennyire vesszük elő a várakozásokat, mekkora teret szentelünk szerepük kifejtésének (modellek nélkül, alapszinten). A háztartási fogyasztási - megtakarítási döntéseknél, a magánberuházások alakulását befolyásoló tényezők esetében vagy a fiskális, illetve a monetáris politika hatásosságának elemzése esetén (hogy csak pár esetet említsek) jócskán akad lehetőség a várakozások szerepének tárgyalására. Hogy általában mégsem kerül sor rá, az tapasztalatom szerint főképp annak köszönhető, hogy jelen állapotban egy elsőéves alapképzéses hallgatónak olyasmiket kell elmagyarázni, hogy mi az a kamatláb és mi a különbség a nominális és a reálkamatláb között. Bizony, sajnos ilyesmire kell fordítani a korlátozott oktatási időt. Úgyhogy a várakozások a dobozban maradnak. Majd visszalinkelek ide, ha arról írok posztot, hogy miért kellene kötelezően gazdasági ismereteket oktatni a középiskolákban...

Az egész arról jutott eszembe, hogy megjelentek a legújabb GKI-Erste konjunktúraindex adatok, amelyek az üzleti és a lakossági bizalom további romlásáról tanúskodnak:

Mivel a várakozások erősen befolyásolják a cselekvéseket, a fenti adatok nem adnak okot optimizmusra, a belső kereslet alakulását, a hazai beruházások volumenének várható változását, vagy a (magán)foglalkoztatás változását illetően.

Bónusz infó 2012-ról a képre kattintva! :)

Azt írja az újság, hogy drágább lesz a bankolás az idén a KKV-k számára, mert a bankok zöme növelte/növeli a rájuk vonatkozó tranzakciós, számlavezetési és egyéb kapcsolódó díjakat. A szakértők szerint: a bankok az alacsony szintű hitelezés miatt kimaradó bevételeiket a tranzakciós bevételekkel és a díj jellegű bevételekkel igyekeznek ellensúlyozni...

Nem tudom, hogy a lakossági számlákhoz kapcsolódóan megfigyelhető lesz-e ehhez hasonló változás, vagy sem. A magam részéről nem tartom valószínűnek. Egyébként nem feltétlenül a hihetetlenül éles verseny miatt, sokkal inkább azért, mert a lakossági folyószámlák esetében explicit módon érzékelhető az az elvárás (állam), hogy ne növekedjenek ezek a díjak (a bankadó bevezetése után érezhettük ezt az elvárást). Hab a tortán, hogy egy ideje napirenden van (nem csupán nemzeti szinten) az úgynevezett alapszámla, vagy fapados lakossági számla terve, amely nagyon alacsony számlafenntartási díjakkal és ami még fontosabb egységes módon lenne igénybe vehető bármelyik banknál és pénzintézetnél. (Lásd erről ezt a 2011-es cikket a Privátbankártól: Álom marad-e az egységes banki alapszámla?)

Addig is tessék tanulmányozni a PSZÁF honlapon a lakossági bankszámlák összehasonlító táblázatát, amelyet a felügyelet szakemberei folyamatosan frissítenek! Ebből kiderül, hogy hol mennyiért bankolhatunk mi, lakossági ügyfelek. Ugyanis a Navigare necesse est aktuális változata ma a bankolni szükséges.. de egyáltalán nem mindegy, hogy mennyiért!

Először azt hittem, hogy a Példátlan fegyveres összetűzésbe keveredett az EU című cikk valami olyasmit takar, hogy mondjuk a leminősített országok vezetői, élükön Sarkozy úrral össztüzet zúdítottak a leminősítő Standarn & Poor's-ra.

De nem. Az EU egyik hadihajója (nem is tudtam, hogy már ilyen szinten tart a közös védelmi politika, hogy EU hadihajó... de gondolom nem is, csak egy-egy konkrét mission erejéig áll össze a közös fegyveres csapat, ugye? mondja, aki tudja!) odapörkölt pár szomáliai kalóznak, akik TÉVEDÉSBŐL megtámadták őket.

Mondjuk ez jellemző az EU fegyveres erőkre: preventíve nem lődözgetnek, csak akkor ha megtámadják őket (mondjuk így nem leszünk világhatalom sose, de sebaj).

A leminősítéseket követően tényleg elég paprikás lett a hangulat... remélem az S&P nem sötétben tapogatózva minősítget le és fel, mint ahogy a szomáliaiak tették. A kalózok ugyanis csak akkor vették észre, hogy rossz hajót támadtak meg, amikor már késő volt.