Tessék, itt egy jó kis elemzés Trippon Marianntól arról, hogy mi a baj jelenleg az euroval (az Európai Monetáris Unióval), és merre van az előre, ha egyáltalán. Elég közérthető módon van tálalva, szóval nincs kifogás, kötelező olvasmány!

Teljes mértékben egyetértek a szerzővel: a monetáris integráció (az euro) politikai indíttatású projekt volt, amiből pedig az következik, hogy az euro (és ezen keresztül az európai integráció) további sorsa is alapvetően politikai, nem pedig gazdasági kérdés.

Olvassatok minden nap!

Annyira, de annyira fel van fújva ez a lufi (is), hogy igazából nincs is kedvem írni róla. A javaslat egyértelműen a felső-középosztálynak tett gesztus - bevétel itt. A költségviselők a külföldi (osztrák) tulajdonú bankok - veszteség ott. Mondjuk meg is érdemlik, ők hozták be a devizahitel-termékeket anno. Meg közvetve azok, akik nem tudnak végtörleszteni, mert a tovább gyengülő forint (és egyéb turáni átok) őket teszi (újfent) taccsra. A felső-középosztály megmenekül, úgy, hogy az alsó osztályokat közben még jobban a víz alá nyomja. Nota bene egy konzervatív kormánytól nem lehet elvárnia az alul lévők védelmét. Nyilván. A világ ezen tájékán baloldali kormánytól sem nagyon lehetett. Ez már kevésbé nyilván.

Az OTP nem hiszem, hogy rosszul jön ki a buliból - tekintve Csányi és Orbán kapcsolatát. Jut eszembe, lassan megint lehet OTP részvényt venni, szépen vissza fog az kúszni 4000 fölé.

Ennyi.

Hozzászólások esetén még boncolgathatjuk, de annyira tényleg nem érdekes. Nagy füst, kis láng. Lehet róla sokat címlapozni, addig sem arról beszélünk, hogy hol a fenében van már az az eszközkezelő, ami kivásárolná a "bedőlt hitelest" (megvenné a banki követelést, nem feltétlenül könyv szerinti értéken) a banktól. Az bezzeg nincs. Végtörlesztés. Az van.

Végül is mindnyájan törlesztetünk. Még a görögök is, akik szép lassan becsődölnek. De tényleg. (A képet a metropoltól loptam.)

Közgazdasági alapvetés, hogy a vállalatok célja a profit maximalizálása. Ebből következően a cégek erősen érdekeltek működési fajlagos működési költségeik csökkentésében. A gyártási-működési folyamatban akkor és csak akkor kerül bevezetésre egy technikai újítás, vagy egy új technológia, ha annak alkalmazásától az egységköltségek csökkenése várható. Magyarul: senki nem akar drágábban termelni a jövőben, mint most (mármint a for profit szektorban). A magánszektoron kívül az állami (public) szektorban is megfigyelhető a működési költségek csökkentésére való törekvés - sőt, mivel gyakran nincs egyéb mérhető (pénzbeli) mutatója a működésnek (profitcél nincs), így előfordulhat, hogy alapvetően a működési költségek alakulása válik a szervezeti hatékonyság megítélésének mércéjévé.

Érdekes és tanulságos, hogy az üzleti szervezetek (magán vagy állami) időnként oly módon csökkentik működési költségeiket egy-egy újítás bevezetésével, hogy közben más szereplők költségeit növelik. Ezáltal saját működési költségeik ugyan csökkennek, de mivel az eredeti költségelem továbbra is fennáll - csak másik szereplőt terhel -, így a társadalmi költségek emelkednek, a gazdasági hatékonyság nem javul az újítás bevezetése nyomán, hanem romlik.

Ha egy középiskola például áttér az elektronikus napló használatára, akkor ez nyilvánvalóan csakis abban az esetben javítja a hatékonyságot, ha mellette párhuzamosan nincs továbbvíve a papir alapú adminisztráció. Mármint szervezeti szinten. Ezt nagyon könnyű megvalósítani: elő kell írni a tanároknak (munkavállalóknak), hogy holnaptól az elektronikus naplóba jegyezzenek fel mindent. Az iskolának nem kell naplókat vennie, az elektronikus napló rendszer interneten elérhető a meglévő géppark használatával. A szoftver ingyenes (mondjuk pályázható), tehát nyilvánvalóan csökkentek a működési költségek, ráadásul egy nagyot léptünk előre a XXI. század felé.

De. De a meglévő számítógépek nem a tantermekben vannak, hanem a tanáriban. A tanároknak tehát valamilyen formában továbbra is papiron kell adminisztrálniuk akkor, amikor az osztályteremben a hiányzásokat számba veszik, vagy éppen feleltetnek. A dolgozók egyéni költségei nőnek: saját pénzből vett jegyzetfüzetbe, naplóba, akármibe adminisztrál az osztályteremben, majd a tanáriban (vagy otthon ha van saját pénzből vett gépe és hozzáférése) újra adminisztrál, immár elektronikusan. A korábbi rendszer (és annak költsége) csak a szervezet (vállalat) számára szűnt meg létezni, valójában azonban egyáltalán nem szűnt meg, csupán szervezeti költségből magánköltséggé transzformálódott. A társadalmi költség összességében növekedett, a gazdasági hatékonyság csökkent.

Vicces, ha kormányzati gazdaságpolitikai elképzeléssé válik, amit az ember (közgáztanár) kiposztol. Úgy egy év késéssel, de szinte szó szerint.

A Népszabadság írja (a'la Hoffmann Rózsa): "Ha az állam milliókkal támogat egy képzést öt év alatt, úgy hiszem, a társadalom joggal várja el, hogy a fiatalok valamit visszaadjanak annak a közösségnek, mely hozzájárult a taníttatásukhoz. Ezért terveink szerint az állam már a jelentkezés előtt különböző tartalmú szerződéseket fog kötni a finanszírozott helyekre pályázókkal. Ebben rögzítik, mit adnak vissza később a közösségnek. Természetesen az is lehetséges, hogy valaki azt mondja, a diplomaszerzést követően övé a világ, s oda megy, ahová akar. Ebben az esetben viszont maga vagy családja fizeti képzésének költségeit."

Ezt pedig én írtam 2010 márciusában: "A probléma alapja a közfinanszírozott magánjószág (ez esetben a tudás) tulajdonjoga, vagyis a tulajdon szabadsága. Elég nehéz úgy terelgetni (szabályozni) a tulajdonost, hogy miközben saját hasznát keresi, még társadalmi hasznosságot is hajtson, ha ezzel önérdeke éppen szemben megy. 

Azt gondolom, hogy az alapelv jó: igen, ha a köz finanszírozta, akkor a köz cserébe várhat is valamit, valami kis pluszt (pozitív extarnáliát). Persze nem csak a dokiktól, hanem mindenkitől, aki államilag finanszírozott (közpénzes) képzésben vett részt. Hogy hat, alkot, gyarapít. A köz javára. 

Mert ezt viszont elvárhatjuk, ha már közfinanszíroztuk. Nemdebár? Debár. Ha egy másik köz javára hat, alkot, gyarapít, akkor az elhagyott közt kompenzálni illik. Rá áldozta a legszebb éveit! (Mármint a köz. Meg a pénzét.)

A módszer lehetne finomabb. Sokkal finomabb. Tisztelt Hölgyem/Uram! Ön tartozik a köznek, 10 millió magyar forinttal. Törlesszen. Valahogyan. Svéd koronát is elfogadunk."

Szerintem ez lehet az internet hatalma. Ezennel fel is szólítok mindenkit, hogy minél több szakmai gondolatát, ötletét írja meg, posztolja ki, hozza nyilvánosságra! Segítsünk a szakpolitikusoknak (nem, konkrétan nem Hoffmann Rózsára gondolok, hanem a stábra, akik alatta a szakpolitikát csinálják). 
A magam részéről nem kérem tanácsadói díjazást. Egyelőre.

Ritkán lehet olyan mondatot hallani, ami ennyire egyszerű, egyben van és ennyire igaz. Ez a mondat üt. Nagyot. Köszönet érte Demján Sándornak.

Meg persze Warren Buffett-nek is és Soros Györgynek is. 

Nagyon, nagyon hosszan lehetne írni erről. Sokat is, szépen is. Kifejtve a kultúr- és politikatörténeti összefüggéseket, vagy elemezni a társadalmi jóléti függvényt és azt, hogy a magas jövedelműek számára miért racionális az adakozás (esetleg annak egy más formája: a többet adózás). Nem fogok.

Csak egy dolgot jegyzek meg halkan. Annak idején, az első világhárorút követő évtizedekben, amikor kicsit különböző, kicsit hasonló okok miatt a kapitalizmus, mint rendszer ugyancsak vergődött viládszerte, akkor a megoldási kísérletek többnyire megölték a demokráciát (és sok millió embert). A fasizmus és a bolsevizmus a szegénység, a nyomor, a kilátástalanság szülte szörnyetegek. 

Sok mindenről lehetne írni Demján mondata kapcsán, de azt hiszem ez a legfontosabb.

(A képet innen.)

Korántsem leszek olyan tudományos (és ismeretterjesztő), mint amit a cím ígér. Inkább csak elmélkedem...

Van ugye egyrészt az ún. fogyasztói magatartás - fogyasztói optimalizációs modellünk, amelyben a fogyasztót individuumként kezeljük, aki saját jólétét szeretné maximalizálni. Korábban is említettem már, hogy bár önmagában nem helytelen a fogyasztó döntéshozatal egyéni döntésként való értelmezése, de hangsúlyoznunk kell, hogy a fogyasztói, fogyasztási döntések meghozatalának színtere a háztartás, amely fogalom mögött inkább a család, mintsem az egyén áll. (Oké, igyekszem rövidebb mondatokat írni!)
A háztartási hasznosság-optimalizáció tehát nem az elkülönül és könnyen modellezhető egyéni döntéshozatal, hanem a több egyénből álló család bonyolult, egyéni és kollektív hasznosságokat és költségeket felhasználó döntéshozatala, amelyben ráadásul az egyes értékek korántsem tekinthetőek egymástól függetlennek. Az elmélet jobban szereti az egyszerű és tiszta egyéni döntést, a valóságos világban azonban a családok optimalizálnak.

Például, amikor 1989-ben Németh Miklós kormánya (mármint hogy ő volt a kormányfő, mert a kormány nyilván Magyarország kormánya volt) bevezette az 50 dolláros valutakeretet/fő, akkor a nagymamák és nagypapák nyilván nem egyéni optimalizáció eredményeképpen kerültek trabant hátsó ülésére. Nem egyénileg kalkuláltak, hogy jaj, de jó lenne legalább látni Bécsnek büszke várát és a gyerekek úgyis mennek fagyasztót venni, hát nosza velük tartok! Nem. A család sütötte ki, hogy 4-szer 50, az több mint 2-szer 50 (200 > 100) és a család jólétének növekedése (gorenje fagyasztó) érdekében a nagymamus és nagypapus hozza már meg azt a kis áldozatot, hogy ücsörög pár órát a hátsó ülésen. Majd kap szendvicset, meg vizet. A példa nem csak azt mutatja be szemléletesen, hogy nem az egyén, hanem a család (egyének) optimalizált, hanem azt is, hogy a) mikro szinten igen kiváló a makrokörnyezethez (szabályok, adott esetben gazdaságpolitika) való alkalmazkodás: a személyenkénti valutakeret, valamint a családban összevonható vámkedvezmény igen racionális módon való felhasználása, és azt is b) hogy a makroszintű szabályozás erről a mikro szintű alkalmazkodásról hajlamos megfeledkezni - anno a valutatartalékokat (vö. folyó mérleg hiány) igencsak megterhelte a magyar háztartások eme árubeszerző kalandozása.

Manapság a 65 év felettiek ingyenes közösségi közlekedési utazása, vagyis ezen utazás (helyi és helyközi) 100%-os állami támogatása (develeped by Gyula Horn) érne meg egy misét, azaz egy tanulmányt. Függetlenül attól, hogy ez önmagában abszurd és irracionális (mármint egy normális országban), érdekes lenne megvizsgálni, hogy hogyan változtak meg ezen szabály hatására a családok közösségi közlekedés-fogyasztási döntései (szokásai). Ha lenne erőforrásom (pénzem, paripám és hozzáférésem), és vizsgálhatnék valami idevágó és nagyívű gondolatot, akkor azt vizsgálnám, hogy hogyan változott a család közösségi közlekedés-fogyasztási mennyiségén belül a nagymamák és nagypapák közösségi közlekedés-fogyasztása (felteszem nőtt, míg a szülőké csökkent), hogy a család által elért összes haszon növekedjen. Vajon csak nálunk van-e úgy, hogy a nagyi vonatoztatja a gyereket Szegedre és vissza, vagy általános szokássá vált az ingyen utazó nagyszülő, mint utaskísérő? Persze Horn anno ugyanúgy nem számolt azzal, hogy a nagyszülők esetleg tömegesen útra kelnek, mint ahogy Németh Miklósék sem látták előre, hogy ki fog ülni a trabant hátsó ülésén. A mikro szintű alkalmazkodás visszavág a makro szabályozásnak - The Empire Strikes Back -a kérdés csak az, hogy lesz-e Jedi, aki helyreállítja a békét az univerzumban?

Szombaton augusztus 20. Aztán meg mint tudjuk véget ér a nyár. A szeptember pedig már másról szól, a szeptember (elseje) az iskolakezdés ideje / meg a szüreté és a BL főtábláé, de ez most mellékszál.

A sulikezdés anyagi (értsd pénzköltős) oldala minket idén érint először - majd a jövő héten megírom, hogy tankönyvestül, táskástul, mindenestül mennyibe fájt -, de elméleti síkon eddig is tudtam, hogy a sulikezdés nem olcsó. Pláne nem mulatság.

Itt állok egy elméleti tudással (sejtéssel) pre-experience, hát persze hogy örülök, hogy ne örülnék, ha ez a tapasztalás előtti tudás megerősítést nyer. Márpedig nyer. A Nők Lapja Cafe (nlcafe) azt írja, hogy az iskolakezdés a pénztárcát is megviseli. Most legalább biztosan tudom, hogy jobb megijedni, mint félni. Nem tudom ugyan, hogy melyik oknyomozó újságírót hívják Nők Lapja Cafe-nak (csak Carrie Bradshow-t ismerem, de ő máshová ír), de ezer hála és köszönet neki! Picit zavar ugyan a címben az "is" szócska - a szülőket is? a gyerekeket is? a pedagógusokat is? Jesszum Pepi, még kit vagy mit visel meg az a nyomorult?! Hogy tiltsák be, ott ahol van, ha ilyen felfordulást okoz, de azonnal!

A cikk egyébként semmi különös, simán kiábrándító - nem, nem az iskolakezdésből, hanem az újságírásból. Újfent.

Megtudhatjuk, hogy Anyuka1 azzal tud spórolni, ha a hipermarketben vásárol, Anyuka2 internetes aukciókon tesz-vesz (muhaha!) deésviszontellenben borzalmasnak találja, hogy a kölkök évről-évre kinövik a tornacipőt (nyilván a téli csizmát és a nyári szandit 2-3 évig hordják, lábuk csak tornacipőspecifikusan növekszik. wow!), Anyuka3 a csomagoláson spórol. Azon én is spórolhatnék, ha járna hozzánk újság...

A cikk eddig közhelyes, innentől kezdve pedig morbid. Az írás második fele ugyanis arról szól, hogy ha a drága szülő esetleg elfelejtette volna, hogy a büdös kölöknek iskolába kell menni, ahhoz pedig pénz, pénz, pénz kell (vö háború), akkor hogyan tud eladósodni a tisztelt felmenő. Amolyan felsorolós tájékoztató nyomtatvány jelleggel felsorolja, hogy mi a személyi kölcsön, mi a hitelkártya, etc. Nem viccelek, tényleg! És hogy miért teszi ezt? Azért, mert mint a "cikk" legvégén kiderül: készült a Pénziránytű Alapítvány támogatásával. Vagyis erre jött a zsé, erről szól a barátság. Mármint, hogy havonta, vagy hetente kell sütni egy olyan sütit (írni valamit), amiben van mandula is (értsd valami a tőkepiaci termékekről, vagy a hitelekről, vagy valami ilyesmi.)

Szerény véleményem szerint a cikknek a közhelyek elpuffogtatása után (mert ez nyilván kell, cikknek a közhely olyan, mint az ételben a fűszer - só included) inkább arról kellett volna írni, hogy akinek nem jut iskolaszerre (és nem azért, mert véletlenül elnyaralta - na ezen totál kiakadtam, hogy aszongya kb. így hogy a suli mindenképpen elkezdődik ám, nem halasztják el az évnyitót azért, mert mi elnyaraltuk a pénzt és dehátazért milyen jó, hogy mások pénzéből (hitel) is vásárolhatunk!)... szóval, hogy akinek nem jut (értjük?), mondom másképpen: akinek nem jut iskolaszerre, az hová forduljon. Hol és hogyan igényelhet iskolakezdési támogatást, hol és hogyan juthat hozzá használt iskolaszerekhez a non-profit szervezetek segítségével, hol és hogyan kaphat segítséget! Nem hitelt, hanem segítséget.

Ja, persze, ilyesmiket minek leírni? A célközönség úgysincs online.
Akkor csak a tisztesség miatt! Értem?

Van ez a Jakab Andor-féle írás, ami rövid idő alatt hatalmas népszerűségre (lájk) tett szert a neten. Alig akadt olyan fórum, ahol ne foglalkoztak volna vele a hvg-től kezdve a mandíneren át. Azt hiszem itt az ideje, hogy pár szóval én is hozzájáruljak a lufi további fújásához.

Jakab Andor írása populáris témát közelít meg igen sarkosan, olyan világképpel, amelynek középpontjában a vállalkozásokat magas költségekkel terhelő állam áll. Ez a világkép valószínűleg igen széles körben elterjedt, ebből adódik az írás népszerűsége. A sarkos (leegyszerűsített) fogalmazás és téma kibontás érthető, az írás célja a figyelemfelkeltés volt, de ez (mármint az érthetőség), nem másítja meg azt, hogy maga az írás egy közgazdasági nonszensz.

Mert mit is állít Jakab Andor? Azt állítja, hogy ha 12 + 1 (saját maga) fővel indít egy vállalkozást, amelynek X + Z (ahol Z a saját fizetése) forint havi költsége van, valamint havi Y forint bevétellel számolhat, ahol X + Z = 8262000 + 1028000 és Y = 9600000 (Y = 9600 /nettó ár/ * 1000 havi munkaóra), akkor az havi  310000 ezer forint profit, és hogy ekkora profit mellett ő ezt a vállalkozást nem indítja el.

Ez szuper! Akkor számoljunk, kedves Jakab Andor, hogy ekkora profit mellett ezt a vállalkozást valójában érdemes vagy nem érdemes elindítani? Közgazdaságilag. Ha a tőke, ami az írás szerint 30 millió forint a bankban kamatozik (alternatív költség), akkor az havi 175000 forint bevétel/hó (7%-os kamatlábbal számolva). A jelenlegi munkavállalói jövedelmet vegyük egyenlőnek azzal a jövedelemmel, amit a sztori szerinti vállalkozásban Andor felvenne fizetésként, ez 497440 forint/hó (ez a fenti 1028000 forint kézbe kerülő része).

Nos akkor az egyik oldalon van 497440 + 310000, a másik oldalon pedig 497440 + 175000. (Megjegyzések: mindkét tőkejövedelem adózás előtti, mindkét esetben lakást kell bérelnie jövedelmeiből.)

Akkor tulajdonképpen miért is nem indítja be azt a vállalkozást, kedves Jakab Andor? Hogy a 310000 Ft/hó túl kicsinek tűnik, mint havi profit? Mert? Mert mire is kell az? Bővíteni a beruházást? Ahhoz beruházási hitelt kell felvenni, nem pedig évekig gyűjtögetni a profitot. Tulajdonosi jövedelemnek? Nem elég a a havi majd' 500 ezres alkalmazotti jövedelem, amit kifizetett magának?

Ezt a vállalkozást érdemes beindítani. Csak szólok.

Amiért Andor eltéved a számok erdejében, az két dolog. Először is megzavarja, hogy tőkeként saját eladott lakását hozza be a példába. Ezt úgy szoktuk kivédeni, hogy azt mondjuk, hogy a bank adja az induló tőkét valamilyen kamatlábat feltételezve, és a banknak fizetendő kamatot feltüntetjük a költségek között. Ha így járunk el, akkor persze az alternatíva hozamainál nyilván nem tüntetjük fel a saját tőke bankból származó kamatjövedelmét. A másik tévedése (szerintem) az, hogy valamiért Andor "nagy" profitot vár el. Nem tudom, hogy miért. De tényleg. Miért is kellene nagynak lennie a profitnak? Csak? Ja, vagy úgy!

Záró gondolatok:
- miért 12 fő és nem 11, vagy 10?
- miért 9600 + áfa a szolgáltatás óradíja? (mi is ez a szolgáltatás?) miért nem 15000 + áfa?

És még sorolhatnám.

Ha van 30 millió forint tőke, akkor higgye el nekem, kedves Jakab Andor, hogy meg lehet találni azt a területet, ahol magasabb jövedelmezőséggel lehet a tőkét befektetni  - ha az a baj, hogy a 310000 Ft/hó adózás előtti eredmény kevés (még mindig nem értem, hogy miért az.) Lehet, hogy csak egy sarki kocsma lesz, vagy egy szendvicsfutár - szolgálat, esetleg egy pékség vagy egy kis falusi vendégház. És lehet, hogy csak 3 vagy 7 embernek ad vele munkát. De akkor is. Legalább.

Egy dolog van az egész írásban, ami figyelemre méltó, ez pedig az, hogy ma Magyarországon ha valakinek van egy jó ötlete és vállalkozni szeretne, akkor baromi nehéz dolga van (kb. lehetetlen) 30 millió forint tőkét előteremtenie az induláshoz. Ezt érdemes kiemelni. Az induló vállalkozások (kockázati) tőkeellátása/ellátottsága botrányos. Sajnos.