Emlékszem, 1992 tavaszán lestoppoltam Firenzéig. Hálózsák, májkrémkonzerv - low budget: egy hét 100 dollár. Többnyire megpróbáltam szóba elegyedni azokkal, akik voltak olyan kedvesek és hosszabb-rövidebb időre autójukba fogadtak - olaszul vagy 50 szót tudtam, angolul általában ők tudtak ennyit, úgyhogy szumma jók voltunk.
Hazafelé jövet stoppoltam le egy 40-es fickót, aki elmesélte, hogy ő bizony szicíliai, és hetente ingázik Torinóba (át autóval az országon), mert ott kapott munkát a Fiat gyárban.

A magyarországi híradások (elemzések) visszatérő motívuma a magyar munkavállalók alacsony mobilitása, általában és jellemzően a magyar munkavállaló nem szeret/akar munka(hely) miatt elköltözni az ország másik felébe. Van ez az EU-s izé is, a külföldi munkavállalás, hát az sem rózsás, nyelvi korlátok, meg minden, de most maradjunk bizonyos határok között. Mármint az országhatárok között. Mi hátráltatja a munkaerő vándorlását a hazai régiók (városok) között? Nos, az egyik legfontosabb ok a magyarországi lakásviszonyokban rejlik. Hogy tudniillik a magyar munkaerő alapvetőn saját tulajdonú ingatlanát lakja, nem pedig bérli azt valaki mástól. Hogy hogyan lett az állami bérlakásállományból magántulajdonban lévő lakásállomány, az egy másik (privatizációs) történet, de a következmény munkaerőpiaci. Nehezebb a saját tulajdonú lakást értékesíteni, majd az új munkahely közelében újat vásárolni, mint egy bérlemény egy másikra cserélni és ez bizony hátráltatja a munkaerő országon belüli vándorlását. Nem kicsit. Meg az utazási költségek is magasak az elérhető bérhez képest, ez is nehezíti a mobilitást, mert növeli az ingázás költségeit. Merthogy nem csak költözve, de ingázva is lehet mobil a munkaerő. Lehetne.

Az azért elgondolkodtató, hogy 2007-ben 1000 megkérdezett csupán 26% mondta azt, hogy hajlandó lenne költözni jobb munkahely, vagy munkába állás miatt. Persze ez a százalék nem azonos a valósággal, mivel a minta alapból nem reprezentatív, ráadasul munkaviszonyban lévőket kérdeztek meg, ami ugyancsak torzít. De elgondolkodtató. Pláne, hogy több tanulmány is hangsúlyozza az alacsony mobilitási hajlandóságot. (A nol-os cikk különösen jó összefoglaló.)

computerworld.hu/rugalmatlan-magyar-munkaero.html

www.nol.hu/archivum/archiv-499154

www2.pm.gov.hu/web/home.nsf/portalarticles/1FFD3CAB3B3D59BCC1256E1300648E3C/$File/fuzet4.pdf

Van aztán itt egy olyan kutatás (2008), amely egészen magas, több mint 50% feletti mobilitási hajlandóságról számol be, de sajnos semmit nem árul el a válaszadókról, úgyhogy nehezen értelmezhető, hogy kik lennének hajlandóak ilyen magas arányban lakóhelyet változtatni "annak érdekében, hogy megfelelő állást találjon".

www.kellyservices.hu/web/hu/services/hu/pages/mobility_hu.html

Mindenesetre jó lenne, ha a magyar munkaerő mobilabbá válna. Az állam (a közösség) ehhez a bérlakásállomány (önkormáynzati) növelésével és a tömegközlekedési infrastuktúra (rendszerek) fejlesztésével járulhat hozzá. Menni nekünk kell.

Az állam sokszor beavatkozik a piacok működésébe. Ezer ok sorolható fel, hogy miért kell beavatkoznia és szinte ugyanannyi, hogy miért nem. A beavatkozás néha jó, néha rossz, néha eredményes, néhe nem. A mikroökonómiai megközelítés hagyományosan a piaci kudarcok (market failures) címszó alatt tárgyalja, hogy az államnak, milyen esetekben kell módosítania a piac játékszabályait, hogy a mérközés izgalmasabb, dinamikusabb, de főleg eredményesebb legyen - és ne egykapuzás menjen két félidőn keresztül.

Vannak olyan beavatkozási szempontok, amelyeket a klasszikus mikroökonómia általában nem tárgyal, illetve nem különít el, hanem egyéb esetek kapcsán pl. információs aszimmetria,hoz elő. Szerintem van, ami megér egy (külön) misét. Ez a szempont a biztonságpolitikai szempont. Vannak olyan javak (termékek és szolgáltatások), amelyek veszélyesek. Veszélyesek magára az emberi életre, az egészségre, illetve a természeti környezetre. Fel sem tudom sorolni, hogy mennyi ilyen termék van. Ezek egy része annyira veszélyes, hogy egyáltalán nem kerülhetnek a piacra (nem lehet piacuk) - ilyenek például a fegyverek, az igen erősen mérgező vegyszerek, nukleáris hulladék. Egy részük "csak" annyira veszélyes, hogy bár megengedhető a piaci csere, de igen szigorú szabályok vonatkoznak a javak tárolására, szállítására, a potenciális felhasználók körére, illetve magára a felhasználására - ilyenek például a gyomirtók, rovarirtók, bizonyos drogok (morfium) és egészségügyi szolgáltatások (szívműtét), stb. Azután vannak olyan veszélyes termékek, amelyek még mindig veszélyesek, de a fogyasztó megfelelő ismeretek birtokában már képes felmérni és kezelni az egészségügyi kockázatokat - ilyenek általában a gyógyszerek és az élelmiszerek, amely esetben alapvetően tájékoztatási kötelezettséget ír elő az állam (meddig fogyasztható, milyen adalékanyagot tartalmaz, mi a mellékhatása) vagy bizonyos biztonsági előírások teljesítését (nincs autó biztonsági öv nélkül).

És van a többi jószág, amelyek nem veszélyesek, de azért időnként nem árt mérni/ellenőrizni, hogy valóban nem veszélyesek-e ...

És vannak olyan javak, amelyeknél az is fontos, hogy ne ilyenek vagy olyanok legyenek, hanem elegendő mennyiségben legyenek (élelmiszer, energia), ugyanis hiányuk (pláne ha súlyos) olyan szinten felboríthatják magát a társadalmi stabilitást, hogy az egyes embernek esélye sem marad.

en.wikipedia.org/wiki/Dangerous_goods

en.wikipedia.org/wiki/Restriction_of_Hazardous_Substances_Directive

eh.net/encyclopedia/article/Law.Food.and.Drug.Regulation

Ezt nem tudom megállni szó nélkül, annyira tipikus ... Annyira hazai. Magyarország: amit a szívedbe rejtesz. És ki más, mint az állam bénázik? (Sokadjára.) A határőrség egy olyan laktanyát adott el 1993-ban, amely nem volt a tulajdona. Az ügy azóta húzódik, lásd link alul. Tulajdonképpen az állam(igazgatás) egyes részei között megy a meccs: határőrség, földhivatal, Belügyminisztérium (ma már IRM), Nemzeti Vagyonkezelő, ORFK, önkormányzat. Szerencsétlen vállalokozó (nem mind szerencsétlen, aki vállalkozó) meg szív, mint a torkos borz, és gondolom átkozza a napot, amikor eszébe jutott, hogy megveszi a laktanyát. A laktanya meg ott áll és vár. Nagyjából arra, hogy a magyar állam mikor működik, ha nem is normálisan, de mondjuk kb. normálisan.

Arra vár. Arra várhat.

www.fn.hu/belfold/20100330/hatarorseg_eladta_mas_tulajdonat/

Szerintem anno a vasfüggönyt is azért bontották le, hogy eladják ...

Kijött a KSH gyorsjelentés, megvan a napi vezető hír. Csúcson a munkanélküliség: 2009. december és 2010. február között 11,4%, ha a 15-74 éves népesség körében és 11,5%, ha a 15-64 éves népesség a viszonyítási alap. Nem kevés. Szivat minket a válság. Azért ne legyenek illúzióink, nem csak minket, az EU átlag januárban 8% volt.

Az adat (illetve a változás) szomorú, de nem meglepő. A foglalkoztatás ugyanis igen szorosan összefügg a kibocsátással. Nagyobb GDP-hez több munkáskéz kell. Nyilván. A GDP meg inkább csökkent mostanában, mintsem hogy nőtt volna.
A közgáz elég logikus tudomány. Sőt, még egy törvény is van erre (ehhez)! Okun-törvénye, amely azt mondja ki, hogy a GDP 2%-os csökkenése a potenciális kibocsátáshoz képest a munkanélküliségi ráta 1%-os növekedését eredményezi.

2010-re az MNB 0,5%-os GDP csökkenést jósol, a Kopint-Tárki 0,8%-os növekedést. Szurkolok, hogy az utóbbinak legyen igaza! A közgazdaságtan jó dolog, a munkanélküliség nem az.

www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/16-eves-csucson-a-munkanelkuliseg-310909

portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xftp/gyor/fog/fog21002.pdf

hvg.hu/karrier/20100301_munkanelkuliseg_eu

en.wikipedia.org/wiki/Okun%27s_law

A 19. században Európa népessége ugrásszerűen megnövekedett. Ez a történeti demográfiai átmenet, amit az okozott, hogy halálozási ráta gyors csökkenését a születési ráta csökkenése csak évtizedes késleltetéssel követte. Európa népessége 1800-ban 142,9 millió volt, míg 1910-ben már 463,2 millió fő (forrás: Berend T. Ránki: Európa gazdasága a 19. században, p20). A népességrobbanás (egyik) következménye a reálbérek (W/P) csökkenés, amely kontinens szerte jellemzi a századot. Az ipari forradalom (kapitalizáció) által teremtett munkahelyek (a század elején könnyűipar, majd nehézipar) - vagyis a munkakereslet nem tudott lépést tartani a munkakínálat növekedésével. Ezért csökkent a munkaerő relatív ára, a reálbér.

A kontinensen. Nagy-Britanniában a reálbér inkább stagnált (bár Dickens ezt kicsit másképp látta), a század végén növekedésnek indult. Miért? Nos, azért, ami nélkül a század angol fejlődését, kapitalizmusát el sem szabad képzelnünk (megérteni pedig meg se próbáljuk) - ez pedig nem más, mint a gyarmatok. Nagy-Britannia + 19. század = Brit Birodalom. Jelen esetben ez azért fontos, mivel a gyarmatok a fölös népesség "elszívásával" csökkentették a munkaerőpiaci kínálati nyomást. "A 19. század első felében felkerekedett 3,4 millió ember 3/4-e a Brit-szigetekről származott... 1851 és 1880 között ugyan még a 8,1 millió kivándorló 82%-a brit és német ..." (forrás: Berend T. Ránki: Európa gazdasága a 19. században, p23). A migráció miatt az otthon maradottak egy kicsivel jobban éltek (élhettek).

Észak-Amerika népessége (a bevándorlás miatt) ugyanakkor az 1800-as 6 millióról 1920-ra 117 millióra növekedett (majd' 20-szoros bővülés)! Hogyan hatott ez a munkapiacon? Vajon érvényesült a gyors népességbővülés okozta munkakínálat növekedés reálbér csökkentő hatása? Nem. Alapvetően azért nem, mert a bevándorló népesség nagy része nem a munkaerőpiacra tartott, hanem - és ez különösen igaz a polgárháború utáni élvtizedekre - keletről nyugatra, hogy meghódítsa azt. Mármint, hogy letelepedjen és művelés alá vegye a szabad földterületeket ("a halott indián a jó indián!").
Az európai (nincstelen) migráns alapvetően farmer akart lenni, nem pedig bérmunkás. Az Egyesült Államok munkaerőpiacát a 19. század második felében (vadnyugat classic) a munkaerőhiány és nem a munkaerőtöbblet jellemezte, vagyis a reálbér nem csökkent, hanem növekedett.

en.wikipedia.org/wiki/Economic_history_of_the_United_States#Expansion_and_growth

A szirének éneke csábító. Odüsszeusz meg simán úgy járna (társaival egyetemben), mint a többi szerencsétlen, akik bedőltek a mézes-mázos dajdajnak, aztán meg kampec. Ha. Ha Kirké ki nem okosította volna - ennyit arról, hogy mennyire volt leleményes Odüsszeusz. De kiokosította. Ő meg hallgatott szép szeretője szavára, és úgy tett, ahogy tennie kellett: magát árbocrúdhoz kötette, emberei fülébe (méh)viaszt dugott (evezni csak kellett, meg aztán árbocrúdból se volt annyi, hogy jusson mindenkinek). Előrelátás. Ez itt a kulcsszó. Odüsszeusz előrelátó, így megmenekül - sőt, nem egyszerűen megmenekül (ehhez elég lett volna az ő füleit is viaszosítani), de kijátsza a szabályokat: hallja a szirének csodás dalát és megússza. Ez a királyság. Meg Ithaka.

A társadalomtudományok gyakran nyúlnak ehhez a motívumhoz, jó alap arra, hogy tárgyaljuk az előrelátás jelentőségét, az előrelátó ember stratégiai viselkedésének lehetőségét és jelentőségét, az előrelátó önkorlátozás szerepét, vagy a vágy és az akarat küzdelmét.

Én most arra koncentrálnék, hogy a legénység fülébe viszont viasz került. Persze ott a praktikum, hogy evezni kellett és egyébként is, de nekem ez a motívum másról (is) mesél. Odüsszeusz király. Vezető. Ő a hatalomgyakorló (aki megmondja, hogy mi legyen), ennek minden következményével egyetemben. Jogok és felelősségek súlyos palástja ez. Tőle függ a vezetettek élete (és jóléte), az ő felelőssége, hogy a társak ne csábuljanak el, ne engedjenek a vágyak csábításának, mert az az életükbe kerül. Nincs szirén-song, viasz a fülbe, az van. De neki hallania kell az éneket, mert felelős vezetőként ismernie kell a veszélyt. Hogy elkerülhesse azt a jövőben is. Tudnia kell, hogy mit nem szabad tudni, mit nem szabad tenni. Ismetelméleti probléma: ha nem tudja, hogy mit nem szabad tudni, akkor hogyan akadályozhatná meg a tiltott tudás megismerését?

Hogy ez így túlságosan autokrata, meg diktatórikus? Lehet. Ma is így van. Ma is törvény kötelez arra, ami személyes belátáson is múlhatna - például kötelező társadalombiztosítás, kötelező gépjármű felelősségbiztosítás, kötelező utasbiztosítás, kötelező védőoltás, stb. hogy gazdasági példákat hozzak -, de nem bízhatunk/bízunk benne, hogy mindenki képes az önkorlátozó, belátó racionalitásra. Anno Odüsszeusz szava volt a törvény, ma egy kicsit bonyolultabb, de a viasz az viasz.

www.mtapti.hu/mszt/19923/szanto.htm

tek.bke.hu/~gorban/Ismeretelmelet/Racional.rtf

www.richmond-philosophy.net/rjp/back_issues/rjp7_goldie.pdf

Szírénekhez fogsz legelőször elérni: az összes
embert mind elbűvölik ők, ki elér közelükbe.
És aki esztelenül közeleg s meghallja a szírén-
zengzeteket, felesége s az apró gyermekek otthon
azt többé sosem üdvözlik, neki már nem örülnek,
mert csengőszavu dallal a két Szírén megigézi;
ülnek a réten ezek, s körülöttük az emberi csontok
nagy sokasága hever, rothad, zsugorodnak a bőrök.
Húzz el ezek mellett, s a fülét jól tömd be viasszal
minden társadnak, nehogy egy is hallja; puhítsd meg
mézédes viaszod; de te hallgasd meg, ha kivánod.
Kössék ők a kezed meg a lábad a fürge hajónak
árboca talpához, s a kötélzet rátekeredjék,
hogy, gyönyörödre, a két Szírén hangjára figyelhess.
És ha esengesz a társakhoz, ha parancsot is adsz, hogy
oldjanak el - csak kössenek ők oda több kötelékkel.

mek.niif.hu/00400/00408/html/02.htm#12

Nemrég írtam az orvosképzésről egy posztot.
kozgaz.blog.hu/2010/03/12/orvoskepzes

Most meg mindenhol erről olvasok, hogy így, meg úgy ... Rácz Jenő nyilatkozik, amit vg.hu kommentál www.vg.hu/vallalatok/egeszsegugy/
mehetnek-kulfoldre-az-orvosok
-csak-fizessenek-ertuk-310644, majd Nógrádi Tóth Erzsébet mondja el a véleményét ezzel kapcsolatban ugyanott, a Magyar Narancsban pedig Pete Péter egotrip-pel erről www.mancs.hu/index.php. És láss csodát, kb. ugyanoda lyukadnak ki, mint én! Mire lehet ebből következtetni? Vagy olvasták a blogot és lenyúltak a posztom, vagy egymástól függetlenül jutottunk hasonló következtetésre. Ez utóbbinak nagyobb esélyt adok. Most még. :)
 

Szoktam volt említeni a hallgatóknak, hogy érdemes időnként megállni (nem, megpihenni nincs idő, csak megállni) és egy kicsit másképpen nézni a világra, mint általában. Meg a világ dolgaira. Mondom nekik, hogy a televíziós sorozatok sok mindenről szólnak, különös és érdekes dolgokat mesélnek nekünk a világról. Mármint nem a fiction elképzelt világáról, hanem arról a világról, amelyben készültek/-nek. Merthogy a széria magában hordozza az adott történelmi kor lenyomatát. Társadalmi-gazdasági-kulturális-politika értelemben. Sokkal inkább, mint egy-egy film, hiszen a hosszabb (több év, akár évtized) forgatási idő miatt óhatatlanul megjelenik  a készítők mindennapjainak valósága.

A Star Trek egy nagyon hosszú televíziós sorozat, még pontosabban sorozatok halmaza. Ha a csillaghajó kapitányok sorát nézem és kötöm össze a sorozatok elkészülésének éveivel, akkor például elgondolkodhatok azon, hogy miért (csak) a kilencvenes években lesz a "főszereplő" parancsnok afroamerikai? Esetleg azon, hogy mennyiben segítette a Voyager csillaghajó kapitányi posztjához Janeway-t, hogy Bill Clinton 1993-ban nőt nevezett ki külügyminiszterré (Madeleine Albright) és igazságügyi miniszterré (Janet Reno) kormányába? Hmmm...

Star Trek: The Original Series - James T. Kirk kapitány - 1966-1969, fehér férfi

Star Trek: The Next Generation - Jan-Luc Picard kapitány - 1987-1994, fehér férfi

Star Trek: Deep Space Nine - Benjamin Sisko parancsnok - 1993-1999, fekete férfi

Star Trek: Voyager - Kathryn Janeway - 1995-2001, fehér nő

Star Trek: Enterprise - Jonathan Archer - 2001-2005, fehér férfi

hu.wikipedia.org/wiki/Star_Trek

Ha kilencvenes évek végi, kétezres évek Magyarországának tipikus vállalkozóját keresem, akkor nem Demjánt, Várszegit vagy Csányit állítom a középpontba. Nem is valamelyik híres borászunkat, étterem vagy wellness-hotel tulajdonosunkat. A korszak tipikus vállalkozója Berényi Miklós. Bizony. Barátom. Közt.

baratokkozt.fan-site.hu/

"Az űr a legvégső határ."