Szoktam volt említeni a hallgatóknak, hogy érdemes időnként megállni (nem, megpihenni nincs idő, csak megállni) és egy kicsit másképpen nézni a világra, mint általában. Meg a világ dolgaira. Mondom nekik, hogy a televíziós sorozatok sok mindenről szólnak, különös és érdekes dolgokat mesélnek nekünk a világról. Mármint nem a fiction elképzelt világáról, hanem arról a világról, amelyben készültek/-nek. Merthogy a széria magában hordozza az adott történelmi kor lenyomatát. Társadalmi-gazdasági-kulturális-politika értelemben. Sokkal inkább, mint egy-egy film, hiszen a hosszabb (több év, akár évtized) forgatási idő miatt óhatatlanul megjelenik  a készítők mindennapjainak valósága.

A Star Trek egy nagyon hosszú televíziós sorozat, még pontosabban sorozatok halmaza. Ha a csillaghajó kapitányok sorát nézem és kötöm össze a sorozatok elkészülésének éveivel, akkor például elgondolkodhatok azon, hogy miért (csak) a kilencvenes években lesz a "főszereplő" parancsnok afroamerikai? Esetleg azon, hogy mennyiben segítette a Voyager csillaghajó kapitányi posztjához Janeway-t, hogy Bill Clinton 1993-ban nőt nevezett ki külügyminiszterré (Madeleine Albright) és igazságügyi miniszterré (Janet Reno) kormányába? Hmmm...

Star Trek: The Original Series - James T. Kirk kapitány - 1966-1969, fehér férfi

Star Trek: The Next Generation - Jan-Luc Picard kapitány - 1987-1994, fehér férfi

Star Trek: Deep Space Nine - Benjamin Sisko parancsnok - 1993-1999, fekete férfi

Star Trek: Voyager - Kathryn Janeway - 1995-2001, fehér nő

Star Trek: Enterprise - Jonathan Archer - 2001-2005, fehér férfi

hu.wikipedia.org/wiki/Star_Trek

Ha kilencvenes évek végi, kétezres évek Magyarországának tipikus vállalkozóját keresem, akkor nem Demjánt, Várszegit vagy Csányit állítom a középpontba. Nem is valamelyik híres borászunkat, étterem vagy wellness-hotel tulajdonosunkat. A korszak tipikus vállalkozója Berényi Miklós. Bizony. Barátom. Közt.

baratokkozt.fan-site.hu/

 

"Az űr a legvégső határ."

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kozgaz.blog.hu/api/trackback/id/tr11867748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2010.03.25. 22:37:35

Basszus, a szívbajt hoztad rám ezzel a filmesdivel! South Parkot vagy a Simpson családot nem lehetett volna példának hozni, vagy Mágenheiméket?????? :))))))

Mary_N 2010.03.28. 15:31:42

És ha megkapirgáljuk azt is, hogy a több(tíz)évvel ezelőtti filmek sok-sok elképesztő elképzelhetetlensége mára már valóság... Előbb Denzel Washington volt az elnök, aztán "feljött" Obama...

Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2010.03.28. 16:16:28

És különben is: Carol a pincérnő, Simon a buzi!!!! ;)))))

kozgaztanar 2010.03.29. 08:45:11

@Mary_N: méginkább a "24" első szériáiban először csak elnökjelölt, majd elnök David Palmer (fekete elnök).
A sorozat népszerűsége sokat lendített a "fekete elnök", mint lehetőség társadalmi elfogadottságán!
en.wikipedia.org/wiki/David_Palmer_(24_character)

kozgaztanar 2010.03.29. 08:55:46

Egyébként a sorozatok (pláne a hosszabb időn át futók - Dallas, Friends, CSI, stb) nem csak hordozzák koruk lenyomatát, de arra visszahatva formálják is azt. A Friends pl. kimutathatóan befolyásolta a nagyvárosi fehér középosztálybeli fiatalok beszédmódját.
süti beállítások módosítása