Pihennem kell. Mindenféle értelemben.

522 hallgatót vizsgáztattam le. Szóban.

Kicsit elfáradtam.

Tegnap egy felsőbb éves hallgató, aki amúgy a vizsga elején szokott segíteni, de most végigülte/hallgatta az egészet azt kérdezte, hogy ez mindig ilyen?! (Olyan "Ó, Te Jó Ég!!!" jelleggel kérdezte.)

Mindig.

Erre varrjál gombot!

Kedd van, 12 óra 46 perc. Esik a hó. Éhes vagyok. Meg tudnék enni egy tehenet.

A jegybanki alapkamat tegnap óta 6 százalék. A magyarok ötöde keresett állást, miközben a globális munkanélküliség nem csökkent. Nem állt talpra a kiskereskedelem, viszont Németország és az USA gyorsulhat.

Ami nem hagy nyugodni, az a tollakkal kapcsolatos. A vizsgaidőszak elején volt két kék és egy piros tollam (amivel írunk). Most van 7 kék és 2 piros. Hogyan történhetett ez? Honnan bukkannak elő újabb és újabb tollak? Ki küldte őket? Mit akarnak tőlem?

Rejtély!

Az index szerint: Soha annyi orvos nem akart külföldön dolgozni, mint amennyi tavaly. Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) legfrissebb 2010-re vonatkozó adatai szerint 1111 orvos kért okleveleiről hatósági igazolást. Rajtuk kívül hasonló kérelmet nyújtott be 202 fogorvos, 48 gyógyszerész, 301 ápoló és még 115, az egészségügy más területén dolgozó szakember.

Az elvándorlás fő oka természetesen az adott hazai és a külföldi munkaerőpiaci szegmens közötti bérkülönbség. Ha és amennyiben az adott külföldi szegmensben a vásárlóerő paritáson számolt reálbér magasabb, mint a hazai szegmensben, akkor a vándorlás a hazai piac felől a külföldi felé történik.

Ha valóban piaci szegmensekről beszélhetnénk, amelyekben valóban piaci mechanizmusok (kereslet - kínálat) alakítanák az árakat (esetünkben ez a bér), akkor a vándorlás hatására (a rövid távú egyensúlytalanságot követően) a külpiaci ár csökkenne (az ottani kínálat növekedése miatt), a hazai ár pedig emelkedne (a hazai kínálat csökkenése miatt).

Mivel az adott területen nem a piaci mechanizmus alakítja az árat (a hazai szegmensben legalábbis) - az egészségügyben az állam szabja meg az árakat, így a munka árát, a munkabéreket is -, ezért az adott területen a kínálat csökkenése következtében nem fog az ár emelkedni. A rövid távon létrejövő túlkeresletet (kínált mennyiség kisebb, mint keresett mennyiség) az ár emelkedése nem tünteti el, az egyensúlytalanság hosszabb távon is fennmarad, a munkapiaci szegmensben tartós munkaerőhiány (túlkereslet) alakul ki.

Disequilibrium.

Dislike.

Van olyan, hogy valaki nem tud megjelenni a vizsgán. Tényleg. Esküszöm, hogy nem most találom ki! Már többször is tapasztaltam, hogy a hallgató nem tud eljönni a vizsgára. Becsszó. Mert megbetegedett, mert műtik, mert elvitte a mentő/rendőr/tűzoltó/cica, mert kitört a lába, eltört a vízcső, feltört a kőolaj a kertben, mert lekéste, mert kimaradt, mert meg kellett etetnie a pulykákat, mert közbejött. Főleg közbe szokott jönni.

Nem tud jönni, hát nem tud jönni.

Kedves Tanár Úr! Sajnos nem tudok megjelenni a viszgán, mert tegnap este túl sok kagylós pizzát ettem, most rossz a gyomrom! Már kétszer hánytam és ...

Nem akarom tudni. Túl sok az információ!

Ha nem tud bejönni, akkor alapvetően két eset van:

1) tud hozni hivatalos igazolást az akadályoztatásáról - ezzel sem hozzám kell fordulni, hanem ahhoz, aki a hallgatói ügyeket intézi, vagy 2) nem tud hozni igazolást - ez esetben kifizeti a magasabb UV díjat és jön utóvizsgára.

Nem tud jönni és kész. Az ok magánügy. Nem akarom tudni, sőt, nem is tartom normális (fair) dolognak, ha a tanár rákérdez a miértre. Kedves Kollégák, semmi közünk hozzá!

Figyelem, nem arról beszélek, amikor a diák megosztja a jófej tanárával ügyes-bajos dolgait, hanem egy rendszer működéséről: nem jelenik meg a vizsgán a hallgató, mi a teendője ezek után. Az oktatónak ugyanis ilyen esetben semmi, de az ég világon semmi teendője nincs. Sem pro, sem kontra.

"A British Dental Health Foundation kutatói 4200 személyt vizsgáltak meg, és arra a következtetésre jutottak, hogy azok, akik kevesebb saját foggal rendelkeztek, nagyobb eséllyel néztek szembe a memóriaromlással és az Alzheimer-kór korai fázisával. A japán résztvevők valamennyien 65 év fölöttiek voltak és teljes fogorvosi szakvizsgálaton, valamint pszichológiai teszteken estek át.

A kutatás azt is kimutatta, hogy a gyengülő emlékezetről beszámoló betegek nagyon ritkán, vagy sohasem jártak fogorvosi ellenőrzésekre."

Azon kezdtem el gondolkodni, amikor ezt olvastam, hogy a kutattóknak az vajon nem jutott eszükbe, hogy nem az van, hogy azoknak rossz a memóriájuk, akik nem járnak fogorvoshoz (ergo rosszabb állapotban vannak a fogaik), hanem az azok nem járnak fogorvoshoz, akiknek rossz a memóriájuk?!

Hány B (és egyéb) kategóriás amerikai filmben láttuk már azt a jelenetet, hogy a pánik és a tömeg párosítása tragédiához vezet? Hogy a menekülő emberek áradata ölni tud? Hogy  ha egy lövés dördül, ha kigyullad a színpad, ha razziáról érkezik (rém)hír, akkor a tömeg eltapos, legázol. Ha nem tudsz taplon maradni, akkor véged van.

Szombat éjjel három halálos áldozata volt a tömegpániknak az egyik budapesti szórakozóhelyen. Három fiatal áldozat.

Nem linkelek, vezető hír mindenhol.

A tragédiának közgazdasági vonatkozása is van.

A vállalatok, mint tudjuk a profit maximalizálásában érdekeltek. Ez a alaptermészetük - nem pedig kijavításra váró hibájuk. Igen, egy vállalat a profit növelésének reményében akár hazudik is (igen, kezitcsókolom, ez a gyógyszer gyógyítja a rákot is!), egy vállalat a profit növelése miatt akár csak is (számla nélkül jó lesz, ugye?), egy vállalat a profit növelése okán akár lejárat, hamis színben tűntet fel, sőt akár veszélyeztet is.

A közösség tudja ezt. A közösség politikai képviselője, az állam tisztában van vele, hogy a magánérdek érvényesítése, a profitmotívum, mint hajtóerő, az nem olyan, mint Hófehérke a Walt Disney Co. tálalásában. Nem csicsereg, hogy ide, ide kis madárkák, gyertek, egyetek! Ezért az állam (a közösség) szabályozza a magánérdek (profitmotívum) működését. Szabályokat ír elő számára, amelyek között működnie kell, a szabályszegést pedig szankcionálja.

A fenti tragédia nem a szabályozás hiánya miatt következett be. A tragédia a szabályozás hatásmechanizmusának, működésének természetét mutatja.

Adott egyik oldalon a szabályszegésből származó bevételnövekedés várható értéke, másik oldalon a szabályszegésből származó költségnövekedés várható értéke. Amíg az előbbi sokszorosan meghaladja az utóbbit, addig a szabályszegés racionális döntés. Mi befolyásolja a várható költségnövekedést? A büntetés mértéke és bekövetkezési valószínűsége, amely elsősorban az ellenőrzés gyakoriságától, váratlan/várható jellegétől, kijátszhatóságától függ. És még egy fontos dologtól: a versenytársak magatartásától. A versenyben ugyanis a szabályt kijátszó előnyhöz jut a szabályt betartóhoz képest. A szabályt betartó számára a szabálytalankodó felfedése és megbüntetése elemi (verseny) érdek, hiszen a szabályt szegő versenyelőnye a szabálykövető versenyhátránya.

Ha a futóversenyen tilos doppingolni, és én nem doppnglok, de tudom X-ről, hogy doppingolt, akkor számomra az a racionális döntés, hogy ezt jelzem a hatóságnál. Ha nem jelzem, akkor X tisztességtelen magatartása miatt elveszítem a futóversenyt.

A verseny kényszerít rá, hogy rámutassak a szabályszegőre. Ha ezt mégsem teszem, az is jelez persze valamit. Hogy mit? Azt, hogy én magam is szabályszegő módon járok el. Én is sáros vagyok.

A budapesti zenés/táncos éjszakai szórakozóhelyek piacán ezek alapján két eset lehetséges: 1) vagy senki nem tudta, hogy az adott szervező/rendező cég szabályt szeg, vagy 2) nagyjából mindenki szabályt szeg, nem mutogat másra, nehogy kiderüljön, hogy ő is sáros.

És az, hogy bár tudták, de nem szóltak, mert úgy vélték, hogy őket nem érinti?

Nem, ez az eset nem lehetséges. A kapitalizmusban nem. Nem azért, mert mindenki tanult közgazdaságtant (sajnos nem), hanem azért, mert van az üzletnek, a versenynek egy működési rendje. Teszik, akkor is, ha nem tudják - a'la Marx. Vagy nem teszik, de annak oka van.

Láttam nemrég az index.hu-n egy cikket, ami arról szólt, hogy Krugman: vége az euronak. Hoppá, gondoltam nézzünk már utána, mégsem mindegy, hogy egy Nobel-díjas közgazdásznak mi a véleménye az Eurozóna jövőjéről! Krugman amúgy is kolléga: közgazdász és blogot ír, akárcsak én.

Nézem a hivatkozást: az index.hu a napi.hu-ra hivatkozik (Napi Gazdaság). Ok. Megnyitom a linket. Persze nem a konkrét cikkhez kerülök. Bosszantó, de megoldom egy gyors kereséssel. És igen, már olvashatom is ugyanazt a cikket, amit korábban az indexen. Persze az eredeti cikkhez nincs link, minek, megszokhattuk már, hogy a magyar újságírok (online média) nem adják meg a forrás elérhetőségét. (Most csúnya szavak jutnak ezzel kapcsolatban eszembe, de nem írom le őket.)

Megkerestem az eredeti cikket. Dafke!

A New York Times magazin mellékletében jelent meg, január 12-én. A címe egy kicsit más, mint a magyar értelmezések: Can Europe Be Saved?

Kutya legyek, ha ezt úgy hoznám le, hogy "befellegzett az euronak", mint a napi vagy úgy, hogy "vége az euronak", mint az index. Nem és nem. A fenti címek nem egyszerűen hatásvadászok, de teljesen tévútra visznek Krugman írásának lényegi mondanivalóját tekintve! Rúgnám ki az ilyen címet kreáló újságírót páros lábbal, mint a pinty...

Krugman nagyon jó analízisét adja a cikkben az Eurozóna jelenlegi problémáinak. Nem először teszi ezt, hogy mást ne mondjak blogjában január elején kétszer is foglalkozott az euroval: itt és itt.

A fent említett cikkben a következőkre jut: As I see it, there are four ways the European crisis could play out (and it may play out differently in different countries). Call them toughing it out; debt restructuring; full Argentina; and revived Europeanism.

Az egyes lehetőségek részletes ismertetése nem fér be (terjedelmi korlátok), tessék elolvasni a cikket!

Az utolsóról, a rivied Europeanism (újjáéledő európaiság) névvel illetettről ezt írja:

The preceding three scenarios were grim. Is there any hope of an outcome less grim? To the extent that there is, it would have to involve taking further major steps toward that “European federation” Robert Schuman wanted 60 years ago.

Ez a lépés pedig a monetáris unió transzfer unióvá bővítése, más szavakkal a közösségi fiskális (költségvetési) politika létrehozása. Krugman azt mondja ezzel kapcsolatban, hogy The Germans are adamant that Europe must not become a “transfer union,” in which stronger governments and nations routinely provide aid to weaker. Azaz, hogy a németekben nincs erre szándék (hajthatatlanok). Szerintem Krugman téved ebben.

Január 14-én hozta le a vg.hu a német Handelsblatt írásának "magyarítását", mely szerint:

Merkel azonban már régóta meg van győződve arról, hogy nem csak az eurózóna 17 tagjának, hanem az unió 27 tagállamának közös gazdaságpolitikára van szüksége. Más esetben ugyanis az a veszély fenyeget, hogy a közös valutával nem rendelkező országok idővel „kiválnak” a közösségből.

A periférikus államok okozta válság fordulatot hozhat az Európai Unió eddigi politikájába. Németország álláspontja szerint a költségvetési deficit és az államadósság központi szabályozása kevés. Az eurózóna tagállamainak közös adópolitikára, szociális rendszerre, foglalkozatási politikára van szüksége. Ez egyebek mellett egységes adókulcsokat, nyugdíjkorhatárt jelent. A lépésekre az euró stabilitásának megőrzése és a gazdasági növekedésre van szükség. Ehhez azonban további politikai egyeztetésekre van szükség – írja a Handelsblatt.

(És igen, jól látja a kedves Olvasó, itt kiteszik a hivatkozott anyag elérhetőségét!)

Krugman 12-én még pesszimista volt: Nobody is yet proposing that Europe move to anything resembling U.S. fiscal integration; the Juncker-Tremonti plan would be at best a small step in that direction. But Europe doesn’t seem ready to take even that modest step. Lehet, hogy 14-én már másképpen fogalmazott volna...

Én maradok (örök) optimista.

Hajrá Európai Egyesült Államok, hajrá európaiak!