Hány B (és egyéb) kategóriás amerikai filmben láttuk már azt a jelenetet, hogy a pánik és a tömeg párosítása tragédiához vezet? Hogy a menekülő emberek áradata ölni tud? Hogy  ha egy lövés dördül, ha kigyullad a színpad, ha razziáról érkezik (rém)hír, akkor a tömeg eltapos, legázol. Ha nem tudsz taplon maradni, akkor véged van.

Szombat éjjel három halálos áldozata volt a tömegpániknak az egyik budapesti szórakozóhelyen. Három fiatal áldozat.

Nem linkelek, vezető hír mindenhol.

A tragédiának közgazdasági vonatkozása is van.

A vállalatok, mint tudjuk a profit maximalizálásában érdekeltek. Ez a alaptermészetük - nem pedig kijavításra váró hibájuk. Igen, egy vállalat a profit növelésének reményében akár hazudik is (igen, kezitcsókolom, ez a gyógyszer gyógyítja a rákot is!), egy vállalat a profit növelése miatt akár csak is (számla nélkül jó lesz, ugye?), egy vállalat a profit növelése okán akár lejárat, hamis színben tűntet fel, sőt akár veszélyeztet is.

A közösség tudja ezt. A közösség politikai képviselője, az állam tisztában van vele, hogy a magánérdek érvényesítése, a profitmotívum, mint hajtóerő, az nem olyan, mint Hófehérke a Walt Disney Co. tálalásában. Nem csicsereg, hogy ide, ide kis madárkák, gyertek, egyetek! Ezért az állam (a közösség) szabályozza a magánérdek (profitmotívum) működését. Szabályokat ír elő számára, amelyek között működnie kell, a szabályszegést pedig szankcionálja.

A fenti tragédia nem a szabályozás hiánya miatt következett be. A tragédia a szabályozás hatásmechanizmusának, működésének természetét mutatja.

Adott egyik oldalon a szabályszegésből származó bevételnövekedés várható értéke, másik oldalon a szabályszegésből származó költségnövekedés várható értéke. Amíg az előbbi sokszorosan meghaladja az utóbbit, addig a szabályszegés racionális döntés. Mi befolyásolja a várható költségnövekedést? A büntetés mértéke és bekövetkezési valószínűsége, amely elsősorban az ellenőrzés gyakoriságától, váratlan/várható jellegétől, kijátszhatóságától függ. És még egy fontos dologtól: a versenytársak magatartásától. A versenyben ugyanis a szabályt kijátszó előnyhöz jut a szabályt betartóhoz képest. A szabályt betartó számára a szabálytalankodó felfedése és megbüntetése elemi (verseny) érdek, hiszen a szabályt szegő versenyelőnye a szabálykövető versenyhátránya.

Ha a futóversenyen tilos doppingolni, és én nem doppnglok, de tudom X-ről, hogy doppingolt, akkor számomra az a racionális döntés, hogy ezt jelzem a hatóságnál. Ha nem jelzem, akkor X tisztességtelen magatartása miatt elveszítem a futóversenyt.

A verseny kényszerít rá, hogy rámutassak a szabályszegőre. Ha ezt mégsem teszem, az is jelez persze valamit. Hogy mit? Azt, hogy én magam is szabályszegő módon járok el. Én is sáros vagyok.

A budapesti zenés/táncos éjszakai szórakozóhelyek piacán ezek alapján két eset lehetséges: 1) vagy senki nem tudta, hogy az adott szervező/rendező cég szabályt szeg, vagy 2) nagyjából mindenki szabályt szeg, nem mutogat másra, nehogy kiderüljön, hogy ő is sáros.

És az, hogy bár tudták, de nem szóltak, mert úgy vélték, hogy őket nem érinti?

Nem, ez az eset nem lehetséges. A kapitalizmusban nem. Nem azért, mert mindenki tanult közgazdaságtant (sajnos nem), hanem azért, mert van az üzletnek, a versenynek egy működési rendje. Teszik, akkor is, ha nem tudják - a'la Marx. Vagy nem teszik, de annak oka van.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.