Az egy autó el nem adása c. posztot követően a kommentekben bizonyos vita jellegű eszmecsere bontakozott ki, a "kell-e második autó?" témakörben. Na jó, nem is annyira kibontakozott, mint inkább lehetőségként felmerült. Bennem meg folyamatosan az motoszkál(t), hogy egyszer muszáj lesz leírnom, hogy ezügyben mi a probléma a józan paraszti ész (jpé) vezérelt gondolkodással. Most leírom.

A probléma az, hogy jpé rosszul értelmezi az (akárhányadik) autóhoz kapcsolódó költségeket. A közgazdasági nézőpontot először egy másik példán keresztül mutatom be, utána jöhet az autó.

Tegyük fel, hogy van 2 (azaz kettő) millió forintunk a bankban. Mert 5 éven keresztül félretettük folyó jövedelmünk egy részét, azért. Nem, nem perselybe dobálva gyűjtöttük (akár úgy is lehetett volna), hanem a bankszámlánkon. Mondjuk a bankunk minden vásárláskor áttett 500 forintot a befektetési (megtakarítási) számlánkra a folyószámlánkról.) Most a befektetési számlánk egyenlege 2 millát mutat (2 év során szumma átutalt összegek és a kamatok összege). Ez a jelenlegi vagyonunk. Értékének nagysága 2 millió forint, megjelenési formája bankbetét. Hogy vagyonunkat (megtakarításaink összességét, ami ez esetben semmi más, pusztán ez a 2 milliós betét) továbbra is bankbetét vagyoneszköz formában tartjuk-e vagy sem, az rajtunk áll. A bankbetét, mint vagyontartási forma, esetében a vagyoneszköz hozama a (reál)kamat, pontosabban nem is maga a kamat, hanem a kamatösszegnek tulajdonított hasznosság!,  - amelynek a bank részéről való kifizetésének valószínűsége majdnem egy -, valamint a magas likviditás jelentette hasznosság, a vagyoneszköz költsége pedig a befektetési számlához kapcsolódó banki költségek összessége.

Tegyük fel, hogy egy barátunk (azért vannak a jóbarátok...) javaslatára megszűntetjük nefektetés számlánkat, a banktól kapott készpénzen pedig egy Csontváry képet vásárolunk az őszi aukción (Virág Judittól). Vagyonunk a festmény megvásárlása előtt is 2 millió forint volt, közben is annyi, és még akkor is kettő millió forint, amikor a képet kitesszük a nappaliban. Megváltozott viszont a tartás formája. Bankbetétből előbb készpénz, majd műkincs lett. A konverziónak megvan a maga költsége (bár ha agyonütnek sem tudom, hogy mondjuk egy festmény megvásárlása során milyen tranzakciós költségek merülnek fel), ezt hozzáadhatjuk az új vagyoneszköz forma költségeihez. Amely költségek közé (folyamatosan felmerülő költségként) bekerül minden forint, amit a műkincs tárolására, biztosítására, állagának megóvására fordítottunk. Közgazdászként a költségekhez hozzáadjuk azt a kamatnagyságot is, amelyről a bankbetét megszűntetésével lemondtunk (opportunity cost). Miben áll az új vagyoneszköz hozama? Egyrészt megjelenik a műélvezet nyújtotta hasznosság, a hírnév (reputáció) növekedésből származó hozam, valamint az adott műkincs értékének várható további növekedéséből származó nyereség, vagyis megintcsak az annak tulajdonított hasznosság, amelyet az alacsonyabb szintű likviditás valamelyest csökkent. Pontosabban az értéknövekedésből származó nyereség várható értéke. Mert lehet, hogy nem nyereség lesz, hanem veszteség. Meg egyáltalán. Például, ha kötör egy háború, akkor még meg is semmisülhet a vagyoneszköz. A műkincs estében a hozam realizálásának valószínűsége kisebb, mint a bankbetétnél - azt is szoktuk mondani, hogy magasabb az eszköz tartásában rejlő kockázat.

Akkor volt jó döntés az eszköz konverziója, ha az új vagyoneszköz hozamának és költségének különbsége meghaladja a régi vagyoneszköz hozamának és költségének különbségét. Ez esetben a festményben tartott vagyonnal nagyobb vagyongyarapodást értünk el.

Nézzük az autót!

Autóvásárlás estén ugyancsak egy eszközforma konverziója történik. A bankbetétből ez esetben gépjármű lesz, ami szintén vagyontárgy.

Az autó költsége NEM az autó ára!

Az autó költsége a vásárláskor felmerülő konverziós (tranzakciós) költségek, valamint a folyamatos üzembentartás költségei (szervízdíj, biztosítás díj, viszgadíjak, gépjárműadó) és az elveszített kamat, akárcsak a fenti esetben. Az autó, mint vagyoneszköz hozama a helyváltoztatás képességének növekedése, az ebből fakadó nagyobb szabadság és biztonság hasznossága, az autó jelentette státusnövekedés hasznossága, a saját autóban való gyönyörködés élménye (a birtoklás hasznossága). Mindez a költség és haszon akkor is van, ha az autót nem használjuk (a szó végletes értelmében "garázsban tartott"). Ha használjuk, akkor megjelennek a használathoz kapcsolódó költségek (üzemanyag költsége, takarítás költsége, parkolási díjak, stb.), valamint megjelennek a használathoz kapcsolódó hasznok (idő megtakarítása, utazási komfort emelkedése, a hangos rádió és CD hallgatás hasznossága, a "szabad" orrtúrás haszna, stb.) Az autó egy olyan vagyoneszköz, ahol a költségek tipikusan szétbonthatóak állandó (használattól független) és változó (használattól függő) költségekre. A hozamvizsgálata ugyanezt a képet mutatja: bizonyos hozamok jelentkeznek használattól függetlenül, bizonyos hozamok pedig a használat függvényében jelennek meg.

Mi maradt ki az elemzésből? Az autó, mint vagyoneszköz értékcsökkenése. Az autó, mint vagyoneszköz ugyanis, ellentétben a festmény vagyontárggyal, egészen biztosan nem őrzi meg, pláne nem gyarapítja értékét (a nagyon hosszú távtól - veteránautók, stb. - eltekintve), hanem az idő előrehaladtával az éppenséggel csökken. Az egy éves autót nem lehet ugyanannyiért értékesíteni, mint az újat, stb. Az éves értékcsökkenést vagy az állandó költségek közé számoljuk (ezt szoktuk tenni), vagy negatív hozamként könyveljük el.

Namost akkor...

Az autó (és bármely vagyoneszköz) esetében tehát akkor tudjuk értékelni a döntés helyes vagy helytelen (közgazdaságilag értem) mivoltát, ha a vagyoneszközhöz kapcsolódó hozamokat és költségeket különbségét vetjük össze. (Még egyszer hangsúlyozom, hogy az autó ára, akárcsak a festmény ára, nem költség.) Ezt az elemzést (értékelést) nehezíti az, hogy a hozamok kapcsán hasznosságokról beszélünk. Van, akinek a pénz nem sokat jelent, de a száguldás élménye minden. Van, aki az esztétikai örömet mindennél többre tarja és lesz olyan is, aki azt emeli ki, ha megkérdezzük, hogy mindennél fontosabb számára, hogy bármikor orvoshoz tudja vinni gyermekét, míg megint más a vagyoneszköz likviditását hangsúlyozza. Nem vagyunk egyformák - hála az égnek -, ezért az egyes vagyoneszközöknek tulajdonított hasznosságértékek eltérőek lesznek per kopf.

Hogy ki, mikor, milyen vagyoneszközben tartja vagyonát, mit konvertál mire, az ennél fogva más és más lesz, az eltérő hasznossági értékek eltérű vagyonportfólió összetételt eredményeznek. Ami viszont közös lesz minden esetben, az az adott vagyon tulajdonosának az a törekvése, hogy az elérhető összhozamot maximalizálja.

Ez hosszú lett.

De remélem érthető...

Share your profit with the locals in the neighborhood says the government to mining companies in India. Maybe the owners of these companies are not happy about this, maybe they are - but the question is not their happiness. (In this case the happiness of locals is predictible.)

26% mining profit sharing here to stay

Unfazed [undisturbed] by opposition from the mining community, mines minister B K Handique today said the recommendation mandating them to share 26 per cent of their profits was irrevocable, saying the government was committed to ensuring inclusiveness of the people in the mining areas.

Is this fair or not? Is there any rational reason - I mean any reason supperted by economists - to make such a demand on firms? Or is it a simple non sensical idea inspired by political/ideological or cultural values or maneuvers? Don't know what's behind, but I can show you the rational reason to do it. An economic reason.

The key is the exsistence of externalities. The mining companies generate both negative and  positive external effects during their production. External effects don't appear in the firm's accounts. These pluses or minuses occur not for them but because of them. They are on others' accounts who are not directly involved in the market. The mining companies produce not only gold, iron or coal but pluses and minuses on the local community too. (About the problems of India's mining industry see this article.)

The WorldBank says:

At a local level, a mine has the potential to significantly benefit the local population through the creation of direct and indirect employment, skills transfer, enhancing the capacity of health and education services, improved infrastructure, and small and medium business opportunities. However, the advent of mining and the inevitable closure of a mine, can also cause significant adverse effects on the local population, infringing on certain rights, and affecting their traditional means to livelihood. This can be manifest in many ways, impacting on land rights and the rights of indigenous people, induced inflation, influx of newcomers to the area, disruption of traditional social structures and social jealousy.

I think the goverment's opinion is clear: the external costs are higher then the external benefits. The result is a reduction of welfare in the local community so you must compensate the locals.

That's all folks!

Találtam egy rövid hírt arról, hogy milyen "kevesen" nézték tegnap a BL meccset a TV2-n és, hogy az RTL-en meg mennyien a párhuzamos műsort.

A Barcelona BL-meccse szeptember 14-én mindössze 12,6 százalékos közönségarányt hozott a Tv2-nek a kereskedelmi célcsoportban, miközben az RTL Klub szappanoperája és krimisorozata szárnyalt. - írja az origo a tévé rovatban.

A cikk címe a szokásos félrevezető túlzó állítás: Igazi büntetés a TV2-nek a Bajnokok Ligája. Hm-hm...

Azért szeretném felhívni az illetékesek figyelmét arra, hogy a BL nem egy krimisorozat, ahol az első részek alacsony nézettségéből a további részek ugyancsak alacsony (sőt csökkenő) nézettségére kell következtetni, hanem egy az idő előrehaladtával egyre izgalmasabbá váló torna. A csoportkörök idején, különösen az őszi szezonban még nem túl izgalmas a játék, alig-alig van tétje a küzdelemnek. Tavasszal aztán a helyzet fokozódik, majd a kieséses időszakban pláne. A végén meg (who's win?) ...hajaj!

Jelentem a nézettség nőni fog. És van az úgy, hogy hosszú távon jól jár valaki, még akkor is, ha ennek rövid távon éppen az ellenkezője látszik.

Az adó (T - tax) elég tág makroökonómiai kategória - alapszinten meg egyáltalán nem variálunk, beleteszünk apait-anyait - összeöntjük a különböző fajtákat, nemeket, hozzá a vámot, illetéket, stb., nagyjából mindent, ami bármilyen adó és adó jellegű dolog. Vagyis nem dolog, hanem negatív transzfer, azaz egyoldalú jövedelemátengedés. A magángazdaság szereplői engedik át jövedelmük egy részét az államnak.

Azt azért alapszinten is elmondjuk, hogy van valami adófüggvény féle izé, ahol T = T0 + z*Y, mert van ugye egy jövedelemtől független tag (lásd pl. vagyontárgyhoz kapcsolódó adók) és van a jövedelemtől függő rész, ahol 'z' az átlagos adókulcsot reprezentálja.

Aztán jön a gyakorlat és megmutatja, hogy az adó (legalábbis egy része) valóban a jövedelem függvényében változik!

A társasági adó 2009-ben az előző évi 86 százalékára, 327 milliárd forintra csökkent, míg a személyi jövedelemadó 130 milliárd forinttal 1.637 milliárd forintra mérséklődött - mondta Varga Árpád az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnökhelyettese kedden sajtótájékoztatón Budapesten. - írja az mfor.hu.

Ez nem meglepő (sem nem mulatságos), mert pontosan a makroökonómia órán tanultakat igazolja vissza: ha a magyarországi GDP csökkenése 2009-ben 6,3% volt (reál GDP csökkenés, előző évihez képest - lásd KSH megfelelő táblázata), akkor ez csökkenést kell eredményezzen az adóbevételekben.

És tényleg.

A tegnapi posztban van egy csúsztatás. Azt írtam, hogy vagyonportfólió-elemzés, meg azt, hogy jövedelemnövekményre vonatkozó megtakarítási hajlandóság. Pedig ez így nem okés! Méghozzá azért nem, mert ha eladunk egy autót ( és tegyük fel, hogy az autó vagyontárgy - gondolom ezt feltehetjük, mert pl. azt találtam, hogy az avultatást /biztosítási szakszó, pfúj!/ így magyarázzák: A vagyontárgyak (pl. autó) értékének az idő múlásával, valamint az elhasználódásával történő értékcsökkenése, amit százalékos mértékben határoznak meg.) ... szóval, ha eladunk egy autót, akkor nem jövedelem keletkezik, hanem a vagyoneszköz formája változik meg. Autó volt, pénz lett. Mint a transzformereknél: kamionból törő-zúzó Megatron - asszem. De lehet, hogy az nem ő volt. Mindegy. Szóval a vagyon formája alakul át, nem keletkezik jövedelem. Általában. Kivéve, ha magasabb az eladási ár, mint az eredeti vételi, ebben az esetben a kettő (pozitív) különbsége ugyanis jövedelem. Ezen esetek száma magánszemély általi (használt) gépjármű értékesítésnél a nullához konvergál. Szóval nem keletkezik pótlólagos jövedelem, de én mégis odakevertem a megtakarítási határhajlandóságot, ami meg kifejezetten arról szól, hogy az újabb jövedelemegység mekkora hányadát fordítják a háztartások megtakarításra. Szép kis elméleti katyvasz!

De. De mindez nem oktalanul, balga módon és főleg nem azért, mert posztírás közben a konyhába rohangáltam, hogy ne süljön oda a rántottszelet, hanem azért, mert EZ VAN (szubjektíve). Mármint, hogy hiába az elmélet, hogy ugyan csupán a vagyontárgy formája változik és nem keletkezett jövedelem, ha ezen változtatási műveletet nem egy profi vagyonkezelő végzi, hanem egy átlagos háztartás, akkor mégis nehéz a befolyó összeghez nem mint jövedelemhez viszonyulni. Nem lehetetlen, de nehéz. Ezért van az, hogy az ilyen összegek egy része a transzformáció során eltűnik (veszünk belőle pár gombóc fagyit, meg meleg takarót a nagyinak, mert már régen kinéztünk egy szépet, a gyereknek is pont ma sántult le a pónija, stb.), azaz egy részét fogyasztásra költjük. Ha profik lennénk, akkor a pénzeszközt azonnal lekötnénk, vagy államkötvényt vásárolnánk (van ez az infláció+3%, amit melegen ajánlok, ha valaki középtávban gondolkodik), esetleg az őszi árverési szezonban becsúszhat egy szép Rippl-Rónai. Vagy csak simán a folyószámlán tartanánk - mert ugye a pénz maga is vagyoneszköz.

Akkor most hogy is van ez? Nem vagyunk profik? Hát nem.

Elmélet és gyakorlat bonyolult viszonya. Adott egy autó, vagyis kettő. Az egyik alig használatban, mégis új műszaki, hátsó ablak szilánkosra tört üvege (mai napig nem tudom, hogy egy arra járó vicces kedvű ismeretlen anyját szidjam, vagy teherautó kereke alól felpattant kő okán a Teremtő bűnlajstromát terheljem be plusz egy tétellel), kilátásban lévő vezérműszíj-csere... Érthető, ha felmerül az eladás gondolata. Gondolatból cselekvés lesz (itt hívnám fel a figyelmet az implicit tartalomra: a hiányzó okoskodásra, amely később még megbosszulja magát... vagyis hiányát), hirdetés megy a megfelelő honlapra. Ajánlat először alig, három kereskedő ír sms-t, hogy ha, akkor. Autó megmutatva, információ (ár = információ) begyűjtve. Hirdetés frissül. Az új áron már többen jönnek: 1 komoly, aztán még 3 kevésbé, de azért érdeklődő, valamint a közösségi oldalas megkeresések (mert akkor már ott is), de az nem ceteris paribus.

Közgazdasági értelemben elmondhatjuk, hogy az adott ártartományban a termék árrugalmassága magas (árrugalmas), mert az ár 10,5%-os csökkenése a keresett mennyiség 33,33%-os (q1 = 3, q2 = 4 (közösségis megkerésést nem számolva), ebből a középérték formulát használva delta q / q átlag = 1/3 = 0,3333) növekedését eredményezte.

Market mechanism works, eladó és vevő találkozik. Találkozna. Szombaton.

Pénteken már megy a gyötrődés. Korábbi okoskodás hiánya most bosszulja meg önnön hiányát, (tudja mit tettem tavaly nyáron!) Egyik oldalon a költségek számbavétele, másik oldalon a hasznosság. (Cost-benefit analysis) Mi mennyit ér? Mennyit ér a második autó nyújtotta nagyobb szabadság? Mennyit a nagyobb biztonság? Tanácskérés innen-onnan, az eredmény: teljes csőd, döntésképtelenség. Az alapvető probléma, amire nehezen (értsd: egyáltalán nem) találtunk választ, az az, hogy "honnan a tudjuk, hogy mekkora a hasznosság, amit szembeállíthatunk a költség oldallal, ha nem tapasztaltuk meg soha azt az állapotot, amelyhez képest a plusz egy autó birtoklása pozitív elmozdulás, hasznosságnövekedés?" Magyarul: nem tudom, hogy mekkora plusz hasznosság az egy autóhoz képest a kettő, ha eleve a két autó a kiindulópont.

Okos ember (közgazdász) ilyenkor csavar egyet a problémán (az agyán) és azon filózik, hogy mekkora az alternatíva (mármint ha nem az autóval, hanem annak vételárával rendelkezünk) hozama (alternatív költség), amiről lemondunk, ha nem adjuk el? Sajnos azomban ez sem segít, mert túl kicsi ahhoz, hogy az explicit költségekhez hozzáadva döntő érv lehessen - ráadásul a bevételi (hasznosság) oldal még mindig nem számszerűsödött, hiába nyúzom a Csajom, hogy mondja már meg, hogy mennyit ér nekünk (pénzben kifejezve) a nagyobb szabadság + biztonság kombó! Grrrr!

Végül egy telefonos segítség nyomán más irányban kutakodva egyfajta vagyonportfólió-elemzést végezve jutottunk arra, hogy figyelembe véve a jövedelemnövekményhez kapcsolódó megtakarítási hajlandóságunkat (határhajlandóság), a jelenbeli eladás vagyonvesztést eredményezne (a fogyasztás növekedése mellett) és így hosszú távú céljainkkal (mely a vagyon megőrzése, illetve gyarapítása, nem pedig a fogyasztási szint további emelése) nem állna összhangban.

Szombat reggel felhívtam a srácot, hogy bocs, most mégsem adjuk el az autót.

Mi 30? A gyakorlati csoportjaim hallgatói létszáma/csoport.

Gondolom azért ennyi, mert többen nem férnek be a terembe. Ez lehet az egy főre jutó képzési költség minimumához (illetve az átlagtermék maximumához) tartozó érték.
Az üzem technikai optimuma...

Eztet itten: Akár közgazdaságtant tanulsz, tanultál vagy tanulni fogsz, esetlegesen teljesen laikus szemmel nézed a világot, mindenképpen ajánlatos elolvasgatnod a közgazdász blogot. Érthető nyelven, érthető példákkal tárja fel előtted a gazdaság rejtelmeit.

Nekem meg jól esett olvasni.

That's all folks!

(Hogy a kép honnan van? Kattints rá és kiderül!)