Ugyanarról másként
2010.06.03. 11:09
Hazafelé jövet (az ovitól - nem, nem közgázt oktatni mentem) az egyik rádióban (98.6) éppen arról a cikkről diskurált (kedélyesen) a műsorvezető és a zenei szerkesztő, amiről tegnap posztoltam. Nem mintha számítana, így utólag, de azért leírom, mert felpiszkálta az agyam. Hogy nekik persze az jutott eszükbe, hogy a tudatos vásárló nem az akciókra hajt, mert az nem tudatosság, hanem csóróság és különben is prosztó akciósan vásárolni, meg akkor az biztosan azt jelenti, hogy valami sz.rt vesznek meg, mert ami olcsóbb, az biztosan vacak. Az emberek meg buták, hogy többet vesznek a rosszabból.
Kedves Uraim! Az még rendben lenne, hogy a tudatosságot (rational) összekeverik az igényességgel (demanding), mert nem emlekeznek, hogy a közgáztanáruk mit oktatott akkor, amikor a fogyasztó racionális magatartásáról beszélt, meg még az is oké, hogy ha azt mondják, hogy van másmilyen tudatosság is pl. környezettudatosság vagy hogy a köznyelvben a tudatos fogyasztó = a fogyasztói jogait ismerő fogyasztó. Sőt, abban is igazuk van, hogy a nagymértékű árcsökkenés mögött állhat minőségromlás, vagy legalábbis következtethet erre a fogyasztó (akkor viszont nem többet, hanem kevesebbet vesz és ez egy paradox keresleti hatás). De.
De abből fakadóan össze-vissza beszélnek egy olyan dologról, amihez nem értenek. Ezt azért mondjuk ki. Huhh, kimondtam. Jól esett!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
vagyok, aki vagyok... 2010.06.03. 13:36:34
kozgaztanar 2010.06.03. 13:38:55
mig8 (törölt) 2010.06.04. 11:38:39
Dehát ez a demokrácia: mindenki elmondhatja szabadon a véleményét mindenről. De próbáld már meg értékén kezelni a dolgokat! Ha a közös képviselőm nyilatkozik a részecskefizikáról, akkor legfeljebb nem értek vele egyet, meg el mondom neki, hogy mi is az, de nem fogom magam felidegesíteni. Mert nem ért hozzá - de nem is várom el tőle.
kozgaztanar 2010.06.04. 12:08:54
mig8 (törölt) 2010.06.04. 13:22:23
Így már érthetőbb. De tudod mit? Hasznos lenne, ha nemcsak úgy belekiabálnád a netbe, hogy hülyeséget mondott, hanem direktben az adott rádiónak is szólnál!
Van itt a kerületben egy buszmegálló, ami csak úgy "ott van", de onnan száraz lábbal nem lehet eljutni sehová se. Mindenki panaszkodik rá, a kerület vezetése meg nem tesz semmit. Megkérdeztem őket és kiderült, hogy nem is ismerik a porblémát (így tenni se tudnak ellene).
Utolsó kommentek