El kéne menni. Ősszel voltunk utoljára, amikor még a zöld szín uralta a tájat, de már a sárga és a barna is helyet követelt magának. Le is zsíroztam a gyerekkel, hogy ha jól viseli magát a héten, akkor elviszem. Persze nem hétvégén. Hétvégén tömeg van. Tömeg és zsúfoltság. Hétfőn vagy kedden okés. Nekem belefér, az óvoda részéről nincs akadálya. Mondjuk azt nem teljesen értem, hogy miért 9.00-től 16.00-ig van nyitva, de nyilván arra gondolt a fenntartó, hogy a gyerekek délután 4-től oviban vannak, meg iskolában és olyankor nem tudnak közel kerülni a természethez. Napközben meg úgyis csak a lábukat lógatják, hát azt meg a vadasparkban is lehet. Logikus. A Fővárosi Állatkert vezetése dettó így gondolja, szerintem a komenisták állnak a háttérben. Vagy a Dél-amerikai pánsípos bandák.

A fogyasztáshoz sok minden kell: jövedelem főleg, meg rendezett preferenciák, racionális mérlegelés. Kell áru, amit és kell szabadidő, amikor lehet fogyasztani. A piac nem vacakol, ha a potenciális fogyasztónak nincs ideje fogyasztani (megmarad a potenciális szinten), akkor nagyon gyorsan létrejönnek spontán módon azok a formák, amelyek az időszűkéhez alkalmazkodva megteremtik a fogyasztás lehetőségét. Ezt is jelenti a kínálati alkalmazkodás. A vevő a király. Akkor vagyunk nyitva, amikor a vevő ráér. Gyorsan csekkolható, ha valaki nem a piacról él: nem alkalmazkodik. Legyen az hivatal, vagy vadaspark.

Mindegy. Azért el kéne menni. Most már medvék is vannak.

www.vadaspark-budakeszi.hu/

Abszurdnak tűnik, de igaz: az alkalmazandó képlettől függ, hogy a gáz ára növekszik vagy csökken. Most éppen csökkenni fog valamelyest (állítólag), mert az energiahivatal (MEH) megváltoztatta az ár kiszámításához használt képletet. Micsoda?! Milyen képlet?
Nos, az a helyzet, hogy az állam számos piac (termék/szolgáltatás) esetében nem hagyja, hogy az ár a piacon, a kereslet - kínálat alakulása nyomán határozódjon meg, hanem beleszól. Van, amikor megmondja az árat (hatósági ár), van, amikor minimum és/vagy maximum értéket határoz meg (minimálbér), és előfordul, hogy árszabályozást alkalmaz, azaz előírja a piaci szereplők (nyilván a termelők) számára a piaci ár kiszámításának, meghatározásának módját. Mert olyanja van. Nem, igazából nem azért, hanem mert úgy gondolja (-juk), hogy adott esetben az ár piaci alakulása nem kívánatos. Mondjuk ha az adott piac forma monopólium, akkor szólnak bizonyos közgazdasági érvek az árszabályozással elérhető piacinál alacsonyabb ár mellett (hatékonysági veszteség mérséklése, fogyasztói többlet növelése). Így működik ez a gáz esetében is. A szabályozás törvényi alapú, a szabályozó hatóság (energiahivatal) pedig operatív jelleggel teszi a dolgát, működteti a szabályozást.

Nem lehetne akkor úgy alakítani azt a képletet, hogy még olcsóbb legyen a gáz? Kedves Hatóság! Please, please, olyan jó lenne! Vagy mondjuk legyen nulla. Csak annyi kell, hogy a képletnél a számlálóba betegyük a nullát, aztán már bármi jöhet osztóként!
Nem, nem lehet. A szabályozásnak, a szabályozó hatóságnak nem a termelő/szolgáltató vállalat (a kínálati oldal) szivatása a célja. Nem az, hogy legatyásodjon, hogy még a termelési költségek se térüljenek meg. Nem-nem! Sőt. Még profit is kell, hogy maradjon. Mert egyrészt ha nincs minimum egy átlagos hozam az ágazatban, akkor a tőke üvöltve menekül onnan, másrészt ha nincs profit, akkor miből fejleszt? Például.

Szóval a szabályozás nehéz kenyér, két urat kell egyszerre szolgálni: az alacsonyabb árban érdekelt fogyasztót és a korrekt profitot követelő termelőt. Ráadásul még az állam is a markát nyújtja és vár prosperáló ágazatot, adott esetben ellátási biztonságot, adóbevételt és technológiai fejlődést. A szabályozás művészet. Mondhatni.
 

www.fn.hu/makro/20100317/akar_4_forinttal_csokkenhet/

net.jogtar.hu/jr/gen/getdoc.cgi

en.wikipedia.org/wiki/Regulation

www.treasury.gov.au/documents/194/PDF/round5.pdf

A kereslet árrugalmassága, ha nagyon egyszerűen akarom megfogalmazni, a fogyasztói reakciót mutatja. Hogyan reagál a fogyasztó az árváltozásra (az adott ártartományban - szoktuk mondani-, mert nem mindegy, hogy ezerről lesz kilecszáz a karalábé ára, vagy kettőszázról csökken száznyolcvanra). A keresett mennyiség százalékos változása osztva az ár százalékos változásával. A reakció iránya általában nem kérdéses (ha növekszik az ár, akkor csökken a vásárlások száma), az erőssége annál inkább.
Van pár dolog, ami befolyásolja a vevők reakciójának erősségét. Ilyen a helyettesíthetőség, a ráutaltság, a rendelkezésre álló idő, vagy például a márkahűség. És ilyen a termék vagy szolgáltatás fogyasztói kosárban elfoglalt helye (aránya) is. Hogy mekkora az adott ár a szokásos költésünkhöz képest. Mert ettől függ, hogy észrevesszük-e. A 100 forintos árucikk árának 10%-os emelése után az ár 110 forint, az 5000 forintos ugyanilyen arányú drágulása 5500 forintos árat eredményez. 10 forintos növekedés fel sem tűnik, 500 forintos drágulást észreveszünk és ha valami már nem 2 millió, hanem 2.2 millió, az egyből szemet szúr. Vagyis szúrhat.

Mármint kinek-kinek kosara nagysága szerint. (Szubjektíve) Kinek mekora a kosara, mennyit költ szokásosan. Nem mindegy, hogy az átlagos költés 3000 forint vásárlásonként, vagy 30000 forint. Persze nekünk sem, de az eladónak sem. Ha ugyanis 3000, akkor feltűnik a 100 forintos drágulás és reagálunk rá, azaz kevesebbet vásárolunk az adott termékből, míg ha 30000 az átlagos költésünk, akkor talán észre sem vesszük. A kereskedők (kereskedelem) számára létkérdés (lehet) vásárlói kör természetének, fogyasztási szokásainak ismerete. Az átlagos költések nagysága befolyásolja, hogy mit lehet kicsit drágábban adni, vagy éppen mit kell leárazni ahhoz, hogy a bevétel növekedjen. Mert ez a tét.

en.wikipedia.org/wiki/Price_elasticity_of_demand

tutor2u.net/economics/revision-notes/as-markets-price-elasticity-of-demand.html

Vannak ünnepeink, de nem tudunk ünnepelni. 1989 nyarán Párizsba vitt a kalandvágy (és az InterRail) - nos, a franciák nem semmi parádét csaptak a forradalom 200 éves évfordulója tiszteletére... Azóta tudom, hogy mit jelent az, hogy Nemzeti Ünnep. És azóta látom minden évben újra és újra, hogy nekünk nincs ilyen, mármint harsány, vidám, életigenlő, felszabadult ünnepünk (ünneplő kedvünk - tehetségünk). A vallási ünnepek nem számítanak, mert azoknak adott a koreográfiájuk, adottak a lehetőségek és a bensőséges jelleg is. Akár Istennel, akár Isten nélkül, a Karácsony vagy a Húsvét ezer éves hagyománya a szeretet. A lélek rezdülése. De mi rezdüljön március 15-én? Vagy augusztus 20-án? Október 23-án? Nehéz ügy. Mire rezdüljön? Nincs alap, nincs hagyomány. Nincs más, csak kokárda, az meg önmagában kevés. A kokárdakészítőknek/árusoknak van pár jó napjuk. Ennyi.

Közgazdaságtanról akartam írni... Ugye mindenki számára egyértelmű, hogy nemzeti ünnepen zárva tartanak az üzletek, nem működik a hivatal, nem kell bemenni dolgozni a munkahelyre? Az ünnepnap munkaszüneti nap. (Igen, tudom, hogy vannak, akik ilyenkor is, nekik riszpekt!) A fél ország szurkol, hogy a nemzeti ünnepek munkanapra essenek, lehetőleg hosszúhétvége legyen mind, mert akkor lehet menni wellnesbe. Ez fontos nekünk. Meg akkor fontos, amikor a KSH kiszámolja a GDP-t. Mert nem mindegy, hogy 3 munkanap ide vagy oda. Ilyenkor van a "naptári hatás kiszűrése" című történet. Hogy azt az adott értéket 320 vagy csak 317 nap alatt hoztuk létre. Nem mindegy. (Az összehasonlíthatóság miatt kell a sztenderd.) Hogy értsük, hogy mi a fene az a naptári hatás. Legalább ennyi, ha már ünnepelni nem tudunk.
 

hu.wikipedia.org/wiki/Nemzeti_%C3%BCnnep#Magyarorsz.C3.A1g_nemzeti_.C3.BCnnepei

Nem az állam (politikusok) iránti bizalomról - bizalmatlanságról akarok írni. Nem a családban, rokonok, barátok közt meglévő bizalmi viszonyok alakulásáról. Nem-nem. A téma a piac és a bizalom. De még ezen belül is szűkítenem kell, mert sok minden kapcsolódik a piac és bizalom témakörhöz. Kezdhetném F. Fukuyama elemzésénél (hogy a Mediterrániumban a társadalmi bizalom - idegennel szembeni bizalom - alacsony szintje hogyan akadályozta a nagyvállalatok létrejöttét), folytathatnám a fogyasztói bizalomvesztés kérdésével árcsökkenés esetén (a hirtelen és nagymértékű áresésből minőségromlásra következtetünk), vagy a márkahűségel, mint bizalmi viszonnyal és elemezhetném az erkölcsi kockázat (moral hazard), valamint a kontraszelekció problémáit. Nem teszem. Majd egy másik posztban.

A bizalomról általában elmondható, hogy a csökkenti az árakat (költségeket), a bizalmatlanság növeli őket. A bizalom javítja a gazdasági hatékonyságot, míg a bizalmatlanság rontja azt.

Sokan, sokszor értetlenül állnak (és néznek), amikor kiderül, hogy a vállalat, amelyik magán és profitorientált és versenyző és hatékony (akar lenni), szóval a vállalat miért nem versenyezteti a potenciális munkavállalókat az új munkahelyre? (vagy a partnereket, vagy a beszállítókat, vagy a viszonteladókat, vagy a ...)
A BKV-nál még értem, hogy a főnök unokatestvére kapja a melót, de a Csacska-Macska KFT-nél miért? Nem az lenne a hatékony, hogy a verseny majd eldönti, hogy ki a legjobb, a legolcsóbb, a leglegleg és aztán ő kapja meg az állást, a megrendelést, az árut, hogy eladja, a szerződést, hogy képviselje? Nem feltétlenül. A piacon ugyanis a keresésnek költségei vannak (tranzakciós költség). Bizony-bizony. Költség az is, ha keresgélni kell - munkást, beszállítót, jogi képviselőt, stb. Alkalmasint nem kevés pénzt lehet megspórolni, ha a piaci verseny helyett bizalmi alapon választom ki a leendő munkatársat (meg a többit). Mert ismerem és megbízom benne. Vagy ismerem, aki ismeri és megbízom benne.

Szóval a bizalom, a bizalmi alapú kiválasztás csökkenti a működés költségeit. A gazdasági hatékonyság növekszik.

A bizalmatlanság pedig növeli a költségeket. A bizalmatlanság csökkenti a gazdasági hatékonyságot.

www.forbes.com/2006/09/22/trust-economy-markets tech_cx_th_06trust_0925harford.html

www.oecd.org/dataoecd/6/31/1825662.pdf

scholar.lib.vt.edu/theses/available/etd-05222004-232528/unrestricted/body.pdf

edok.lib.uni-corvinus.hu/115/1/Nagy-Schubert77.pdf

erg.bme.hu/szakkepzes/5felev/eloadas_2.pdf

A reneszánsz paradoxona abból a feszültségből táplálkozik, hogy a vagyonos észek-itáliai polgárság - ne legyenek kétségeink, ehhez a vagyonhoz vér tapad, leginkább mások vére - fefedezi magának az élet örömeit és közben lelkiismeret-furdalása van. Szenved. Kétségek gyötrik.
Szeret-e engem, önző embert, az Úr?

Az élvezeteket hajszoló, gyönyörökben dúskáló firenzei vagy velencei bankár vagy kereskedő nem az önmaga és szűkebb-tágabb pátriája javára ügyködik serényen. Lorenzo Medici nem Rembradt Éjjeli őrjáratának kötelességtudó, protestáns polgára, aki tudja, hogy a vagyon nem csak szabadság, hanem kötelesség is. Az itáliai (főleg az észak-itáliai) gazdag kereskedők, bankárok és a többiek csak a szabadság lehetőségét látják a frissen szerzett vagyonban. A jólét lehetőségét. Az önkorlátozást hirdető keresztény etika alóli felszabadulás eszközét. Pontosabban az önfelszabadítás eszközét. Elő az élvezettel. Hogy ez nem túl keresztényi? Hogy nem csupán az élvezet bűne, de ennél sokkal több (és megbocsáthatatlanabb) bűn, az önző élvezet bűne? Nem baj, majd megoldjuk valahogyan. Rendelünk egy képet, hogy "Mária a Kisded Jézussal", akkor majd tutira nem haragszik az Úr! Vagy egy freskót a falra? Oltárképet? Szobrot? Jaj, friss húsra vágyom, bort ide szolgám, nem ér a nevem! Nem jut mindenkinek? Tudom. Önző vagyok? Lator vagyok? Tudom. De gyóntam, áldoztam, meghallgat az Úr! Ugye Atyám?!

Nem abszurd, hogy Michelangelo annak a IV. Sixtus pápának festi Ádám teremtését, aki tűzzel-vassal, de főképp gyilkolással "teremti" nagyobbra a pápai hatalmat? Annak, aki vért ontott? A freskó ezt a teremtést ünnepli talán? Nem. A freskó vezeklés. A remegő térdű esdeklés. Bűnbocsánatért.

A reneszánsz vérrel, kínnal és sárral szennyezett. Zabálás. A hús örömei. A reneszánsz olyan, mint Róma (nem véletlenül fordul Róma felé), csakhogy Róma büszke volt és joggal lehetett büszke a vérre, a kínra és a sárra. Vállalta a hús örömeit és azokat minden rómainak meg akarta és többé-kevésbé meg is tudta adni. A gazdag itáliai polgároknak erre esélyük sem volt. Meg nem is akarták. Nem voltak a közösség részei - nem res publica, ami Róma és a rómaiak alapelve ... ugye-ugye? Csak önző egyének, akik bűnt követtek el és amit vezeklés gyanánt létrehoztak (létrehozattak), az ma ámulatba ejt bennünket. De érezzük a feszültséget. Átjön.

hu.wikipedia.org/wiki/Renesz%C3%A1nsz

www.moodbook.com/history/renaissance/index.html

Azt mondja a Magyar Rezidens Szövetség, hogy nem korrekt, ha az állam a szakorvosi képzésbe lépő orvosokkal szerződést irat alá a magyar állam, mely szerint a végzés után még négy évig ugyanannál a munkáltatónál kell maradniuk - éhbérért. Máskülönben ki kell fizetniük szakorvosi képzésük költségét. Súlyos milliókat.

A rendelet állítólag korlátozná a gyermekvállalást, a munkahelyváltást, a kutatást is. Ezt mondjuk nem értem, hogy miért korlátozná. De majd talán valaki felvilágosít.

A dokikat megértem: szakvizsga után jó részük húzna nyugatra (északra), de minimum a hazai magánszektorba. Hiába az orvos is munkavállaló, csábítja a magasabb reálbér. Költöző madár. Önérdeket követ és svédül tanul.
A minisztériumot is megértem: közpénzből tanul, ha nem itt vállal munkát, akkor nincs megtérülő befektetés, másnak fial, amit a köz pénzéből a szetoszkópos, fehér köpenyes emberi tőkébe betettünk. Nem minket gyógyít, nem itt fizet adót, stb.

A probléma alapja a közfinanszírozott magánjószág (ez esetben a tudás) tulajdonjoga, vagyis a tulajdon szabadsága. Elég nehéz úgy terelgetni (szabályozni) a tulajdonost, hogy miközben saját hasznát keresi, még társadalmi hasznosságot is hajtson, ha ezzel önérdeke éppen szemben megy.

Azt gondolom, hogy az alapelv jó: igen, ha a köz finanszírozta, akkor a köz cserébe várhat is valamit, valami kis pluszt (pozitív extarnáliát). Persze nem csak a dokiktól, hanem mindenkitől, aki államilag finanszírozott (közpénzes) képzésben vett részt. Hogy hat, alkot, gyarapít. A köz javára.
Mert ezt viszont elvárhatjuk, ha már közfinanszíroztuk. Nemdebár? Debár. Ha egy másik köz javára hat, alkot, gyarapít, akkor az elhagyott közt kompenzálni illik. Rá áldozta a legszebb éveit! (Mármint a köz. Meg a pénzét.)

A módszer lehetne finomabb. Sokkal finomabb. Tisztelt Hölgyem/Uram! Ön tartozik a köznek, 10 millió magyar forinttal. Törlesszen. Valahogyan. Svéd koronát is elfogadunk.

De nem is kell feltétlenül ezt az egyénen számonkérni. Simán lehetne a másik közzel rendezni a tartozást. Hiszen ott profitálnak az itteni befektetésből. De sok ország utalhatna kisebb-nagyobb összegeket ide-oda, hogy jaj, tőletek vettünk 30 orvost, tőletek meg 200 programozót hoztunk el, ugye?

Olyan ez, mint a foci. Ha Rooneyt akarom, akkor nem (csak) neki kínálok sok-sok pénzt, hanem főleg és alapvetően Man United-del ülök le tárgyalni az áráról. Mert az ő befektetésük. Lelépésének ára van.

Az éhbér meg tényleg nem korrekt.

index.hu/belfold/2010/03/12/tobb_szaz_fiatal_magyar_orvost_vesztunk_el/

index.hu/belfold/2009/06/26/szegenyseghez_kotott_orvosok/

www.szabolcsfoci.hu/letolt/igszab.pdf

A kiscsaj nagyon hajtja ezt a kungfu dolgot. Mondjuk tény, hogy olyan rúgásai vannak néha, hogy... Egyelőre úszni hordjuk. Meg tornára. De tutira lesz valami verekedős később. Kungfu vagy karate, dzsúdó vagy mittudomén.

Csak nehogy velem akarjon majd otthon gyakorolni. Remélem kungfuból nem adnak házi feladatot...

Szerencsére tavaszodik (lassan - grrr!) nyitnak a játszóterek, egyszerűbb és könnyebb lesz a mozgásigény kielégítése. Csak valami messziről is felismerhető színű ruházat kell és ki lehet csapni a többi kölök közé. Rohangáljon, csússzon, másszon, szórja a homokot a saját és a többiek szemébe. A játszótéren. Ami egyébként közjószág. Persze nem tiszta közjószág, ugyanis jelen van a fogyasztók közti verseny (egy idő után jelentkezik a zsúfoltság) és tulajdonképpen megvalósítható lenne a kizárás is. Szóval végül is működhetne piaci alapon is. Mint a mozi, a körhinta a ligetben, vagy a játszóház a bevásárlóközpontban. Mégsem úgy működik. Miért?
Nos, a kizárhatóság technikai lehetősége, illetve gazdaságos megvalósíthatósága nem elegendő. A kizárás (díjszedés, árazás) alkalmazásához kell annak valamiféle társadalmi elfogadottsága is. Hogy lehet. Hogy nem erkölcstelen, etikátlan és vállalhatatlan. A játszótereknél ez a piacosítás akadálya. Nem lenne túl etikus gyerekektől pénzt kérni azért, hogy használhassák a játszóteret, vagy annak függvényévé tenni a használatot, hogy a szülő meg tudja-e fizetni a belépőt, vagy sem. Legalábbis a mai közvélekedés így tartja. Közgazdászok azt is mondhatják, hogy a kizárás miatti felháborodás kezelésének költsége vállalhatatlanul magas lenne. Ezért finanszírozzuk kollektíve ezeket a tereket, a rohangálás örömét a gyerekek számára. Szülői pénztárcától függetlenül.

en.wikipedia.org/wiki/Playground

www.econlib.org/library/Columns/y2006/Jasayfailureii.html