A reneszánsz paradoxona
2010.03.12. 18:51
A reneszánsz paradoxona abból a feszültségből táplálkozik, hogy a vagyonos észek-itáliai polgárság - ne legyenek kétségeink, ehhez a vagyonhoz vér tapad, leginkább mások vére - fefedezi magának az élet örömeit és közben lelkiismeret-furdalása van. Szenved. Kétségek gyötrik.
Szeret-e engem, önző embert, az Úr?
Az élvezeteket hajszoló, gyönyörökben dúskáló firenzei vagy velencei bankár vagy kereskedő nem az önmaga és szűkebb-tágabb pátriája javára ügyködik serényen. Lorenzo Medici nem Rembradt Éjjeli őrjáratának kötelességtudó, protestáns polgára, aki tudja, hogy a vagyon nem csak szabadság, hanem kötelesség is. Az itáliai (főleg az észak-itáliai) gazdag kereskedők, bankárok és a többiek csak a szabadság lehetőségét látják a frissen szerzett vagyonban. A jólét lehetőségét. Az önkorlátozást hirdető keresztény etika alóli felszabadulás eszközét. Pontosabban az önfelszabadítás eszközét. Elő az élvezettel. Hogy ez nem túl keresztényi? Hogy nem csupán az élvezet bűne, de ennél sokkal több (és megbocsáthatatlanabb) bűn, az önző élvezet bűne? Nem baj, majd megoldjuk valahogyan. Rendelünk egy képet, hogy "Mária a Kisded Jézussal", akkor majd tutira nem haragszik az Úr! Vagy egy freskót a falra? Oltárképet? Szobrot? Jaj, friss húsra vágyom, bort ide szolgám, nem ér a nevem! Nem jut mindenkinek? Tudom. Önző vagyok? Lator vagyok? Tudom. De gyóntam, áldoztam, meghallgat az Úr! Ugye Atyám?!
Nem abszurd, hogy Michelangelo annak a IV. Sixtus pápának festi Ádám teremtését, aki tűzzel-vassal, de főképp gyilkolással "teremti" nagyobbra a pápai hatalmat? Annak, aki vért ontott? A freskó ezt a teremtést ünnepli talán? Nem. A freskó vezeklés. A remegő térdű esdeklés. Bűnbocsánatért.
A reneszánsz vérrel, kínnal és sárral szennyezett. Zabálás. A hús örömei. A reneszánsz olyan, mint Róma (nem véletlenül fordul Róma felé), csakhogy Róma büszke volt és joggal lehetett büszke a vérre, a kínra és a sárra. Vállalta a hús örömeit és azokat minden rómainak meg akarta és többé-kevésbé meg is tudta adni. A gazdag itáliai polgároknak erre esélyük sem volt. Meg nem is akarták. Nem voltak a közösség részei - nem res publica, ami Róma és a rómaiak alapelve ... ugye-ugye? Csak önző egyének, akik bűnt követtek el és amit vezeklés gyanánt létrehoztak (létrehozattak), az ma ámulatba ejt bennünket. De érezzük a feszültséget. Átjön.
hu.wikipedia.org/wiki/Renesz%C3%A1nsz
www.moodbook.com/history/renaissance/index.html
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2010.03.13. 22:47:55
Gyarlóak vagyunk, ennek ellenére mindenki hisz benne, hogy a végén bármilyen életet is élt, a mennybe kerül...
Azt nem mondom, hogy mindegy, milyen áron fejlődött a kor képzőművészete arra a szintre, amit elért, de tagadhatatlan, hogy ez a hozzáállás segítette a művészeket a kiteljesedés felé!!! :)
Utolsó kommentek