Szalay-Berzeviczy Attila cikke az index.hu-n olvasható, Jobban szeretjük a miniszterelnököt, mint a saját pénzünket? címmel. A szerző a BÉT (Budapesti Értéktőzsde) volt elnöke, így azt hihetnénk, hogy tudja mit beszél. Sajnos nem. Nem tudja. Vagyis lehet, hogy tudja, de az még rosszabb, ugyanis ez esetben tudatosan téveszti meg az olvasókat. Persze a cél akár nemes is lehet: "el a kezeket a magánynyugdíjpénztáraktól", de semmiképpen nem szentesíti az eszközt. [Mondom "lehet". Ez, hogy mindenki értse, itt és most egy semleges pozíció.] Egy (vélt) szakmai tekintély ne beszéljen össze-vissza (badarságokat), pláne ne tegye ezt propaganda okán. Soha, semmilyen körülmény közepette!

Ha a nyugdíjpénztári rendszerünk eltűnik, akkor a feltörekvő magyar vállalatok tőkebevonó lehetősége drasztikusan beszűkül. Éppen ezért fontos felismerni, hogy a hazai lakosság a magán-nyugdíjpénztári megtakarításain keresztül a Budapesti Értéktőzsdén nem kaszinózik, hanem magyar munkahelyeket teremtő magyar vállalati szektor fejlődését, növekedését finanszírozza és olyan magyar sikerekben szerez tulajdonrészt, mint a CIG Pannonia Biztosító, a Danubius Hotel, a Rába, a Synergon, az RFV vagy a Zwack Unicum. - így Szalay-Berzeviczy az első bekezdésben.

Nem, nem és nem.

Először: A magyar vállalatok tőkebevonási modellje, akárcsak másutt a kontinensen, nem a tőzsdei részvénykibocsátás, hanem a banki finanszírozás. Tőkepiac mindkettő, de a mi utunk (történelmileg) nem a tőzsde, hanem a bank. Éppen ez a különbség az amerikai (angolszász) és a kontinentális európai modell között.

Másodszor: A magyar lakosság nyugdíjpénzei 2009. január 1-ig a közelébe sem mentek a BÉT-nek. Ugyanis a pénztárak 95%-ban vagy még annál is magasabb arányban űllamkötvényeket tartottak (hazait), a hazai részvények állománya elhanyagolható volt. Miután az állam 2007. január elsejétől lehetővé, majd 2009. január elsejétől kötelezővé tette a befektetések (nyugdíjpénzek) diverzifikálását (választható portfóliós rendszer) és gyakorlatilag előírta számukra azt, hogy bizonyos portfóliókban növeljék a részvényarányt, nos a nyugdíjpénztárak (a nyugdíjpénzek) csak ez után kezdtek a BÉT-en megjelenni.

Harmadszor: Végezetül számomra eleve kérdés, hogy van-e létjogosultsága egy olyan tőzsdének, ahol 5 évente van egy bevezetés, a papirok száma alig növekszik egy évtized alatt, a kapitalizáció inkább csökken, a jelenlévő cégek túlnyomó többsége pedig nem azért van jelen, amiért egy rendes országban a rendes vállalat jelen van a tőzsdén, hanem mert vagy muszáj neki (kisebbség), vagy mert a tőzsdei cégek osztalékkifizetéseire kedvezőbb adózási szabályok vonatkoznak, mint a nem tőszdei társaságokéira (a többség).

Nem tudom, hogy Szalay-Berzeviczy cikke hogyan folytatódik. Az első bekezdésen úgy felhúztam magam, hogy nem olvastam tovább. Így járt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.