Nyugdíjreform
2010.10.23. 12:38
Nem, nem a magyar, hanem a francia. Azért ezek a gallok nem semmi nép, azt meg kell hagyni... Asterix elpirulna, ha látná, hogy mit művelnek demokrácia címszó alatt.
Az Economist finoman ejnye-bejnyézik: where the streets have no shame. A kommentelők többnyire értetlenségüknek adnak hangot, dühösek (a tüntetőkre) vagy csipkelődnek: Seriously France? Yes, La Grève is as French as baguettes and brie, and part of it seems to be discontent with Mr. Sarkozy himself, but a mere two extra years? (The 35-hour work week is a bad enough joke already - in the US we call that a holiday.)
Lássuk miről van szó! A kormány (és az elnök) reformja 60-ról 62 évre emeli a nyugdíjkorhatárt. Nagyon helyesen, mert a nyugdíjrendszer, mint szisztéma anno nem a jelenlegi demográfiai mutatókra (alacsony reprodukciós együttható, magas várható élettartam) épült fel. a régi rendszer fenntartható, de csak úgy és annyiban, amennyiben hozzáigazítjuk (-ják) a megváltozott helyzethez. Szakmailag korrekt.
Akkor miért ez a zsigeri ellenállás? (A vandalizmus és az utcai agresszió nyilván nem volt része a szakszervezeti terveknek. Remélem.) A válasz egyszerű, legalábbis az Economist szerint: az ellenállás oka a politikai elittel szembeni bizalmatlanság.
The difficulty for Mr Sarkozy is that pension reform has become a touchstone for general grievances. He and Mr Fillon have tried to explain the need for France to preserve benefits for tomorrow’s pensioners by lengthening working life. He has given some ground to the unions over the detail of the reform. But he is unpopular and distrusted. And he is linked in the popular mind with wealth and big business, an image reinforced by recent blunders in his ministerial team: cigars charged to expenses, a private jet hired by a minister, conflicts of interest tied to Liliane Bettencourt, the billionaire heiress to the L’Oréal empire. By contrasting the plight of “workers” facing two extra years of toil with the high life of the elite, the left has shamelessly whipped up a feeling of injustice about what is, in reality, a rather timid reform.
Miközben ezt olvastam, az jutott eszembe, hogy vajon Magyarországon a kötelező magánnyudíjpénztárakkal kapcsolatos kormányzati manőverekkel kapcsolatban miért támad fel bennünk ugyanaz a zsigeri ellenállás?
A rendszerváltó és az azóta kormányzó magyarországi politikai elit legfőbb bűne az annak a politikai bizalmatlanságnak a "bővített újratermelése", amelynek levét közösen isszuk. A bizalom közjószág. Ha nincs, az kollektív szívás.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
mig8 (törölt) 2010.10.24. 08:09:55
Nem csodálkozom azon, hogy az elmúlt időszak után minden kormányzati lépést bizalmatlanul szemlélik az emberek. És azon se, hogy sok politikus ezt még mindig nem érti.
Utolsó kommentek