Mai vizsga - 3

2010.06.17. 15:14

Holnap rápihenünk (nem lesz vizsga) és amúgy sincs semmi hűde ilyen vagy olyan sztori.

Egy dolog tetszett, mégpedig az, hogy egy hallgató rájött, hogy nem iratja be magának automatikusan az elégtelent azzal a szöveggel, hogy majd jön az UV-ra, hanem megpróbálja, mert LEHET, hogy olyan kérdést kap, amire tudja a választ. Ha meg nem, akkor jöhet az egyes. Örülök, ha gondolkodnak. Említettem már?

Egy dolog pedig nem tetszett, de az nagyon, nevezetesen, hogy középiskolai tanulmányok ide vagy oda, a hallgatók nagy része nem tudja, hogy mi az állam (fogalma) és mi nem az. Nem tudják, hogy az állam egy gyűjtőfogalom, hogy az állam részekből áll, hogy a központi kormányzat és a helyi (ön)kormányzatok az állam részei, hogy a jegybank az állam része, hogy a bíróság, stb. az állam része, viszont az üzleti szektor nem az állam része, mint ahogy az exportot és az importot sem az állam bonyolítja. Gyakorlatilag vagy a központi kormányzat szinonímájaként használják az állam szót, vagy a gazdaság szinonímájaként. Egyik sem helyes.

Vagy ezt a felsőoktatásban kell/kellene megtanítani? Nem gondolom.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kozgaz.blog.hu/api/trackback/id/tr152089157

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

barracud4 · http://halnap.blog.hu/ 2010.06.17. 19:53:08

A fene maradi oktatási rendszerünkben csak evidens dolgokra felejtjük el megtanítani a gyerekmekeinket.
Nem , hogy az állam fogalmával nincsenek tisztában a 14-18 évesek, de néha a bankszámla, bankkártya, hitelkártya különbséget sem tudják. Persze volt egy generáció - a miénk- akik az élettel tanulták meg, mert az őseink még váltót és csekket használtak ezért nekünk még az tanitották az iskolában.

Én kifejezetten tanítanék a gyerekeknek:
1. gépírást az általános iskolában- mert már nemcsak a titkárnők püfölik a qwerty billentyűzetet, hanem MINDENKI.- és kb. ötszörös hatékonyságnövekedést jelentene, ha folyékonyan és vakon tudna mindenki gépelni.

2. gazdasági alapismereteket középiskolában- mertmire kijönnek a suliból illene tudniuk kitölteni egy adóbevallást, vagy egy bankszámla nyitási kérelmet, vagy tisztában legyenek egy személyi kölcsön vagy jelzálogfedezet fogalmával.

3. Életmódnevelést - mert valahogy az általános iskola alsó tagozatában van még környezet óra, de utána azt felváltja a földrajz. De ki tanitja meg a gyermekeinkek pl. a hulladékgazdálkodási alapelveket, az ételek összetételét, az adalékanyagok hatását, a vitaminok forrását, a dietetikai alapfogalmakat és számításokat (hiszen a lakosság 30%-a elhízott)?

barracud4 · http://halnap.blog.hu/ 2010.06.17. 19:56:31

Ja és még valami
4. Történelem óra keretén belül politikát (politologiai alapokat) is oktatnék a középiskolás diákoknak, hogy amikor kijönnek a suliból 18 évesen és megkapják a választójogukat, akkor valamilyen értékelhető információk birotkában döntsenek, hogy kire szavaznak ne csak a plakátok szine alapján.

kozgaztanar 2010.06.18. 10:23:28

@barracud4: egyetértek és ajánlom a "társadalmi politika következmények" címke alatt feljövő posztot! :)

vigike 2010.06.22. 01:27:31

@barracud4: eztet hítták az én időmben állampolgári ismereteknek, amit mindenki szívesen kihagyott, viszont az ellenőrzőben még történelem és állampolgári ismeretek volt írva. Egyébként, mikor kint voltam Németországban, ott volt a gimiben Sozialkunde (kvázi állampolgári ismeretek volt, a német alkotmányt olvasgattuk, minden diák megkapta egy példányát).

Állam: nem is olyan egyszerű, mint azt gondoljuk, az állam fogalma absz nem egyértelmű, és szerintem ráadásul még változik is, mely tudomány mit ért alatta. Bár valószínűleg a te esetedben nem az a probléma, hogy annyi helyről annyit hallottak volna róla, hogy nem tudják hová tenni a közgazdaságtan állam fogalmát. Erről egyébként írhatnál posztot, mert nagyon érdekes. A szigorúan vett közgazdaságtanban, mi az állam? Az a bizonyos G, szerintem már itt is beleütközünk fogalmi problémákba

kozgaztanar 2010.06.22. 09:41:16

@vigike: dehogynem egyszerű, minden állam, ami nem a magánszektor! :)
Egyébként az angol itt is jobban elősegíti a megértést (megjegyzést), mint a fordítások: public - privat (és partnership, hehe :)

egyszer már érintettem a témát itt:
kozgaz.blog.hu/2010/03/03/kozgazdasagtan_angolul_magyarul

de még van mit ragozni rajta, tény és való.

vigike 2010.06.22. 13:31:07

@kozgaztanar: én nem egészen erre gondoltam, mert amit te írsz, az már alapvetően gazdaságpolitika. Amire én gondolok, hogy az a bizonyos G a makromodellekben, az a G ugyanúgy egy gazdasági szereplő, mint egy vállalat, vagy egy fogyasztó, és bár a magán beruházásoktól, vagy megtakarításoktól elkülönítjük, azonban ennek igazából semmilyen jelentősége nincsen. Az állam egy zárt doboz, sőt, alapvetően még csak olyan dolgokkal sem foglalkoznak (a hangsúlyozottan alap) makromodellek, mint az állam preferenciái, döntési motivációi. Ez csak azért érdekes, mert a többi szereplő viselkedését az alapoktól felépítve magyarázza a közgazdaságtan, a homo oeconomicusból kiindulva. Az államét meg nem. Azzal csak polgazdos, a közgazdaságtanból és politikatudományból néhány évtizede kifejlődött tudományágak foglalkoznak. A probléma ezzel az, hogy ha ezeket a felfedezéseket beépítenénk a mainstream közgázba, lehet más eredményeket kapnánk.

kozgaztanar 2010.06.22. 16:04:14

@vigike: jajaja, arról jó lenne egy poszt... public choise és társai. nyami! :)
de most még azt sem tudom megírni, amit akartam, mert valami bekerült a palacsintába és folyton sikertelen a mentés. :(

vigike 2010.06.22. 17:00:01

@kozgaztanar: Igen. És akkor ki áz állam? Azt mondod a makro kurzuson, hogy akkor a G megnő. Sőt, azt mondod, az állam beavatkozik a gazdaságba. Ki növeli, hogyan? Miért? Ki az a G? Orbán Viktor? Simor András? Ki avatkozik be? Szerintem ez abszolút nem triviális kérdés, és szerintem abszolút érthető, ha a hallgatónak katyvasz van a fejében erről.
süti beállítások módosítása