Orvosképzés

2010.03.12. 15:37

Azt mondja a Magyar Rezidens Szövetség, hogy nem korrekt, ha az állam a szakorvosi képzésbe lépő orvosokkal szerződést irat alá a magyar állam, mely szerint a végzés után még négy évig ugyanannál a munkáltatónál kell maradniuk - éhbérért. Máskülönben ki kell fizetniük szakorvosi képzésük költségét. Súlyos milliókat.

A rendelet állítólag korlátozná a gyermekvállalást, a munkahelyváltást, a kutatást is. Ezt mondjuk nem értem, hogy miért korlátozná. De majd talán valaki felvilágosít.

A dokikat megértem: szakvizsga után jó részük húzna nyugatra (északra), de minimum a hazai magánszektorba. Hiába az orvos is munkavállaló, csábítja a magasabb reálbér. Költöző madár. Önérdeket követ és svédül tanul.
A minisztériumot is megértem: közpénzből tanul, ha nem itt vállal munkát, akkor nincs megtérülő befektetés, másnak fial, amit a köz pénzéből a szetoszkópos, fehér köpenyes emberi tőkébe betettünk. Nem minket gyógyít, nem itt fizet adót, stb.

A probléma alapja a közfinanszírozott magánjószág (ez esetben a tudás) tulajdonjoga, vagyis a tulajdon szabadsága. Elég nehéz úgy terelgetni (szabályozni) a tulajdonost, hogy miközben saját hasznát keresi, még társadalmi hasznosságot is hajtson, ha ezzel önérdeke éppen szemben megy.

Azt gondolom, hogy az alapelv jó: igen, ha a köz finanszírozta, akkor a köz cserébe várhat is valamit, valami kis pluszt (pozitív extarnáliát). Persze nem csak a dokiktól, hanem mindenkitől, aki államilag finanszírozott (közpénzes) képzésben vett részt. Hogy hat, alkot, gyarapít. A köz javára.
Mert ezt viszont elvárhatjuk, ha már közfinanszíroztuk. Nemdebár? Debár. Ha egy másik köz javára hat, alkot, gyarapít, akkor az elhagyott közt kompenzálni illik. Rá áldozta a legszebb éveit! (Mármint a köz. Meg a pénzét.)

A módszer lehetne finomabb. Sokkal finomabb. Tisztelt Hölgyem/Uram! Ön tartozik a köznek, 10 millió magyar forinttal. Törlesszen. Valahogyan. Svéd koronát is elfogadunk.

De nem is kell feltétlenül ezt az egyénen számonkérni. Simán lehetne a másik közzel rendezni a tartozást. Hiszen ott profitálnak az itteni befektetésből. De sok ország utalhatna kisebb-nagyobb összegeket ide-oda, hogy jaj, tőletek vettünk 30 orvost, tőletek meg 200 programozót hoztunk el, ugye?

Olyan ez, mint a foci. Ha Rooneyt akarom, akkor nem (csak) neki kínálok sok-sok pénzt, hanem főleg és alapvetően Man United-del ülök le tárgyalni az áráról. Mert az ő befektetésük. Lelépésének ára van.


Az éhbér meg tényleg nem korrekt.

 

index.hu/belfold/2010/03/12/tobb_szaz_fiatal_magyar_orvost_vesztunk_el/

index.hu/belfold/2009/06/26/szegenyseghez_kotott_orvosok/

www.szabolcsfoci.hu/letolt/igszab.pdf

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kozgaz.blog.hu/api/trackback/id/tr641834462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2010.03.13. 22:44:03

Én most akkor nagyon szégyellem magam, mert jó pár éve "ingyenes" közoktatásban részesülök potyautasként.... :(

Ma a tanár felvetette, hogy a kögazdászok évek óta vitatkoznak az alábbin: Vannak, akik gyereket vállalnak, ami nekik ugye jócskán anyagi teher, a köznek meg nagyon jó, mert megteremtik a jövő dolgozó munkás és adózó rétegét. (Elméletben, most itt nem bizonyos etnikumra, hanem átlagemberekre gondolnak, feltételezem) Na mármost, aki nem járul hozzá a köz érdekéhez, vagyis nem "termel" jövőt, az részesüljön úgymond "büntetésben", azaz fizessen, nehogy már neki jobb legyen!
Akkor most hogy is van ez? Mert mindamellett meg a fő probléma, hogy túlnőttük ezt a bolygót, és túl sokan vagyunk. Most akkor legyünk, vagy ne legyünk többen? :)Vagy ez főként Európára jellemző gondolkodásmódnak kéne lennie? Persze Kínában büntessék csak azt, aki még mer oda szülni, úgyis ide jönnek, és növelik a magyar lakosságszámot...
Te mit gondolsz? :))))

kozgaztanar 2010.03.14. 10:08:41

@Enchantée: Azt gondolom, hogy az alapproblémát (jövőbeni munkaerő-állomány) sokféleképpen meg lehet oldani. Az egyik módszer a hazai népesség számának növelése, azon az elven, hogy több gyerek = nagyobb jövőbeni munkaerő-állomány. (Hangsúlyozom, hogy számos más megoldás is van!)
Ebben az értelemben lehet családpolitikával (vagy baba-politikával :) ösztönözni a gyermekvállalást, pénzbeni és egyéb támogatások nyújtásával például. Azt is gondolom, hogy a gyermektelenek "büntetése" borzasztó rossz lenne, bármilyen formában, nem túlzok, ha azt mondom, hogy a fasizmus/sztálinizmus logikája szerint való volna.
Ehhez képest megint más dolog az adózásnál a gyermekszámot figyelembe venni, mert az az igazságos közteherviselés elvét hordozza, hogy ne a sima, hanem az egy főre jutó jövedelem adózzon. A KSH is figyelembe veszi a gyermeket, mint fogyasztási egységet, ez sima ügy, megoldható. És nem igazságtalan a gyermektelenekkel szemben. Szerintem.
süti beállítások módosítása