Internetes kérdőívek

2010.02.28. 12:15

Sokszor kapok olyan levelet az iwiw-en a magyar közösségi portálon, hogy "Kedves Ismerősöm! Szakdolgozatom elkészítését segíted, ha kitöltöd ezt a kérdőívet! ... Köszönöm!"

Nos, én erről mindenkit nagy ívben lebeszélnék! Mármint az on-line kérdőívezésről szakdolgozat, vagy egyéb tudományos (vagy annak látszani akaró) munka kapcsán.

Az internetes megkérdezés sok mindenre jó, de kutatásmódszertanilag olyan messze van azoktól a kritériumoktól, amelyek alapján az eredmény tudományos munkában felhasználható lenne, mint az MSZP a 2010-es választási győzelemtől.

Először is az alapsokaság eleve korlátos: az internet használók köre. Aztán a minta kiválasztásáról sok minden elmondható, de hogy véletlen kiválasztás lenne, az tutira nem - az adott honlapra látogató bekerülési valószínűsége nagyobb, a felkért ismerős bekerülési valószínűsége toronymagasan nagyobb. Ráadásul a válaszadó képes a saját nézeteinek felülsúlyozására, azzal, hogy a kérdőívet többször kitölti. A magyarázó változókként felhasználni kívánt szociológiai jellemzők is nehezebben feltérképezhetőek az arc nélküliség világába (nem, kor, végzettség, stb.)

Mire jó az internetes megkérdezés? Arra, hogy előre tudjuk, hogy a társaságból ki jön focizni vasárnap. Sőt. Ha csütörtökig bezárólag szavazunk róla, hogy a következő alkalommal jövünk-e, akkor péntek reggel tudni fogjuk, hogy meglesz-e a csapat vagy sem és esetleg sürgősen hívni kell egy beugrót... Komolyra fordítva: ha az Index kitesz egy kérdőívet, akkor az eredményről azt mondhatja el, hogy "internetes felületünk (mondjuk nekik másik nincs :) olvasói közül azok, akik úgy gondolták, hogy egyszer, vagy sokszor véleményt nyilvánítanak e tárgykörben, azok ezt és ezt gondolják". Aki meg a barátait vagy ismerőseit ösztökéli válaszadásra, az leírhatja a szakdolgozatában, hogy "netező barátaim, ismerőseim 87%-a nem hallott még eről a márkáról", de azt ne írja, hogy a megkérdezettek 87%-a nem hallott róla, mert ezzel a tudományosság látszatát kelti.

Ne tegye! Ne tegyétek! Légyszi!

 

www.geog.le.ac.uk/orm/questionnaires/quesads.htm

www.okm.gov.hu/letolt/kozokt/mintaveteli_eljarasok.doc

www.psychologytoday.com/blog/ulterior-motives/200809/these-results-are-not-scientific

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kozgaz.blog.hu/api/trackback/id/tr141796729

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

díva naíva 2010.03.01. 11:15:00

én már nem fogok szakdolgozatot és szociológiai kutatást sem végezni ebben az életemben, de majd a következőben így lesz :))

kozgaztanar 2010.03.01. 11:24:40

@díva naíva: De egy blogos internetes szavazás még belefér, nem? Csak majd ne úgy interpretáld a végeredményt, hogy "tudományos kutatásom szerint..." :)))

díva naíva 2010.03.01. 11:39:16

@kozgaztanar: statisztikailag nézve eddig úgy áll a szavazás, mondhatom, hogy az összes szavazók közül az marad anonim, aki utál :DDDD

érzelmikáosz · http://erzelmikaosz.blog.hu/ 2010.03.01. 16:59:29

hmm. igen, tök jó, DE nálam (és a legtöbb egyetemistánál) - főleg tölteléktárgyak esetében - ez úgy történik, hogy csak annyit teszünk meg, amennyit feltétlenül muszáj. Tehát ha az előadó nem köt bele, hogy netes kérdőívezés az alapja egy beadandónak, akkor ezt mi kis birkák így is fogjuk csinálni.

Bár azért biztos sokan nincsenek tisztában azzal, hogy ez így nem is annyira tudományos és hiteles.

kozgaztanar 2010.03.02. 12:08:35

@érzelmikáosz: Tudom, tudom... bocsánatos bűn. A lényeg az, amit a végén írtál!

Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2010.03.05. 10:47:11

Én is feltettem egy netfelületre a kérdőívemet a múltkor, de mivel irtó hosszú volt, több órát vett igénybe a kitöltése, és vezetőknek szántam, gondolhatod, milyen sok választ kaptam rá... :) Azért 50 db-ot csak sikerült kicsikarni ismerősökből, meg az ő ismerőseikből, és szerintem nem is lett rossz. Hogy mennyire tudományos? Szerintem az adott helyzetet tükrözte, de lehetett következtetéseket levonni belőle. Most bajban leszek a magam kis marketinges dolgaival, mert ez egyelőre még ismeretlen terület számomra. Mit ajánlasz Te megoldásként? Hogyan szerezzen az ember megfelelő számú választ az adott kérdésekre? Álljak ki a Tesco bejáratához, vagy az ovi udvarára? :) Komolyan kérdezem.

kozgaztanar 2010.03.05. 12:36:34

@Enchantée: Milyen marketinges dolgokkal? Majd írd meg! Egyébként nyugodtan használd, csak legyél vele tisztában, hogy mit és hol torzít. Meg van egy csomó statisztika a KSH-tól mindenféle piackutatókig, ami net-en elérhető, azt is nyomasd! :)

Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2010.03.05. 12:46:23

@kozgaztanar: Hétvégén összeszedem a dolgaimat, ha belefér a gyerek mellett, és megírom priviben, mert ide hosszú lenne... Még ráér, csak most kezdődött a suli, de egy éven belül szakdogába kell kezdenem megint, ahhoz jó lenne végre így harmadjára úgy csinálni, ahogy azt kell. :) (Na, ennyit arról, hogy csak átcsusszanjak kettessel valahogy, már most szervezem az életemet.;))

MakkosMaria 2010.04.07. 02:37:29

hmm... nulladik kozelitesben egyetertek a 'szabad predas' internet kerdoives adatgyujtes hanyagolasara biztatassal. Talan elso kozelitesben is. Masodik kozelitesben viszont vannak esetek, populaciok, adatgyujtesi modszerek, adatfeldolgozasi (statisztikai) modszerek, amikor (jol is) mehet a dolog. Persze szkeptikusan valoszinusitheto, hogy altalaban rosszul fogja a legtobb erintett kezelni vagy az analizist, vagy az eredmenyek ertelmezeset.

Amugy teccik a blog, most talaltam, tessek tovabb irni :-)

kozgaztanar 2010.04.07. 09:02:36

@MakkosMaria: üdv itt, örülök, hogy teccik! :)
süti beállítások módosítása