Egyébként van erről egy jó kis cikk, az egyik gyakorlati csoportnak fel is adtam, a tavaszi szünet után dolgozatot írnak belőle (minden csoportom más-más cikket kapott), Erdős Tibor a szerzője, a címe pedig Adózás, megtakarítás, hatékonyság I-II (első rész itt és második rész itt). Mármint, hogy az adórendszer hogyan befolyásolja a megtakarításokat (hányadot, határhajlandóságot, stb.), majd később kitérek az idevágó részre pár mondatban.

A posztot azonban egy inforadio.hu-s cikk ihlette: Így befolyásolják az adóváltozások a megtakarítási kedvet. Egyből rárepültem, hátha megtudok valami okosat és frisset! A rárepülésből persze koppanás lett, mert mit is tartalmaz a fent említett cikk? Nos, szó szerint azt írja a hogyishivják (inforadio.hu), hogy: Arról, hogy az idei szja-törvényváltozások is befolyásolhatják-e a megtakarítási kedvet a vezérigazgató úgy vélekedett: az első, alacsonyabb jövedelemadóval számolt fizetéseket februárban kapták meg a dolgozók, így az eltelt idő rövidsége miatt messzemenő következtetéseket nehéz lenne levonni.

Azért az elég durva, hogy egy cikkben, ami a címében azt ígéri, hogy megtudunk valamit az adóváltozások hatásáról a megtakarítási kedvre, azt olvashatjuk, hogy az adóváltozások hatásáról megtakarítási kedvre (még) nem tudhatunk semmit... Vagy nem? Ja, Magyarország és média... Ezt mindig elfelejtem!

Az elmélet szerint egyébként (lásd Erdős) az egykulcsos adórendszer növeli a megtakarításokat (megtakarítási hányadot), amennyiben az egységes adókulcs bevezetése az alacsonyabb jövedelmű rétegeket hátrányosan, míg a magasabb jövedelmű rétegeket előnyösen érinti. Az alacsonyabb jövedelműek adóváltozás miatti jövedelem csökkenése nem érinti a megtakarításokat (nekik eddig sem volt), a magasabb jövedelműeknél keletkező többletjövedelemből viszont megtakarítások keletkeznek.

Ennyi. Meg egy bambi. A gyakorlatot meg majd meglátjuk.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kozgaz.blog.hu/api/trackback/id/tr62805268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása