Spárta és a pénz

2010.03.22. 11:42

Pénzt persze a spártaiak is használtak, még ha nem is ezüstpénzt, mint például Athén. A spártai pénz vasból készült. Az úgynevezett sötét ókorban en.wikipedia.org/wiki/
Greek_Dark_Ages
azonban nem csupán a spártai pénz készült öntött vasból, de szerte a görög világban ez volt az elterjedt pénztípus. Mert csak.
A klasszikus korban aztán a görög poliszok átálltak az ezüstből készült érmék használatára, de Spárta kitartott a vas mellett. Miért? A történészek alapvetően a spártai konzervativizmust, a spártai állam oligarchikus szerkezetét és egyenlőségre törekvő politikai rendszerét (Lükurgoszi alkotmány), valamint azt a gazdasági okot szokták felhozni, hogy a spártaiak így akadályozták a külkereskedelem (és ezáltal az idegen befolyás) térhódítását.

Ahogy én a spártaiakat ismerem (öööö, izé...) ezen túlmenően még minimum két okuk volt rá, hogy megtartsák a vaspénz, még akkor is, amikor körülöttük már mindenki ezüsttel fizetett. Az egyik ok az volt, hogy Spárta büszke volt. A spártaiak büszkék voltak önmagukra, magukat kivételesnek tartották. A többi (athéni, korinthoszi, thébai) csupán koszos jöttment, egyáltalán, örüljenek, ha néhanap szóba állunk velük. Az egyediség hangsúlyozása a vaspénz megtartása: Spárta nem áll be a (klasszikus) sorba. Másfelől a vasból készült pénz (még ha öntött vas is) örökké emlékezteti a spártait, hogy a vas értékes. A vas fontos. A vas fegyverek győzték le a bronz fegyvereket - a dórok az akhájokat. A vas maga Spárta.

Azt gondolom, hogy egy kicsit így lehetnek az angolok a fonttal (és az euroval) ...

 

www.metrum.org/money/castiron.htm

www.historyworld.net/wrldhis/PlainTextHistories.asp

www.virtus.hu/index.php

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kozgaz.blog.hu/api/trackback/id/tr871852411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2010.03.22. 11:58:32

És mi, hétköznapi emberek is a megszokott kis heppjeinkkel, tárgyainkkal, amiktől nem tudunk és nem is akarunk megszabadulni... :DDD

régészbúvár · http://buvarregesz.blog.hu 2010.03.22. 17:29:18

A bejegyzést érdemben nem módosítja, de a pontosság kedvéért a Greek Dark Ages angol terminológiát szimplán "sötét kor" néven használjuk. Ez az időszak a mykénéiek és az ún. archaikus kor kezdete között (ez a poliszok, olimpiák világa, alfabetikus írással stb.) elhelyezkedő meglehetősen változatos korszak volt.

A pénznek számos funkciója, megjelenése volt, ezek a pénzérmében egységesültek, amely Kis-Ázsiában jelent meg jelen tudásunk szerint a Kr.e. 7. században (Lüdiában). Fém (bronz és vas, és persze ezüst és arany)rudakat 8és más alakú tárgyakat - pl. ökörbőr alakú öntecseket, nyakpereceket, sarlókat) pénz funkcióval már a bronzkorban is használtak.
A spártaiak konzervatizmusáról annyit, hogy amikor elmentek zsoldosnak pl. Egyiptomba, akkor nem ragaszkodtak annyira a vaspénzhez :)

kozgaztanar 2010.03.22. 20:23:45

@régészbúvár: Köszönöm a pontosítást! A spártai zsoldosok "konzervativizmusa" viszont már erősen hajaz az angolokéra! :))

tharg 2011.11.23. 20:40:42

Akkor pontosítsunk még jobban. A spártaiak a vaspénzt mindössze 20 évig használták, Kr. e. 404-től vezették be, de gazdasági válságot okozott. Inkább csak mítoszként szolgál, az egyenlőséget szimbolizálja. Az egyenlőség kimutatására valószínűleg a Kr. e. 465-ös helótalázadás miatt volt szükség.
süti beállítások módosítása