Az egyéni munkakínálati görbe az órabér függvényében alakul - mondja a mikroökonómia. Alacsony órabér esetén meredeksége pozitív, magas órabér esetén meredeksége negatív. Visszahajlik. Így mondjuk. Az egyén az életminőségét maximalizálja, azaz nem a jövedelmét, hanem az általa megvásárolható hasznosságot. A szabadidőnek is van hasznossága és magas órabér mellett nem további áruvásárlással, hanem szabadidő vásárlásával nővelhető az összhaszon. Magasabb jövedelméből az egyén szabadidőt vásárol. Hogy jön ide a Biblia?
Úgy, hogy ebben az értelmezésben a munkával töltött időnek semmi más szerepe nincs, mint a jövedelemtermelés, mely jövedelemből a hasznos javakat meg lehet vásárolni. A munkavégzésnek önmagában nincs hasznossága. Sőt. Nem teljesít ki, nem az önmegvalósítás terepe, nem hivatás, nem az élet értelme. Szükséges rossz. Muszáj. Dolgozni muszáj. Mit csinálnál, ha nyernél a lottón? Hát nem tudom, de másnap tutira nem mennék be a munkahelyemre!

Az ókorban a szabad ember nem végzett fizikai (termelő) munkát, politizált, háborúzott, dalversenyen vett részt, vagy éppen olimpián, irányította a gazdaságát. Testének verítékével a szolga kereste meg a betevőt. Nem ezt üzeni Isten Ádám és Éva számára a bűnbeesést követően? "Szabadok lehettetek volna a bőség világában, de megszegtétek a törvényt, ezért száműzlek Titeket innen! Szolgák lesztek, dolgozni fogtok!"

("Átkozott legyen a föld te miattad, fáradságos munkával élj belőle életednek minden napjaiban. ... Orczád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszesz." www.biblia.hu/biblia_k/k_1_3.htm)

Az elidegenedett munka fogalmával Marx is valami ilyesmit piszkál. Amit a mikroökonómia úgy fordít le, hogy az egyéni munkakínálati görbe visszahajlik. Akárcsak az alacsonyabb rendű jószág jövedelem - fogyasztási (Engel) görbéje. A munkával töltött idő alacsonyabb rendű, a szabadidőhöz képest. A munka szolgaság. A szabadidő szabadság. Vagy nem? Mindenesetre jó lenne, ha nem így lenne. Hmm?

en.wikipedia.org/wiki/Backward_bending_supply_curve_of_labour

A munkatábor elméleti abszurditása éppen az, hogy kimondja: a munka büntetés. Az élcsapat bevallja, hogy amit az uralkodó (munkás)osztály csinál (dolgozik), az szívás.

 

Szerző: kozgaztanar

6 komment

Címkék: munkapiac

A bejegyzés trackback címe:

https://kozgaz.blog.hu/api/trackback/id/tr531824067

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2010.03.10. 09:55:25

Nem érdekel, ki mit mond, vagy gondol, én szeretek dolgozni. Jó, ha szabadon választhatnék, nem biztos, hogy ezt csinálnám, és napi ennyi óraszámban, de nem tudnék tétlenül csak úgy semmit tenni...
Gondolom azért azt Te sem hiszed, hogy teljesen haszontalan, amit a diákoknak tanítasz, ergo van haszna a munkádnak... :)))) Én legalábbis szeretném hinni, hogy ha most nem is, de anno legalább néhány ember hasznára váltam. ;)

vagyok, aki vagyok... 2010.03.10. 11:02:51

ha nyernék a lottón, pontosan tudom, hogy mit dolgoznék és azt nagyon szívesen. és még csak távol sem áll a szakmámtól. veszek is lottót a héten...

kozgaztanar 2010.03.10. 12:30:17

@Enchantée: @Vagyok, aki vagyok...: Látjátok, személyes példátok is mutatja, hogy a hagyományos értelmezés elavulóban van, újragondolásra érdemes!

aJeti 2010.03.10. 16:22:13

nagyon sajnálom, de egyre jobban leköt amiket itt össze-vissza beszélsz.

bluemoon · http://mondomamagamet.blogspot.com 2010.04.16. 11:06:04

Milyen igaz! Életem választott párja mondja, hogy a munka szívás, és ha az olyan jó dolog lenne, akkor mi fizetnénk érte, nem pedig nekünk fizetnének.
A munka bére pedig nem más, mint a szabadidőnk ellenértéke. Merthogy a szabadidőmből kell áldozni a munkára.