teacherfairpaysigns.gif

Az, hogy a magyar közoktatásban alacsonyak a bérek (akármilyen összevetésben) nem újdonság. Az is köztudott, hogy a felemásan bevezetett pedagógus életpálya modell nem oldja meg, maximum enyhíti a javadalmazási problémát - a generált problémákat itt és most nem szeretném elemezni. A jelenlegi emelés nagyjából a 2008 óta elszenvedett reálbér csökkenést tudja kompenzálni, valódi (reál)jövedelemnövekedést nem hoz létre, az adott képzettségre (diploma) jellemző alulfizetettség az átlagos diplomás keresetekhez képest a jelen rendszerben is megmarad. Sokan leírták már, sok tanulmány emeli ki az alacsony bérek negatív hatását az ágazatban: az alacsony fizetések kontraszelekciót eredményeznek, magyarul a tanári kar minőségi összetétele (termelékenysége) kívánni valót hagy maga után. Természetszerűn minél nagyobb a relatív lemaradás a más ágazatokban elérhető jövedelmekhez képest, annál erősebb a negatív kiválasztódás - a "jók" pénzügyesnek mennek, a "rosszak" tanárnak. Gyorsan szeretném leszögezni, hogy mindezek ellenére a tanári szobákban rendre találunk elhivatott pedagógusokat, fantasztikus tudású és teljesítményű munkaerőket, kiemelkedő képességű pedagógusokat, oktatókat. A fenti tétel nem a szakma legjobbjait értékeli le, pusztán megállapítja, hogy a mögöttük lévő sokaság (a szürke massza) összetételére ható erőt és annak következményét.

Gondolom az egyértelmű, hogy az alacsony bérek miatti kontraszelekció által előidézett alacsonyabb átlagos munkatermelékenység (minőség) a kisgyermekkori szocializációs különbségeket (családi háttér) nem, hogy nem képes kompenzálni, de éppenséggel felerősíti. Az közoktatás alacsonyabb színvonala mellett ugyanis az oktatási rendszer hibáit, hiányosságait - nem tanít meg szöveget érteni, nem tanít meg az összefüggésekre, nem tanít meg stb. - csak a magasabban képzett, illetve magasabb jövedelmi-vagyoni státuszú családok képesek pótolni. A hiányosságok pótlásának forrása részben az említett családok magas kulturális tőkéje, részben pedig magasabb jövedelemből a piacon megvásárolható (magán)tudás. Leegyszerűsítve: amit az alulképzett és motiválatlan tanerő nem tanít meg (nem tud/nem akar/stb.), azt vagy otthon lehet elsajátítani, vagy a magántanártól - mindkettő a magasabb társadalmi státuszú csoportok kiváltsága.

Amire fel szeretném hívni a figyelmet az az, hogy az alacsony bérek nem egyszerűen a kontraszelekción keresztül rontják az oktatás általános minőségét - növelve ezzel a társadalmi egyenlőtlenségeket -, hanem azáltal is, hogy a magasabb piaci ár miatt fellépő helyettesítési hatás burkolt erőforrás átcsoportosításra ösztönzi a munkavállalókat.

Kezdjük azzal, hogy az alacsony bérszínvonal az oktatásban, de különösen a közoktatásban arra kényszeríti az alkalmazott munkaerőt, hogy pótlólagos jövedelemszerzési lehetőséget keressen. Az oktatásban dolgozókat (tanítók, tanárok, oktatók, stb.) tudásuk és képzettségük leginkább olyan piacokon való megjelenésre teszi alkalmassá, amely piacok szorosan és kevésbé szorosan, de valamilyen módon kötődnek elsődleges munkájuk terepéhez, a közoktatáshoz. Kézenfekvő, hogy korrepetálást vállalnak, érettségire készítenek fel magánóra keretében, táborba mennek animátornak, stb. - ez adódik, nem pedig a péklapát. 

A magánoktatási piacra (és kapcsolt piacaira) kitévedő (kényszerülő) munkaerő azzal a helyzettel szembesül, hogy míg a közösségi finanszírozás keretein belül az oktatási szolgáltatás Ok = X Ft/45perc áron forog, addig a piac ugyanazt a szolgáltatást Op = Y Ft/45perc árúra értékeli, ahol Y > X (sőt, tulajdonképpen a munka sem ugyanaz, hanem "jobb", mert személyesebb, rugalmasabb, sokféle értelemben szabadabb, ráadásul adminisztrációs terhek és kötelező pedagógusi kar nélkül). A képet árnyalja, hogy Y általában eltitkolt, míg X adózott jövedelem-egység, de ez a jelen állapot következményeinek feltárása tekintetében irreleváns.

Hogyan reagál a racionális gazdasági szereplő erre a helyzetre? Nyilván átcsoportosítja a rendelkezésére álló erőforrásokat (az időt) és igyekszik Tk-ból kevesebbet, míg Tp-ből többet termelni. Ugyanakkor az erőforrások átcsoportosításának vannak bizonyos buktatói (sportszerű nehezítések) például a félelem a piaci termelés bizonytalanságaitól, vagy a közösségi szektorban való termelés rugalmatlan erőforrás-felhasználás kényszere: a negyed-, harmad- és félállások hiánya. A nyílt erőforrás átcsoportosítás helyett ezért az oktatásban érintettek burkolt erőforrás átcsoportosítást hajtanak végre, megoldva ezzel mind a bizonytalanságtól való félelmet, mind az elsődleges termelési színtér kötött munkarendje által okozott problémát. A burkolt erőforrás átcsoportosítás azt jelenti, hogy látszólag nem csökkentik a munkakínálatot és a termelést a közösségi szektorban, ám valójában ott visszatartják teljesítményüket és az így megspórolt időben és energiával növelik kínálatukat a magánoktatási piacokon. A kötelező délutáni foglalkozás alatt magánkorrepetálnak, a dolgozatokat órán javítják ki, hogy délután magánórát adhassanak, szakkör fedőnév alatt kiscsoportos magánfoglalkozást tartanak, a tanítási órákon pihenik ki a késő estébe nyúló korrepetálások fáradalmait. Ismerős? Igen, pontosan ez jellemezte az első és a második gazdaság viszonyát a késő kádári korban. A munkaidőn túl maszekoló melós az állami vállalati munkahelyén visszafogta a teljesítményét, hogy maradjon ideje/energiája a jobban fizetett piaci munkára. (Lásd pl. Kornai János: A szocialista rendszer) A fentiekből az következik, hogy kontraszelekció ide vagy oda, az alacsony béreknek a közoktatásban ceteris paribus romboló hatása van a munkateljesítményre, a munkavégzés minőségére.

 

A bejegyzés trackback címe:

http://kozgaz.blog.hu/api/trackback/id/tr656117882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.