A nem hatékony újítás

2011.09.10. 10:40

Közgazdasági alapvetés, hogy a vállalatok célja a profit maximalizálása. Ebből következően a cégek erősen érdekeltek működési fajlagos működési költségeik csökkentésében. A gyártási-működési folyamatban akkor és csak akkor kerül bevezetésre egy technikai újítás, vagy egy új technológia, ha annak alkalmazásától az egységköltségek csökkenése várható. Magyarul: senki nem akar drágábban termelni a jövőben, mint most (mármint a for profit szektorban). A magánszektoron kívül az állami (public) szektorban is megfigyelhető a működési költségek csökkentésére való törekvés - sőt, mivel gyakran nincs egyéb mérhető (pénzbeli) mutatója a működésnek (profitcél nincs), így előfordulhat, hogy alapvetően a működési költségek alakulása válik a szervezeti hatékonyság megítélésének mércéjévé.

Érdekes és tanulságos, hogy az üzleti szervezetek (magán vagy állami) időnként oly módon csökkentik működési költségeiket egy-egy újítás bevezetésével, hogy közben más szereplők költségeit növelik. Ezáltal saját működési költségeik ugyan csökkennek, de mivel az eredeti költségelem továbbra is fennáll - csak másik szereplőt terhel -, így a társadalmi költségek emelkednek, a gazdasági hatékonyság nem javul az újítás bevezetése nyomán, hanem romlik.

Ha egy középiskola például áttér az elektronikus napló használatára, akkor ez nyilvánvalóan csakis abban az esetben javítja a hatékonyságot, ha mellette párhuzamosan nincs továbbvíve a papir alapú adminisztráció. Mármint szervezeti szinten. Ezt nagyon könnyű megvalósítani: elő kell írni a tanároknak (munkavállalóknak), hogy holnaptól az elektronikus naplóba jegyezzenek fel mindent. Az iskolának nem kell naplókat vennie, az elektronikus napló rendszer interneten elérhető a meglévő géppark használatával. A szoftver ingyenes (mondjuk pályázható), tehát nyilvánvalóan csökkentek a működési költségek, ráadásul egy nagyot léptünk előre a XXI. század felé.

De. De a meglévő számítógépek nem a tantermekben vannak, hanem a tanáriban. A tanároknak tehát valamilyen formában továbbra is papiron kell adminisztrálniuk akkor, amikor az osztályteremben a hiányzásokat számba veszik, vagy éppen feleltetnek. A dolgozók egyéni költségei nőnek: saját pénzből vett jegyzetfüzetbe, naplóba, akármibe adminisztrál az osztályteremben, majd a tanáriban (vagy otthon ha van saját pénzből vett gépe és hozzáférése) újra adminisztrál, immár elektronikusan. A korábbi rendszer (és annak költsége) csak a szervezet (vállalat) számára szűnt meg létezni, valójában azonban egyáltalán nem szűnt meg, csupán szervezeti költségből magánköltséggé transzformálódott. A társadalmi költség összességében növekedett, a gazdasági hatékonyság csökkent.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kozgaz.blog.hu/api/trackback/id/tr133215408

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása