Magánjószág közpénzből

2011.09.05. 14:33

Vicces, ha kormányzati gazdaságpolitikai elképzeléssé válik, amit az ember (közgáztanár) kiposztol. Úgy egy év késéssel, de szinte szó szerint.

A Népszabadság írja (a'la Hoffmann Rózsa): "Ha az állam milliókkal támogat egy képzést öt év alatt, úgy hiszem, a társadalom joggal várja el, hogy a fiatalok valamit visszaadjanak annak a közösségnek, mely hozzájárult a taníttatásukhoz. Ezért terveink szerint az állam már a jelentkezés előtt különböző tartalmú szerződéseket fog kötni a finanszírozott helyekre pályázókkal. Ebben rögzítik, mit adnak vissza később a közösségnek. Természetesen az is lehetséges, hogy valaki azt mondja, a diplomaszerzést követően övé a világ, s oda megy, ahová akar. Ebben az esetben viszont maga vagy családja fizeti képzésének költségeit."

Ezt pedig én írtam 2010 márciusában: "A probléma alapja a közfinanszírozott magánjószág (ez esetben a tudás) tulajdonjoga, vagyis a tulajdon szabadsága. Elég nehéz úgy terelgetni (szabályozni) a tulajdonost, hogy miközben saját hasznát keresi, még társadalmi hasznosságot is hajtson, ha ezzel önérdeke éppen szemben megy. 

Azt gondolom, hogy az alapelv jó: igen, ha a köz finanszírozta, akkor a köz cserébe várhat is valamit, valami kis pluszt (pozitív extarnáliát). Persze nem csak a dokiktól, hanem mindenkitől, aki államilag finanszírozott (közpénzes) képzésben vett részt. Hogy hat, alkot, gyarapít. A köz javára. 

Mert ezt viszont elvárhatjuk, ha már közfinanszíroztuk. Nemdebár? Debár. Ha egy másik köz javára hat, alkot, gyarapít, akkor az elhagyott közt kompenzálni illik. Rá áldozta a legszebb éveit! (Mármint a köz. Meg a pénzét.)

A módszer lehetne finomabb. Sokkal finomabb. Tisztelt Hölgyem/Uram! Ön tartozik a köznek, 10 millió magyar forinttal. Törlesszen. Valahogyan. Svéd koronát is elfogadunk."

Szerintem ez lehet az internet hatalma. Ezennel fel is szólítok mindenkit, hogy minél több szakmai gondolatát, ötletét írja meg, posztolja ki, hozza nyilvánosságra! Segítsünk a szakpolitikusoknak (nem, konkrétan nem Hoffmann Rózsára gondolok, hanem a stábra, akik alatta a szakpolitikát csinálják). 
A magam részéről nem kérem tanácsadói díjazást. Egyelőre.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kozgaz.blog.hu/api/trackback/id/tr103204213

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vigike 2011.09.05. 15:19:15

Az ötlet így, ilyen formában nem értelmezhető. lásd még az MTA elnök reakciója:
mandiner.hu/cikk/20110905_palinkas_szerint_rossz_hoffmann_otlete
Valami hasonló egyébként működik, ha jól tudom, a focistáknál, hogy a nevelő egyesület x ideig kap pénzt volt játékosai átigazolásai után. Az ötlet tehát jó, csak némileg specifikálnia kéne... Illetve a Pálinkás által felvázolt diákelvándorlás is problémás lehet. Én sokkal inkább pártolnám a kollektív tandíjat utólagos visszafizetéssel (ala Anglia), és hiányszakmákban tandíjmentességgel.

kozgaztanar 2011.09.06. 10:46:22

@vigike: Tulajdonképpen miért lenne baj a hallgatói elvándorlás? akinek van tehestsége ösztöndíjat szerezni, vagy pénze kifizetni a kinti tandíjat az most is megy - vsz sem tehetségesből, sem pénzesből nem lenne hirtelen sokkal több.
Szerintem igenis működne, hogy minden képzést beárazunk, aztán a hallgató választhat, hogy saját zsebből fizeti, vagy valaki máséból (ez lehet vállalat, önkormányzat, állami alap vagy a szülei). Ha máséból, akkor annak tartozik. Hogy mivel, az függhet a szerződőtől, a szerződés tárgyától - igen pl. hiányszakmáknál lehet sokkal kedvezőbb a szerződés -, hogy mikor fizeti vissza vagy mivel, az megint lehet sokszínű: fizethet ő maga munkával, adózással, de fizethet /elvándorlás esetén/ a külföldi ország is vagy a fogadó vállalat. Igen, pont úgy, mint a focistáknál. Persze, hogy ki kéne dolgozni. De a probléma (magánjószágra tesz szert közfinanszírozással) a jelenlegi technikai feltételek mellett nagyjából megoldható.

csabagoly 2011.09.10. 10:20:59

Pozitív externália mondjuk, ha külföldön is dolgozik az illető, de magyarságának felvállalásával lényegében egy kedvező marketinget folytat a környezetében. Azt levonják a számlából? A korlátozás viszont negatív hatásokkal jár együtt, ezt akkor cserébe mivel kompenzálják? Azt hiszem ennél kézenfekvőbb megoldás lenne nem elkergetni a lelkes munkavállalókat.

MakkosMaria 2011.09.14. 20:56:49

Hat megis a tandij lenne legatlathatobb modja a finanszirozasnak (korulbastyazva normalis kolcsonokkel, raszorultsag es eredmeny alapu segelyekkel) De ezt nem propagalhatjak azok, akik ellene kezdemenyeztek nepszavazast...
süti beállítások módosítása