Kicsit több, mint egy éve írom a blogot. Minden, ami Közgáz. Néha egy kicsit több, néha egy kicsit kevesebb. A mérleg: 286 bejegyzés és "a blog indulása óta az összes PI: 37549" - jó lenne tudni, hogy ez mit is jelent... :)

Amikor elkezdtem közgazdasági témájú bejegyzéseket gyártani, akkor picit más volt körülöttem a világ, mint most. Én is más voltam egy kicsit. Akkor úgy gondoltam, hogy nem szeretnék hirdetési felületes blog lenni. Nem a hirdetések ellen volt kifogásom általában, sokkal inkább azt szerettem volna elkerülni, hogy címlapra kerüljek (vagy valami). Úgy gondoltam, hogy aki közgazdasági témákban keres (google), az talál és nincs szükségem kóbor idetévedőre, főleg a beszólós/alázós fajtára (lásd még trollok - a kettes számú értelemben).

 

Továbbra is így gondolom. (Van, ami nem változik.)

De a világ változott, én pedig bátrabb lettel (vagy vak). Ezért kipróbálom a megosztott hirdetéses felületet, annak lehetséges összes következményével egyetemben. Ha nem jön be, maximum visszavonulót fújok.

Viszlát Csizmás Kandúr, üdv Kétpúpú Teve!

 

ps: Szívesen venném, ha megosztanátok a tapasztalataitokat velem erről az üzemmódról! Tudom-e befolyásolni, hogy milyen hirdetések jelenjenek meg? Vagy csak a saját felületrészt kontrollálhatom? Mit/kit hirdessek? :)

 

Szerző: kozgaztanar

2 komment

Címkék: blog

A bejegyzés trackback címe:

https://kozgaz.blog.hu/api/trackback/id/tr722732840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csabagoly 2011.03.13. 16:31:39

Hát a google-nek van egy lehetősége, amivel, ha azon rákattint az olvasó egy linkre, úgy az bevételt jelent, és olyankor a kulcsszavak alapján ad linkeket az a kis ablakocska. No akkor gondolom hasonló elven működő rendszerben nem hinném, hogy "sérülékenyebb" lenne ez a blog, mint így.

bluemoon · http://mondomamagamet.blogspot.com 2011.03.13. 22:53:22

Nem nagyon lehetéséges a befolyásolása, azt hirdetnek a blogodon, amit akarnak. Nekem van egy viszonylag nagy látogatottságú főzös blogom is, (konyhaikezdetek.blogspot.com), ott rendszeresen szokott megjelenni pl. egy béltisztításról szóló hirdetés. :(
Addig nem fizetnek a hirdetésért, ameddig a kattintások száma alapján nem éri el a kifizetendő összeg a 70 eurót. Nos, egyelőre mintegy 14 euró bevételt mutat a statisztika három-négy hónap után.
süti beállítások módosítása